Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: Az érdi középső-paleolit telep 9-50

nincs. Egyetlen pseudo-levallois hegy fordul elő, szabálytalanul facettait talonnal. Anyaga, mint a szilánkoké is, nem kvarcit, hanem jobb minőségű tűzkő. Egyetlen „limace"-jellegű eszközt találunk, amely azonban a francia típustól eltér. Megmunkálása inkább a clactoni technikára emlékeztet. Az eszközök között, mint főtípust, legnagyobb számban az egyszerű kaparókat találjuk (277 db). A nyersanyag azonban erősen befolyásolta a formát és a megmunkálás módját. A típus változatait itt jóval nehezebb egymástól megkülönböztetni, az él jellege erősen függ a kvarcit természetes hasadásától. A változatokat csak a véletlen tájolásuk, a leütési pontjuk alapján lehet megkülönböztetni, s mint a technológia alapján várható, gyakran találunk átmenetet az egyszerű és keresztélű kaparok (racloirs transversaux) között is. Az eszközök további alakítása nagyon határozott, tehát a technológiánál említettek — itt a kaparok, a mennyiségileg-minőségileg is legfontosabb eszközök esetében — csak részben állnak fenn. A típus sok esetben nem azonos a nyugat- és közép-európai moustiéri eszközfajtákéval, funkciójuk szerint azonban ugyanúgy osztályozhatók. A formát ugyanis itt a kavicsfeldolgozás, a szilánksémák adják. Az egyszerű, egyenes élű kaparok (racloir simple droit) aránya elég magas, de hasonló más moustiéri lelőhelyekéhez, a gömbölyű kvarckavics viszonylag gyakran ad egyenes élű, főleg gerezd alakú és háromszögletű szilánkfajtákat. Ha azonban a megmunkálás minőségét nézzük — számos azonos szüánk fordul elő, melyet nem munkáltak meg —, az eszközfajta mennyisége mégis a szükséglet mértékét, a kultúra egyik vonását fejezi ki. Túlnyomó részben kvarcitból készültek, technológiai jellegzetességük és a kiválasztás rendszerességét mutatja, hogy 92 eszköz közül csak 22 darabon nincs kortex maradványa. A szerszámtípus a szilánksémák alapján osztályozható, statisztikusán igen arányos megoszlást, állandósultságot mutat az egyes szilánktípusok között. Ennek az eszköznek 5 technológiai-tipológiai változata fordul elő az iparban, osztályozásuk azonban nemcsak a tipológiai finomítást szolgálja, ami érthető egy meglehetősen egyedülálló leletanyag esetében, hanem funkcionális megkülönböztetés nélkül a kiválasztás rendszerére, bizonyos paleoetnográfiai kérdésekre kíván válaszolni. Az első változat alapja a háromszögletű, talonján kéreggel fedett kaparó. Miután belső kavicsszilánkból készültek, figyelmet érdemel a 90°-nál magasabb leütési szög, az eszközök technológiai jellegei, melyek a jellegzetes kavicsfeldolgozásból adódnak. A megmunkálás ezeken relatíve gyengébb, feltűnő azonban a vaskosabb szilánkok erős élmegmunkálása. Néhány példány hasonló a félQuina típusokhoz. A második változat talonján kéreggel fedett, párhuzamos szélű, vaskos szilánkból készült. Méretük az előbbieknél valamivel nagyobb, a leütési szög hozzávetőlegesen azonos — a részletes adatoktól itt el kell tekintenünk —, a retus viszonylag gyenge. Harmadik változat az egyenes élű, gerezd alakú kaparó. Alakjuk egységes, jellegzetes belső kavicsszilánkok, ívelt oldalukon természetes kéreg maradványával. A citrus-szelet alakú eszköz leütési pontja nem a legvaskosabb részénél helyezkedik el. A csúcsnál gyakran elvékonyodnak, néha tompítottak. Az élretus jó minőségű, előfordulnak vastagabb élsíkú példányok is. A hátlap felőli retus ritka, — viszont az éllel szemben levő (kortexes) szél hátoldali levékonyítása előfordul. A negyedik változat közel áll az előbbihez, alakja azonban már majdnem kör alakú, az eszköz előlapjának felét, vagy nagyobb részét kortex fedi — tulajdonképpen ezek állnak legközelebb a pontiniano gerezdkaparókhoz. Az eltérés : azok jellegzetes belső szeletből készültek —, amellett hogy megmunkálásuk finomabb, méretük kisebb — a mi típusaink abban a kultúrában másodlagosak, ún. kéreg-kaparók. Az ötödik változat egyenes kaparói kis számban fordulnak elő, az előbbiektől eltérő, vagy egyedi példányok. Gyakori köztük a szabályos, jól megmunkált típus, — itt fordul elő az a néhány eszköz, mely a „tipikus moustérien" formákkal azonos. Néhány példány a háromszögletű kaparókhoz tartozik, előfordulnak a La Quina típushoz hasonlóak is, ami éppen az egyenes élűek között külön figyelmet érdemel. A nem kvarcitból készült eszközök százalékaránya alacsony, külön nem ismertethetjük, meg kell azonban említeni egy szokatlan nyersanyagot, melynek egyetlen hatalmas tömbje került elő a telepen. Kovásodott fa, melyet jellegzetes struktúrája miatt nyilván nehéz volt megmunkálni. Szilánkjait több esetben felhasználták — így atipikus, egyenes élű kaparónak is —, és a tipológiai vizsgálatnak külön belső érdekessége, hogy ezt a nyersanyagot milyen célra igyekeztek felhasználni. A típuscsoport variációs vizsgálata egyébként arra a jellegre vethet közelebbi fényt, amely Érdet más moustiéri lelőhelyektől megkülönbözteti, a fáciesre. Az egyszerű ívelt kaparok (racloir simple convexe) százalékos aránya a legmagasabb (139 db). Minden más eszközfajtához mérten ezek a legjobban megmunkáltak. Az azonos kavicsfeldolgozás ellenére a típus 28