Budapest Régiségei 13. (1943)

Dercsényi Dezső: XI. századi királyi kőfaragóműhely Budán 255-293

maradványait a XII. század első negyedére lokalizálja.

38 R. Krautheimer pedig

39 az első templomot legkésőbb 712—36 között keletkezettnek tartja, amit egy elveszett felirat is támogat. Komplikáltabb a helyzet a milanói S. Ambrogionál. Bgyes részei kétségtelenül a IV. századból származnak, de Otto Stiehl kutatásai óta jelentős részét a XII. elején készültnek tartják.

40 Stiehl szerint is az apszisok a IX. század végén, illetve a X. század elején épültek, de ú. n. campanile dei Canonici a porticus és az atrium 1128 után. A comoi S. Fedelének is vannak egészen a karoling időkbe visszanyúló részei. Láthatjuk tehát, hogy mindhárom templom jelentős része, állhatott, de állt is már az ezredik év előtt. Mindháromnál kimutatható IX.—

X. századi építési periódus, melyhez az előbb felhozott analógiákat nyugodtan kapcsolhatjuk. Nem hallgathatjuk el, hogy a német kutatás szívesen datálja az akanthus-leveles oszlopfő-típus felújulását az 1100 körüli évekre,

41 vagy még későbbre, de az itt felsorolt emlékek nem tartoznak e főképen a S.Giulio d'Orta és a comoi S. Abondioból kiinduló csoportba, hanem egy korábbi építőmtihely emlékei. Az olasz emlékek mellett azonban messze északon is találunk csoportunk motívumának és stílusának megfelelő faragvány okát. A lundi kattedrálisban több olyan oszlopfőt láthatunk, melyeknek nemcsak motívuma, hanem faragási módja is rendkívül közel áll csoportunkhoz, így az északi kapu egyik oszlopfője, amelyen az akanthus-levelek három sorban az első budai darab kiképzése szerint helyezkednek el. Itt is megtaláljuk a csavartszárból kinövő, volutaszerűen kivirágzó leveleket, az abacust díszítő rózsát. Hasonló oszlopfőt láthatunk a baldachin északkeleti felén, itt a kapcsolat talán még jobban szembetűnő, különösen a levelek faragása, a véső és fúró Esztergomhoz hasonló alkalmazása, de az egész oszlopfő felépítése azonos. (24. kép.) Lund kapcsolatai lombard kőfaragással már régóta tisztán állanak 23. kép. Oszlopfő. Milano, S. Ambrogio. 285