Budapest Régiségei 13. (1943)

Dercsényi Dezső: XI. századi királyi kőfaragóműhely Budán 255-293

székesfehérvári emlékeknek, de faragási módjuk már nem annyira határozott, különösen a levelek kocsányait faragta a művész puhábban, mint a fenti példákon láthatókat. Talán feltételezhetjük, hogy a pécsi darabok a sorozat legfiatalabb tagjai. Végül Balogh Ilona említ még egy, az esztergomi oszlopfőhöz hasonló töredéket Gyulafehérváron, a székesegyház lapidáriumában, melyről maga is megjegyzi, hogy erősen kopott állapotban van. Sajnos, sem reprodukcióban, sem eredetiben nem állt- módunkban megvizsgálni, így csupán megemlítjük e csoport tárgyalásánál éppúgy, mint a zirci apátság egy elveszett oszlopfőjét, mely esetleg szintén ide tartozott. Figyelembe véve azonban azt a körülményt, hogy az akanthus-leveles ornamentika hazánkban is újra felbukkan, a XII. század közepén az itt tárgyalt csoport emlékeihez hasonló formában, a két fenti töredéknek csoportunkhoz való tartozása erősen kétséges.

21 A budai, esztergomi, székesfehérvári és pécsi emlékek motívum, faragásmód, stílus szempontjából egycsoportba sorolhatók, mondhatnók egy műhely alkotásainak látszanak. Motívumuk, az akanthus-levél már az antik művészetnek is kedvelt díszítménye volt. Egyeduralkodóvá azonban a császárkori épületplasztikában válik. Diocletian spalatói palotáján fogalmazzák meg ennek a típusnak legkésőbbi formáját, mely még a klasszikus mintaképnek megfelelt. A késő császárkor gazdagon kiképzett kehely oszlopfőtípusát lassan a bizánci művészet kosárszarv 18. kép. — Pillér fő. Székesfehérvár, Kőtár. 275 í& '