Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Gárdonyi Albert: A hajdani Szent János-Kórház Budán 565-573

választott polgárság 1818 július 6-i ülésén a szegényház felépítését (Spital für schuldlos verunglückte Bürger) a Gellért-hegyi sziklatörmelékek és a dunai kotrás utján nyert homok felhasználásával vélte megvalósíthatni, a költségeket pedig a polgárdíjakból, a kereskedői jogosítványok díjaiból és a bírságpénzekből kívánta előteremteni. A városi tanács az építkezés mellett foglalt állást s 1818 november 11-én a magyar kamarához intézett felterjesztésében (Cameralia 1801/20 : 566.) állásfoglalását azzal indokolta, hogy a régi városi kórház helyén emelendő épületet nem csupán szegényházul lehetne felhasználni, hanem a női betegeket és szülőnőket is ugyanebben az épületben lehetne elhelyezni (pro accomodatione sexus sequioris inïirmorum et parturientium deservituram), tehát szegényházon kívül női kórházul is szolgálhatna. A női betegek ugyanis nem az Irgalmas-rend új kórházában, hanem a Nieder máyer-házban voltak addig elhelyezve s ezért a házért a városi tanács köteles volt bért fizetni. A döntés ennek megfelelően történt, 1819 október 13-án megkezdték az építkezést s 1820 szeptember 14-én az épület már át volt adható rendeltetésének. Az új intézmény legrégibb leírása az 1822. évi canonica visitatioban olvasható, amely szerint a polgári kórház (nosocomium civicum) és polgári szegényház (hospitale civicum) ugyanazon épületben van elhelyezve, amint a pesti Rókus-kórházban is ugyanez volt a helyzet. A kórházi rész az épület földszintjét foglalta el és 30 ágyra volt berendezve (lecticae universim sunt 30), ahol a beteg, terhes és elmebajos nőket ápolták (mulieres infirmae, pregnantes et amentes), tehát tisztára női kórház volt. A szegényházi rész az emeletet foglalta el, férfiak és nők befogadására szolgált (senio confecti cives utriusque sexus), de csupán kilenc ágyra volt berendezve, tehát a kórházi résznél kisebb terjedelmű volt. Részletesebb leírást olvashatunk az új intézményről Jankó vich Antalnak 1838ban megjelent »Ofen mit ihren Einwohnern« című munkájában (247—249. 11.), amely kizárólag a város egészségügyi viszonyait ismerteti. E szerint az épület, amely női kórházul és szegényházul szolgál, külseje Szerint inkább templomra emlékeztet. Kredetileg szegényháznak szánták, de utóbb női kórház lett belőle. Közvetlenül az épület ablakai alatt bűzös árok terül el, ami éppen nem szolgál az intézmény előnyére. A kórházi rész az épület földszintjét foglalja el s összesen nyolc kórtermet foglal magába, melyek közül kettő a szülőnők számára van fenntartva. A kórtermek összesen 100 ággyal vannak felszerelve, ami túlzásnak látszik, mert az 1822. évi canonica visitatio csupán 30 ágyról tud. A kórtermekben a betegek betegségükre való tekintet nélkül vannak elhelyezve, ami joggal volt kifogásolható. A betegápolás a tiszti orvosok hivatása volt, akik havonta felváltva végezték ezt a terhes munkát. Állandóan a kórházban lakott a városi sebész, aki a kórházgondnoki teendőket is köteles volt ellátni. A szegényház részben 12 elaggott városi polgárt ápoltak, kiknek felvétele a városi tanács jogkörébe tartozott. A városi tanács azon elgondolásával szemben, hogy a hatósági ellátásra szoruló szegények házi ápoltatása által a kórházépületet tehermentesíteni lehetne, a választott polgárság 1832 január 2-án állást foglalt azon indokolással, hogy ez a statútumok és alapítványok ellen van. Minthogy pedig a városi tanács ennek ellenére is kitartott álláspontja mellett és a helytartótanács elé terjesztette elgondolását : a helytartótanács 1832 augusztus 23-án kelt leiratával a statútumok és alapítványok bemutatását rendelte el. A városi tanács a statútumokat nem tudta bemutatni, az alapítványokra vonatkozóan azonban azt jelentette, hogy végösszegük 68.670 forintot tesz ki; minthogy pedig az alapítványok nem voltak feltételekhez kötve, nem látta akadályát annak, hogy azokat a hatósági ellátásra szoruló szegények házi ápoltatására használják fel, amely esetben a kórházépület szegényházi részét dologház (domus láboratoria) céljaira kívánta felhasználni. A helytartótanács 1833 szeptember 10-i leirata nem kifogásolta az 571