Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

20} tikáját nyújtja. Nem a pesti talajból nőtt ugyan ki és művészi előzményeit másutt kell keresni. Már az a környezet is, amelybe 1781-ben beleszületett, a történeti magyar ötvösművészet legszebb hagyományaitól át volt itatva. A rimaszombati ötvöscéh története még messzire visszanyúl a XV. századba. Az 1479-i évből ered Losonczy László és István meghagyása, mely az ötvösök, kovácsok, szíjgyártók, nyergesek és lakatosok (Aurifabrj et fabrj, selliparj et freniparj, serratoresque) egy céhbe való beszervezését elrendeli.

1 Ezeket a szabályokat 1516-ban Budán Guti Ország Ferencz és Losonczy Zsigmond 1553-ban Sopronban újra megerősítik. Nemsokára reá az ötvösök, úgy látszik, kiváltak és külön céhben tömörültek. A XVII. században újabb lendületet kapott a rimaszombati ötvöscéh fejlődése, ekkor még a kassaiaknak is érezhető konkurrenciát csinált. A város határait messzire túlszárnyaló tekintélye mellett az a tény is tanúskodik, hogy 1650-ben a korponai királybíró hozzájuk fordul artikulusaiért. Ezt a szép virágzást felváltja a XVIII. században lassú, de folytonos sorvadás. Már 1732 még csak öt ötvösmester tartózkodik Rimaszombatban. A század vége felé 1795-ben a helytartótanács reákényszeríti a céhre a maga punktumait. A virágzó szerves céhélet helyébe lép a nivelláló k. k. bürokrácia mindenhatósága. Ebbe a szomorú időbe esnek Szentpéteri József gyermekévei, ki 1796-ig szülővárosában élt. Apja, nemes Szentpéteri Sámuel, jómódú puskaműves volt, s feltehető, hogy a fiú, kinek rendkívüli rajztehetsége már korán feltűnt, gyakran az apai műhelyben is megfordult és segédkezett. Ugyanebben a városban született tíz évvel később Ferenczy István is, a szobrász. Szentpéteri életpályája különben is sok hasonlatosságot mutat földijéhez, a nélkül azonban, hogy neki Ferenczy megrendítő tragikumából is jutott volna. Szép hajlamai csakhamar felkeltették Szőke Ferencz rimaszombati esperes érdeklődését, ki őt az egész környék művészeti orákulumához, Szathmáry Pál hangácsi földbirtokoshoz utalta. Ez annakidején a nemes gárdában szolgált és ott egy nem mindennapi, az osztrák késői barokkon iskolázott esztétikai belátásra tett szert, saját művészi teljesítményeiben azonban egy buzgó dilettantizmuson túl sohasem jutott. Befolyását a fiatal Szentpéteri fejlődésére azért nem kell lebecsülnünk, mert Szathmáry Pál legalább ismerte a művészetet, sokat látott és olvasott, hiszen tudjuk, hogy a magyar gárdisták szellemi élettartása aránytalanul magas volt. A hangácsi műkedvelő 1 Az eredeti okmány közölve Szilágyi Sándornál. Oklevelek az ipar és kereskedés történetéhez Magyarországon a XVI. és XVII. században. Magyar Történeti Tár. XXII. Új Folyam, X. kötet Budapest, 1877. 241—242. 1. A rimaszombati viszonyokra nézve v. ö. Mihalik Sándor, A rimaszombati ötvöscéh Magyar iparművészeti forrástanulmány. Budapest, 1919. 26*