Budapest Régiségei 12. (1937)

Láng Nándor: Római rokokó bronzszobrocska az Aquincumi Múzeumban 3-24

20 juniornak l és Lucius Verus császár feleségének, Lucilla Augustának 2 médaillonjait, amelyek hátlapjain a Venus, illetőleg Fecunditas alakjában ábrázolt Augusta körül, fák tövében szárnyas kis Ámorok hancúroznak és mint még találóbb példát Commodus császárnak a 184. évből való médaillonját,

3 melynek hátlapja az ülő Pomonával szemben, szüretelő Ámorkákat mutat, az egyiket éppen a mi csoportunk motívumával, amint a föléje boruló nagy szőlősfáról fürtöt szed. Amikor bronzunkat a Kr. u. 2. század végére iktatjuk, újra hangsúlyozzuk, hogy nem önálló, eredeti alkotás, hanem a Lugasos Eros késő leszármazottja, variánsa, amely a fa ágainak vezetésében a commodusi idők dagályosságának tagadhatatlan jegyei mellett a művészet egy már letűnt, érdekes korának, a hellenizmus rokokójának érezteti derűs varázsát. Motívumát az alexandriai művészetből származtattuk, oda helyeztük a richmondi csoport prototypusát. Wilhelm Klein, az antik rokokó első kiváló méltatója, a richmondi Lugasos Erosnak szobrát nem vette fel a rokokó emlékeinek nagy seregszemléjébe.

4 Az angol magángyűjteménynek az irodalomban is csak elvétve említett kis márványszobra pedig mindenkép odasorozandó, hisz' jellegzetességénél fogva méltán állítható a «Táncrahívás» híres csoportja mellé,

5 amelynek helyreállításából kiindulva határozta meg e művészi iránynak jellemvonásait, tárgykörét és előadásmódját, s állította össze a Diadochusok korának kezdeteivel egybeeső barokk és az augusztusi klasszicizmus között virágzó antik rokokónak gazdag hagyatékát. Ellentétben a barokkal, amelynek pergamoni, rhodosi és egyéb ázsiai művészei monumentális meg reprezentatív alkotásaikban izgalmas nyugtalansággal és féktelen erővel, megkapó drámaisággal és zúgó pátosszal harcok diadalait, országalapító fejedelmek és dúsgazdag városok hatalmát és pompaszeretetét hirdették harsogva a nagy nyilvánosság felé, a rokokónak KisAzsiában és Alexandriában dolgozó mesterei, egyszerűbb, intimebb témák felé fordultak. A mindennapi élet, az utca és falu jelentéktelen, kedves és humoros alakjait s jeleneteit vagy Dionysos thiasosát, Aphroditét és kísérőit, gyermekisteneket és magát a gyermeket, valamint a természet idillikus szépségeit ábrázolták ; a valót nem a leghatásosabb, hanem kecses és játszi megjelenítésben adták vissza ; valószerű, de «raffináltan tompított, elegáns és gazdag forma1 Gnecchi, Medaglioni Romani, 2 (1912) 68, 1. 2 Gnecchi, 2, 76, 8 (egyébként a Villa Negroni II. századbeli falképének mása, 1. Röm. Mitt. 54, 1919, Taf. 1. 2.) 3 Gnecchi, 2, 87. 2. Az éremképekre Alföldi András volt szíves figyelmemet fölhívni. 4 W. Klein, Vom antiken Rokoko (1921). 5 I. m. 45, fig. 24. F. Winter, Kunstgesch. i. Bild. 568, 7.