Budapest Régiségei 12. (1937)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Múzeum római kőemlékeinek ötödik sorozata 61-152

95 főistennek Juppiternek : I(ovi) o(phmo) m(aximo) volt szentelve. Utána mindjárt a dedikálónak, vagyis annak kellett megemlítve lenni, aki az oltárt állította. Itt azonban 2. sor elején tisztán EQ-SING- olvasható. így egyes számban az equ(es) sing(ularis) természetesen csak úgy állhatna, ha egy személynév megelőzné, annak a neve, aki mint eques singularis szolgált. Már többes számban érthetőbb, vagyis ha eq. helyett eqq. — équités együttesen állították az oltárt. De hasonlóképpen egyes számban írva szerepelnek mint dedikálok az équités singulares a biai feliratban (C. III 10360) is. Egy Rómavárosikövön (C. VI 3712) pedig szintén csak egy q-vú írva olvassuk: Gen(io) eq(uitum) sing (ularium). Mindenesetre szokatlan az egyes szám ezen használata és ha csak egyszer fordulna elő, a kőfaragó elnézésével lehetne magyarázni. Az équités singulares tulajdonképpen a római császárok lovas testőrei voltak és mint a singularis praedicatum mutatja, olyan elitcsapatot alkottak, mely az idegen származású segédcsapatok legderekabb katonáiból állott és az összes provinciákból rekrutálódott, úgyhogy köztük Pannoniából és Dáciából is találhatók. Ám équités singulares nemcsak Rómában voltak, hanem a provinciákban sem hiányoztak, mert a helytartók hasonló származású testőrséggel vétették körül magukat. A fentebb említett biai követ például C. Iulius Castinus helytartó jólétéért állították. Említve vannak még a C. III 3494 feliratban: decurio ex sing(ularibus). Egy másik aquincumi kövön az ábrázolás (lovász, aki ura lovát kantárszáron fogja) ugyanaz, mint az équités singulares Augusti Rómavárosi síremlékein. Kuzsinszky, Budapest Régiségei V (1897) '57- lAnalógiának felhozható annyiban egy welzheimi felirat (Haug-Sixt

2

, Die röm. Inschr. u. Bildwerke Württembergs

2 392 S. 570), hogy ugyancsak Juppiternek a XXII. legio katonái (milites) állítottak oltárt, tehát nem egyesek. Még inkább tehették ezt az équités singulares, kik kisebb és zártabb testületet alkottak. Abból, hogy katonák a későbbi időkben, különösen Septimius Severus óta egyesületekbe tömörülhettek, ami régebben tiltva volt, azt következtethetjük, hogy oltárkövünk is ezen későbbi időkből, a III. századból való lehet. Sajnos, hogy a felirat folytatása hiányos. Mint a biai feliratban, itt is valószínűleg megnevezve kellett lenni annak, aki az oltár felállításáról gondoskodott. A c(ura) a(gente) bekezdés helyett azonban a 2. sorban egy H betűt látunk. Ellenben a 3. sorból fennmaradt betűk még legkönnyebben [SJatur(ninus)-ra, a dedikáló nevére egészíthetők ki. Az oltárkövet Palota-Újfalun találták 1914-ben, midőn ott a föld alá temetve egy középkori (?) épületromra akadtak és abban még más római kövek is előfordultak. 'r\