Budapest Régiségei 18. (1958)

JELENTÉSEK - Nagy Emese: A középkori Gercse község temploma 543-564

mennyezete szakadt be, a szentély épen maradhatott. Ennek területén ugyanis nem találjuk meg a két padlószint közötti átlag 40 cm-es pusztulási és feltöltési réteget, ami a hajóban világosan mutatkozik: a szentélyben a két padlószint egybeesik. A hajóban észlelt, lerakódott sima agyagot és barnás földet viszont megtaláljuk a templom külsején jelentkező rétegekben — ha néha bolygatva is —, mindez azt mutatja, hogy ezek a rétegek a fedetlenül, szabadon álló területeken rakódtak le. Ami az alsó padlószint alatti rétegeket illeti: egységes barnás földdel s helyenként épülettörmelékkel kevert, laza agyagot találunk alatta, ennek alján mind a templom belsejében, mind pedig kívül a déli oldalon, csontvázakra bukkantunk. A különféle rétegek és periódusok a legszebben a templom belsejében, a hajó nyugati egyharmadában húzott, D—É-i irányú árok oldalfalán (B—B metszet középső szakasza ; 11. kép) érzékelhetők. A templom tengelyével párhuzamosan húzott árokban (A—A metszet ; 11. kép) a rétegek már nem mutatkoznak ilyen tisztán, mert a hajó közepén a barokk szintet majdnem teljesen, az alatta levőt pedig nagy területen megbolygatták. A külső metszetekben a rétegződés — valószínűleg az itt talált többrétegű temető bolygatásaiból kifolyólag — nem mutatkozik tisztán (11. kép). Az épület leírásánál láttuk, hogy a templom fennmaradt részleteit helyenként átépítették. A rétegek vizsgálata — mint láttuk — szintén több építési periódusra utal. Következő feladatunk tehát : megvizsgálni, hogy a különféle beépítések miként viszonylanak a rétegekhez, tehát mikor történtek az építkezések. A kutatások tanúsága szerint az elfalazott ajtókon az alsó szint nyomai sehol sem mutatkoztak, mert az kb. egybeesik az elfalazások aljával; a faszenes korábbi pusztulás és a lerakódott sárga agyag kimutatható az ajtók küszöbköveinél, a felső szint habarcsalapozásának és a vastag barokk vakolatnak maradványai viszont már megtalálhatók abefalazott ajtók felületén (16. kép). Az ajtókat tehát a második építési periódusban falazták el. Az átépítés első építészeti elgondolása szerint a déli ajtót valószínűleg nem akarták teljesen elfalazni — erre vall az ajtó külső oldalán látható, barokk téglákból álló toldalék, amely az eredetileg valószínűleg félköríves ajtót megkeskenyítette és szegmentívvel zárta le. Az ajtó teljes elfalazására csak később került sor (15. kép). A rétegvizsgálatok eredményei nem engedik meg, hogy a déli ajtó kétszeres elfalazásából két élesen elválasztható barokk építési periódussal számolhassunk, bizonyos : a két elfalazás közötti időben a templom nem volt romos állapotban, s az időbeli differencia sem lehet nagy a két építkezés között. A déli ajtó teljes és végleges elfalazása valószínűleg szoros kapcsolatban áll a nyugati karzat felépítésével s a nyugati bejárat áttörésével. Az elfalazott ajtónak és a mellette mutatkozó karzatnyomoknak viszonyából ugyanis arra következtethetünk, hogy eredetileg meg akarták hagyni az elkeskenyített déli bejáratot, de mivel a nyugati karzat szélesebb lett, mint a déli ajtó és a nyugati templomfal közötti terület, s így belenyúlt az ajtónyílásba, ezért azt teljesen elfalazták s a templom nyugati oldalán új bejáratot nyitottak. A nyugati bejárat barokkkori eredetét az ásatás is bizonyította, mivel a barokk téglákkal borított küszöb a templomhajó barokk szintjével vág össze, a küszöb alatti falszakasz pedig sima felület, amelyen semmi sem mutat arra, hogy a nyílás korábban a középkori szintig nyúlt volna le. Ami a nyugati karzat korát illeti, az ásatások folyamán előkerült a karzat tartópilléreinek 1,60 m mély kőalapozása, s a pillérek 0,60 x 0,60 m-es négyszögben lerakott legalsó téglasora (20. kép). A karzat XVIII. századi eredetére vall a téglák jellegzetes méretein (29 x 16 x 6 cm) kívül az is, hogy az alapozás elhelyezésekor mindkét pillérnél bevágtak a korábbi, mélyebben fekvő padlószintbe,még lejjebb pedig a templom belsejében eltemetett csontvázakat bolygatták meg, illetve vágták le azok lábát az alapozás lefektetésekor (4, 6. sz. sír) (21. kép). A pilléralapozások nyugati oldalának rétegződésében igen jól lehet látni a pillérek alapozóárkainak szélét, amellyel a korábbi rétegeket átvágták, s amelyek a teljes alapozás hosszában, átlag 20 cm szélességben jelentkeznek. A pilléralapozások és a nyugati bejárat közötti szakaszon a terület eredeti rétegződését egyébként is erősen megbolygatták a barokk szint alatti szakaszon : azaz a nagyobb arányú barokk átalakításokkor. Mindez bizonyítja, hogy a nyugati karzatot a XVIII. században emelték, a második barokk építési periódusban, tehát valószínű az az összefüggés, amelyet a déli ajtó teljes elfalazása és a nyugati karzat felépítése között feltételeztünk. Ekkor törhették át a nyugati bejárat fölötti ablakot s az oromfal kör«O Budapest régiségei 545