Budapest Régiségei 13. (1943)
Nagy Lajos: Dirke bűnhődése az aquincumi mozaikon 77-102
átdolgozott szobor ideje. Ezen az ülő Cithaeron-hegy istensége szerepel s ebből arra következtetett, hogy a festmény csak a már akkor Rómában, Asinius Pollio birtokába került eredeti másolása lehetett. A Dirke bűnhődésének mondája, mint az eddig előadottakból is látható, több önálló feldolgozásra talált, melyet az egyazon témához vissza-visszatérő művészek feltaláló készségüknek megfelelően alakítottak át s a római, valamint pompeji és herculanumi falfestők ezen különböző eredetieket másolták szabadon. 26 A villa Pamfili columbariumának képét is egy ilyen szabad utánzásnak kell tekintenünk. A szobormű utánzását már azért is kizártnak tartjuk, mert mint más emlékek, pl. a gemmák és érmek mutatják 27 (19—20. képek), a csoport utánzásának lényege a zárt kompozícióhoz való ragaszkodásban állott. Pannóniához legközelebb az Aquileiában talált gemma is ezt a zárt kompozíciót mutatja s mozaikunkkal egyező minta után készült 28 (21. kép). Ezt a villa Pamfüi gyenge festője is meg tudta volna csinálni bizonyos formabeli elrajzolásokkal, ha a szobor után halad. A hegy istenét, ki a szobron a bázison szerepelt volna, a főcselekményhez helyezte át s így a kompozíciójabeli lazaságot jobban fokozta. Ha így a f arnesei bika bázisának összes alakjait elvetjük, akkor az eredeti szobrorműnek a legmegfelelőbb, már- az atlétikai cselekvés megkövetelte nyugodt, tömör talpazatot kapjuk vissza. Az aquincumi mozaik alapján kétségessé vált, hogy a hiányosan talált f arnesei bika jelenlegi még Gianbattista Bianchi, Guglielmo della Porta rokona által keresztülvitt kiegészítése helyébe a már régebben javasolt, Studniczkától is fenntartott változtatás nem szorul-e módosulásra? Mert az erre alapul szolgáló emlékek, mint a nápolyi cameo 29 és a Thyateira-i érem 30 nem jöhetnek tekintetbe akkor, amikor a szobormű festői mintaképe már előkerült. így az említett két emlék ábrázolása helyébe, hogy t.-i. Zethos Dirkét hajánál fogva rántja vissza, hogy a bikához kötözhesse, a rekonstruált mozaikunk ábrázolását ajánlhatjuk 31 (11. kép.) így eszerint Zethos egyik kezével Dirke karját ragadja meg. Dirke tartásban nyugodtabb, felsőteste pedig maga iránt részvétet keltő, szenvedély telj es arckifejezésével nem fog úgy csavarszerűen kifordulni, mint a jelenlegi kiegészítésen, hogy átkarolja Amphion lábát. Dirke 98