Budapest Régiségei 12. (1937)

Láng Nándor: Római rokokó bronzszobrocska az Aquincumi Múzeumban 3-24

19 kának ítéljük és szorosabban a Kr. u. 2. évszázad második felébe helyezzük, tesszük azt annál a közeli rokonságnál fogva, mely bronzunkat e kor néhány jellemző plasztikai művéhez fűzi. Elég ezek sorából a Farnesei bika bázisának reliefjeit,

1 a római Villa Borghesének márványcsoportját

2 és a nemrég talált s a vatikáni Museo Pio-Clementinóban őrzött remek szarkofágnak képdíszét

3 idézni. A Dirke-csoport talapzatának oldalsó és hátsó reliefjei nem egykorúak a főcsoporttal, hanem a római mester toldásai az Antoninusok korából, amikor az egy nézetre szerkesztett szoborcsoportozatot körüljárhatóan állították ^ fel. A tájképes réliefdísz, mely a dráma színhelyét, a Kithairont akarja a maga szirtjeivel, barlangjaival, faunájával és flórájával megjelentetni, részleteiben már a kerek szobrászatba megy át, pl. a tölgyfa, a piniák, valamint az állatok nagyrészt már szabadon válnak le a háttérről. Ezt az eljárást, mely a hellenisztikus reliefek dekoratív jellegén túlmenőleg, önálló tájképek plasztikai visszaadására törekszik és a hellenisztikus művészet mérsékelt modorú festőiségét a császári kor derekán oly szabadossággal fokozza, hogy az csak az újkori rokokóban leli párját,

4 a legcsattanósabban a borghesei kútcsoport talapzatának képdísze szemlélteti. Idillikus tengerparti tájkép ez, amelyen lent tajtékzó hullámok közt csónakázó kis gyerekek^ fentebb a szirtes parton fák, mindenféle állat, meg néhány staffage-alak van márványból, részint magas reliefben, részint teljesen szabadon kidolgozva; egyik ilyen teljes plaszticitással kidolgozott részlete a lombos fa leveleit eszegető kecskével stilisztikailag bronzunknak édes testvére. Ennek a 2. század végére tartozó munkának formanyelvén szól hozzánk a Commoduskorabeli vatikáni szarkofágnak töredezettségében is gyönyörű képdísze, mely mitológiai alakokkal, pásztorokkal és állatokkal benépesített hegyi tájképet ábrázol, fákkal és szőlőtőkkel, oly finom kidolgozásban, mintha nem is márványból, hanem porcellánból készültek volna reliefjei. Az aquincumi bronznak e munkákkal való stílusbeli egyezése valószínűvé teszi azokkal egykorú keletkezését. Ezt a datálását megerősíti az éremképeknek biztos korjelző tanúsága is. Bronzunknak a tájképi elem mellett vezető motívuma a szőlőt szedő Eros-Amor. Az éremképek bizonyságot tesznek arról, hogy az alexandriai erotomania, melynek másod virágzását a fentebb említett pompeji falfestmények és nápolyi üvegváza jelzik, újra éled a Kr. u. 2. század második felében. Erre például idézhetjük Marcus Aurelius császár feleségének, Faustina 1 Studniczka, Zeitschrift f. bild. Kunst. 14 (190?) 17$ és 1. 2. 4. íj. kép. Woermann, i. m. 268 sk. 2 Heibig, Führer?, 2, 24} no. 1549. Foto Anderson J1284. Heibig, Untersuchungen, i. m. j6o, 2. j. 5 Heibig, Führer? 1, 88 no. 140. Marucchi, Atti d. Pontificia Accad. rom. di arch. 1910, 1. T. 15 t MinF-ezt már Woermann i. m. .294 sk. találóan kiemeli. 3*