Budapest Régiségei 14. (1945)
Szilágyi János: Az aquincumi helytartói palota : az 1941. évi ásatások az óbudai Hajógyárszigeten 29-153
fekszenek a hajógyár területén palotánk falmaradványai. Epp ezért már Kuzsinszky Bálint arra gondolt, 131 hogy a tábori praetorium-nak (parancsnoksági palota) a Hajógyárszigeten kellett lennie. Ha a hajógyári Dunaág fenekén, a kis Lánchídon felül és alul, valóban két párhuzamos fal vonult át keresztben, amint ezt a múlt században megfigyelték, 132 tehát a hajógyári kis szigetnek a rómaikorban valóban még össze kellett függnie az óbudai szárazfölddel, akkor csak az erődített római tábor lehetett az a kőépítmény, amely a túfparti ellenséges terület felé legjobban nyúlt ki a Duna partjára, a mai Nagysziget (katonai sziget) területéig. Palotánk e szerint valóban a táborban feküdt. De különben is kinek lett volna kedve a jazig nyilak lőtávolában, a meglepő betöréseket kedvelő ellenség torkában egy luxus-lakot létesíteni, az erődített tábor elé, ha az nyugatabbra terült volna el? Tehát csak a táboron belül, ennek védőfalai oltalmában és biztonsága közepette építtethette meg bárki ezt a tartományi viszonylatban pazar épületet. Tiszti lakások ugyan épenséggel létesülhettek a táboron kívül is, amint p. o. Carnuntum (Deutsch-Altenburg) tábora körül a területet a fal közeléig beépítették, de az ellenség felé itt sem emeltek épületet a tábor pU 133 Ha pedig palotánk az aquincumi legiótáhorban fekszik, típusa és díszes kivitele általában a legióparancsnoki paloták alaprajzának és követelményeinek felel meg, az építésben résztvevő csapattestek a Kr. u. II. század elején fordulhattak meg együtt és egyszerre Aquincumban, akkor észszerűnek látszik azt tételeznünk fel, hogy legióparancsnoki palotánk az elsőnek létesített ilynemű építmény Aquincum-b&n, amelyet legkésőbb az a legióparancsnok emeltetett, aki elsőízben volt egy személyben helytartó is, az újonnan létesített Keletpannonia (Pannónia inferior) székhelyén: Publius Aelius Hadrianus, a későbbi császár. Hadrianus Kr. u. 107—108-ban helytartóskodott-parancsnokolt 134 Aquincum és Keletpannonia lakossága 134a és hadereje felett. Palotánk építésének az idejét e szerint pontosan évekhez tudjuk kötni: Kr. u. 107—108. Aqííincum-hsLti a legió-táhox kiépítése különben ezen éveknél hamarabb megkezdődött, már Domitianus császár korában, 135 amikor először került Aquincum-ba légió, de a gyakori háborús helyzet miatt a tábor 133