Budapest Régiségei 13. (1943)

Dercsényi Dezső: XI. századi királyi kőfaragóműhely Budán 255-293

Èfc,^ a kutatás előtt. A svéd katedrális kitűnő monográfusa, Otto Rydbeck határozottan rámutat a lombardelemek eredetére. Különösen a mellékkapuk és a baldachin szobrászati kiképzésén érezni az olasz hatást. A Iyund-i ornamentika a legszorosabban kapcsolódik a comoi plasztikához, mindenekelőtt azonban Milanohoz (S. Ambrogio) és Paviához.

42 Az építést a XII. század második negyedére, a plasztikai kiképzést pedig a század közepére datálja, tehát egy századdal későbbre, mint mi az azonos forrásból származó magyar emlékeket. A Iytind-i kapcsolat nem is jelent többet a mi szempontunkból, mint annak a ténynek igazolását, hogy a lombard kőfaragók, nevezhetjük őket »magistri commacinik«-nek is, időben és térben ily messzire is elvitték szűkebb hazájuk kőfaragó gyakorlatát. Igazolja a IyUnd-i példa azt is hogy a magistri commacinik erősen ragaszkodtak régi díszítő repertoirjukhoz és magukkal vitték nemcsak a lombard vidék legfrissebb művészeti eredményeit, amit a XI. századvégi comoi S. Abondio ornamentális motívumainak, Mainz-i, Speyer-i, I^und-i feltűnés igazol, hanem azokat az oszlopfő típusokat és motívumokat is, melyek jóval korábban virágzottak ki a tavak vidékén és Iyombardia szívében. A magyar emlékek kronológiájának tanúsága szerint, hozzánk jóval korábban kerültek el ezek a motívumok, mint Németországba, vagy éppen IvUndba. Kapcsolataink már Szent István előtt is a legszorosabbak Iyombardiával, s annak fővárosával, Paviával. A vezérek korában, már a IX. század végén elkalandoznak csapataink Felsőolaszországba és a 24. kép. — Oszlopfő. Lund, székesegyház. 286