Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

ban Faenzából származtatja, bár a kérdés korántsem tisztázott.

22 A majolikaleletek között szép számmal találunk 1480 előtti darabokat is. Ebből kitűnik, hogy Mátyás már korán megismerkedett e divatos és ragyogó művészeti produktumokkal. Mégis Cesare Valentini, Ferrara budai követének 1486-ban kelt — s az irodalomban többször ismertetett — levele, amelyben Beatrix számára küldendő kristályokról és faenzai edényekről beszél, »gli erestalinij et de quelli lavrreri da Faienza di terra« a majolika divatszenvedélyének fellángolását tanúsítja. A drága majolika edények bírása ösztönzést adhatott számára, hogy azokat — a Corvinák mintájára — Budán készíttesse el s ezzel is kedveskedjék feleségének. Midőn fölmerült a terv, hogy a palota egyes, átalakításra kerülő termeit majolikalapokkal burkolják, el kellett azt is dönteni, lehetséges-e ilyet Itáliából — vízi út hiányában tengelyen — importálni? Bár a jóval későbbi időből vannak adataink, hogy olasz műhelyek messze földre szállítanak mázas padlótéglákat, ilyen nagy mennyiségű, több termet borító készlet exportjáról, mint amilyenre Mátyásnak szüksége volt, nincs tudomásunk. A felmerülő szükséglet tehát gyakorlati megoldást kívánt : fel kellett állítani Budán egy olyan műhelyt, amely a költséges vásárlást és szállítást kikapcsolj a és kielégíti a helyi igényeket. E szempontokon kívül — mint erre utaltunk — a műhely felállításával Mátyás híre és dicsősége csak növekedhetett. A majolikakészítés Itália vívmánya volt, e fényes sikerre jutott műipar pedig ekkor állott virágzásának küszöbén. Az új — reneszánsz — művészet rajongói Mátyásban joggal látták a fejlődést felismerő, újító mecénást és fejedelmet, akinek udvarában a haladó művészet pártfogásra lelt. Hunyadi Mátyás a majolikamuhely felállításával megelőzte az Itálián kívüli Nyugatot, és dicsőséget szerzett vele nemcsak magának, de hazájának is. ő maga és kortársai nem igen lehettek tudatában e tény jelentőségének, illetve ennek jelentőségét nem mérhették még olyan történeti mértékkel, mint azt mi most már megtehetjük. Ugyanis nemcsak a műhelyek felállításában támadt versengés, de versengés keletkezett századok múlva az egyes nemzetek szakirodalmában a majolika meghonosításának elsőségéért folyó kutatás körül is. A Mátyás által alapított budai műhely nemzetközi fontosságának felismerése és felmérése céljából rövid tekintetet kell vetnünk e műipari találmány európai helyzetére. * Az olasz majolika megjelenéséig Európa csak a Kelettől eltanult egyszínű ólommázat tudta készíteni. Az átlátszó ólomoxidos üvegpép zöld, sárga és barna színezéséből nyert egyszerű ólommáz szolgált tehát az európai agyagárú díszítésére. Ezzel a bevonattal — éppúgy, mint a mi parasztfazekasaink ma is — készítményeiket a víz és a zsiradék áthatolása ellen is védték. Az európai emberben már a középkor végén feltámadt az a megnevezhetetlen nosztalgia, amely később is a távoli Kína titokzatos kincse : a porcelán felé vonzotta. Ezt, vagy ehhez hasonlót gyártani : azonos az európai keramika háromszázados fejlődéstörténetével. Ami az európai embert már a XV. században magával ragadta, az maga a fehér szín élménye volt. A majolika volt az első európai agyagáru, amely az ónmáz segítségével a porcelán fehér ragyogását a sötét és holt anyagból elővarázsolta. Támogatta ezt a reményt az a törekvés, hogy a keleti importot, a vagyonokba kerülő kínai porcelánt az európai piacról ki lehetne szorítani. Az ónmáz ismeretét az olaszok tanulták el elsőnek az iszlám művészetét gyümölcsöztető spanyoloktól. Mallorca szigetének hajósai által közvetített spanyol áru (majolika) utánzásra ösztönözte a quattrocento századának kezdeményező olaszait, és az évszázad második felében az »utánzat«-ból utánozhatatlan művészi termék lett. Nemcsak a technikai ismeretek továbbfejlesztéséről van szó, hanem, mint Falke mondja, »a reneszánsz művészet általános virágzása a fazekasságot is — a közönséges használati célú kéziiparból —széltében megcsodált művészetté emelte«. Az első keltezhető valódi majolikaedényt Astorgio Manfredinek, Faenza urának (1393— 1405) címere díszíti. Ez az ásatási lelet megcáfolja Vasari állítását, mintha a majolika feltalálója Luca della Robbia lett volna

? akiről tudjuk, hogy a quattrocento derekán dekoratív