Budapest Régiségei 19. (1959)

ANYAGKÖZLÉSEK - Nagy Tibor: La Tene-kori szkítajellegű sírlelet Rákospalotáról 123-138

7. kép. LT C urna a Gellérthegyről aránylag mólyen indul ós az alsó csonkakúpos edény testtel tompa szöget zár be („A" változat). A másik változatot a felül, az edényszájnál majdnem vízszintesen behúzott peremű tálakképviselik („B" változat). Mindkét változat jj egyformán előfordul a legtöbb alföldi, szkítakori temetőben. így pl. mindkettőt megtaláljuk Tápiószelón,

56 Kishomokon,

57 a nyíregyházai temetőkben,

58 Tiszalök—Vásárhalmon,

59 Szentes—Vekerzugon,

60 Hetényben

61

stb. Ugyanakkor viszont az „A" változathoz sorolható tálak dominálnak Békéscsaba—Fényesen,

62 Csanytelken,

63 Szentes—Jaksoron

64 ós Szentes—• Kistőkén.

65 A„B" változathoz sorolható tálakat az említett lelőhelyeken mindössze néhány szórványos példány képviseli.

66 A muhi—korcsmadombi temetőben ezzel szemben a „B" változat táljai kerültek elő.

67 A teljes anyag felgyűjtése és feltérképezése lehetséges, hogy területileg is ad majd bizonyos csoportokat, amelyek időrendi szempontból is értékelhetők lesznek. A rákospalotai urnasír edónymellékletei sorában az élezett hasú, magasfülű, korongolt bögre és a kézzel formált, hengeres, bütykös kis csésze kísérőkerámiának számít. Egymásra téve, az urna belsejéből kerültek elő. A két kis edény együttes előfordulására Békéscsaba—Fényes,

68 Szentes—Vekerzug,

69 Hódmezővásárhely—Kishomok,

70 Törökszentmiklós—Surján,

71 Tápiószele,

72 Nógrádkövesd,

73 Alsóilosva

74 temetőiből idézhetünk példákat, amelyek a temetési rítusban összetartozásukat talán eléggé illusztrálják.

75 Az Alföld ós peremvidékei szkítakori temetőiben közönséges füles bögrék között a rákospalotai példány ritkább változatot képvisel, amit érdemes pár szóval megtárgyalni. A korongolt vagy kézzel formált kettős csonkakúpos, füles bögrék sorában egy aránylag szólesszájú és egy zártabb szájkiképzést mutató csoportot választhatunk szót. Mindkettő közös jellemvonása, hogy a legnagyobb kiöblösödés, az edény súlypontja aránylag mélyen fekszik. Az edényszájtól ferdén vagy kis ívelődéssel induló sima vagy bordázott fül alsó végével a legnagyobb kihasasodásra támaszkodik. Az edényprofil továbbá általában lágyvonalú, sokszor S formát mutat. Mindkét csoporton belül megtalálható azonban az éles, törtvonalú profilt mutató forma. A rákospalotai edény a szűkszájú ós éles, törtvonalas profilú, füles bögrék alcsoportjának ama változatához tartozik, ahol a felső csonkakúpos edónytesthez még külön egy alacsonyabb cilindrikus nyaki rész járul. Az utóbbi formai előzményei olyan füles bögrék lehettek, mint pl. a szentes — zalotai ós az egyik kishomoki,

76 ahol a felső csonkakúpos edénytesthez közvetlenül gallórszerűen elálló alacsony perem csatlakozik. A további formafejlődést képviselheti a vekerzugi 117. sz. sír bögréje,

77 amelynek kialakult cilindrikus nyaki része, legömbölyített és kissé ferdén kiképzett szájpereme a rákospalotai edénnyel összevethető és az Alföld erősprofilú bögréi között a tárgyalt változat egyik legkorábbi példájának tekinthető. Az egyik szórványnak számító kishomoki füles bögre

78 a szájperem és a fenékrész egyszerűbb formálása ellenére világosan kiképzett hengeres nyaki rész miatt említhető meg. Az idézett darabokon kívül a Tisza—Maros szöglet körzetéből (gyomai alcsoport—• Bottyán) közzétett többi ólesprofilú bögre viszont más változatokhoz kapcsolható.

79 A tápiószentmártoni alcsoport (Bottyán) legnagyobb sírszámú temetőjében, Tápiószelén, mind a szólesszájú, mind pedig a zártabb szajkiképzést mutató füles bögrék csoportjában egyaránt megtaláljuk az éles, törtvonalú profillal rendelkező darabokat. Az utóbbiak sorában az 1. sz. sír 9 Gerevich : Budapest régiségei 129