Budapest Régiségei 19. (1959)

TANULMÁNYOK - Jankovich Miklós: Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye 57-98

ugyancsak későbbi korok hasonló viszonyaira utalnak okleveles emlékeink is. Amíg a középkor végóig Óbudától északra a Duna mindkét oldalán a Kartal- vagy Kurszán-nemzetség birtokait találjuk, Óbuda maga királyi lakhely, amelynek óbudai birtokán álló fehéregyházi kápolna, mint Árpád temetkezési helye, utal az Árpád-nemzetségnek ehhez a területhez fűződő ősi kapcsolataira. Középkori írott emlékeinkből is arra következtethetünk, hogy Pilis megyének ezen részén a királyi birtoklás a török hódoltságig folyamatosan fennállott. IV. Béla 1245-ben a Margitszigetet királyi birtoknak mondja,

4

1268-ban a Buda város és berki nemesek közti perben Tárnokon, Tétényben és Torbágyon királynéi jobbágyok tanúskodnak,

5 1325-ben Nevegy falu határjárása Sasadot királyi birtoknak nevezi,

6 egy 1395. évi oklevél Őrsöt (Budaörs) és a szomszédos Csík falut királyi,

7 egy 1507. évi pedig Szentjakabfalvát királynéi birtoknak tünteti fel.

8 Ennek a területnek még a középkor végén is fennállott királyi birtoklásáról nyújt áttekinthető képet egy 1592. évi urbarialis kimutatás is, a török hódoltság idején összeírják a komáromi várhoz csatolt birtokokat, ahol a lakosság „aus eigener kristlichen Bewegniss" adózik a királynak. A kimutatás egy 1552. évi összeírásra hivatkozva Budakeszit, Budaörsöt, Óbudát, Békásmegyert ós Csíkét jelöli meg mint hajdani királyi birtokot, lakosaik a budai királyi várnak teljesítették szolgáltatásaikat.

9 Mint mondottuk, az Anonymus által említett Kurszán fejedelem nemzetségének középkori birtokait a Dunának nem csupán Pilis megyei, hanem Pest megyei oldalán is megtaláljuk, ezt a honfoglaló törzsek szállásfoglalásánál tapasztalható folyó-kótparti elhelyezkedésnek tulajdoníthatjuk. A jelek arra mutatnak, hogy a Kurszán örökébe lépő Árpád-nemzetség birtokai a Dunának ezen a szakaszán szintén a folyó mindkét oldalára kiterjedtek. Anonymus szerint Pest városát a szaracén volgai bolgároknak Taksony fejedelem adományozta, a pesti szaracénokat későbbi források is említik, a közlés itt nyilvánvalóan Anonymus korában is fennmaradt hagyományt tükröz. Ugyancsak a Duna bal partja ezen szakaszán királyi birtoklásra mutat I. László által a dunai halászatnak Megyertől a királyi Nagyszigetig (Csepel-sziget) a budai prépostság részére történt adományozása is, a halászat jogát a parti birtoklásból eredő jognak kell tekintenünk.

10 Az itt felsorolt adatok hézagosan bár, de mégis szemléltető módon tárják elénk az Árpádház középkori birtoklásának ezen a területen kimutatható folytonosságát. Az írott források adatai mellett felmerül egy másik szempont is, amely a királyi birtoklás tényét szintén alátámasztja. Itt, valamint az ország más részein kimutatható királyi birtokokon megtaláljuk ugyanis a XI. és XII. század egyházi intézményeire és nemzetségi birtokaira jellegzetes „ecclesia propria" intézménynek nyomait. Az intézmény magyarországi elterjedtségéről számos nemzetségi monostor ós egyház tanúskodik, a királyi ház birtokain, elsősorban Óbuda területein kimutatható királyi kápolnákat szintén ezeknek kell tekintenünk. Buda környékén tehát az alsófokú egyházak kialakulásánál egyformán érvényesül a megyéspüspöki ós királyi befolyás, ennek megfelelően párhuzamosan indul meg az egyházszervezós is. Ezen két tényező által életrehívott egyházak azonban szervezeti szempontból lényeges eltérést mutatnak, ez az eltérés elsősorban személyi ós anyagi vonatkozásban nyilvánul meg. Annak érdekében tehát, hogy a különböző eredetű egyházak között a párhuzamot megvonhassuk és azok viszonyainál jelentkező eltéréseket egymással szembeállíthassuk, foglalkoznunk kell az egyházmegye, valamint az „ecclesia propria" szervezeteinek a plébániák kialakulására ható személyi és anyagi vonatkozású elemeivel is. A megyéspüspök kormányzati hatalmának feltételeit a középkorban egyházi és világi törvények biztosítják, joghatósága a megyében lakó minden személyre és testületre kiterjed, ő gyakorolja a legfőbb felügyeleti jogot az összes egyház és azok papjai felett, és gyakorolja azt vallási vonatkozásban a hívek felett is, akiknek bizonyos peres ügyei az ő szentszéke elé tartoznak.

11 Ez a jogköre az ecclesia propria intézményéhez tartozó egyházak felé azonban korlátozott, és csupán a lelkiekre (in spiritualibus) terjed ki. Joghatóságát a falusi plébániák felé a főesperesek útján gyakorolja, akik kerületeikben az egyházigazgatási teendőket látják el. A főesperesi tisztet rendszerint a székeskáptalan valamelyik tagja tölti be, mint mondották, „oculus et manus episcopi", a püspök szeme ós keze volt. A veszprémi püspökség alapítólevelében megjelölt négy megyét egyben főesperesi kerületnek is kell tekintenünk, ezek közül a veszprémi és fehérvári még a XVIII. században is főesperesi székhely volt, így talán nem tévedünk, ha Pilis megye első főesperesi székhelyéül Visegrádot jelöljük 58