Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

204 társaságának legmaradandóbb eredményeként mindenesetre azt az ellenállhatatlan vonzalmat kell tekintenünk, mellyel Szentpéteri a császárváros páratlan műkincsei iránt viseltetett, mely vonzalom az ötvöslegényt az évek folyamán szerencsésen Bécsbe is vezette. Egyelőre azonban öt keserves inaséven át kellett esnie. Kassára ment, ahol 1796. augusztus 29-én mint inas Vásárhelyi Ötvös István szolgálatába szegődött. De itt is, a felvidéki ötvösművészet régi emporiumában az élő fejlődés hullámai az elhangzó barokkal lassan elapadtak. Mesteréről csak annyit tudunk, hogy 1786-ban mint ú. n. Stuckmeister felvétetett a kassai céhbe és ott 1802-ig kimutatható, azonban sem valami nagy tekintélynek, sem feltűnően felkapott népszerűségnek nem örvendezhetett. A céhtisztségek viselői között p. o. hiába keressük a nevét, ellenben megtudjuk, hogy még 1799-ben huszonöt rajnai forinttal tartozott a céhnek. Egyetlenegy művét sem ismerjük. Kassán a fiatal ötvös meglátogatta az ottani rajziskolát is, mely hivatva volt, hogy a műhelyek gyakorlati fortélyait alátámassza a kéznek és a szemnek elméleti iskolázottságával. Ennek a rajziskolának nagy jelentősége volt nemcsak az ötvösművességre, hanem az egész kassai művészi életre nézve is, jóllehet a tanítási módszer nagyáltalában sablonos mintarajzolásban merült ki. Ez a tanulgatás Szentpéteri várakozásainak és rajzszenvedélyének semmiesetre sem kedvezett s itt is Schrőd Erazmus kir. nyilvános tanító úr legnagyobb bosszúságára külön utakon haladt. Erre vonatkozólag mulatságos bizonyítékot kapunk iskolai bizonyítványában, melyet Mihalik József a kassai ötvösségről írt alapvető munkájában teljes egészében közöl.

1 E szerint az iskolalátogatása rendetlen volt, a tehetségek jók, a kézirajzban való előmenetel közepes, a szakmájába vágó rajzban pedig jó. Az egész osztályzatot tetőzi a megjegyzés rovatában olvasható következő elmélkedés: «Miután sohase hagyta magát tanítója által vezettetni, rendetlen másoló volt és saját akaratából alapos ismeretekre nem tett szert.» A legsúlyosabb vád tehát az, hogy rendetlen másoló volt. Ezt csak úgy kell értenünk, hogy a díszítő minták örökös kopírozása nem éppen lehetett ínyére a fiatal ötvösnek, kinek korán jelentkező rajztehetségéről már Szőke Ferencz esperes és Szathmáry Pál révén tudunk. Erre vonatkozólag különben hiteles tanunk van, maga Szentpéteri személyében. Az említett bizonyítvány alsó szélére folyékony latinsággal írt apológiájából olvassuk, hogy a leszólt tanuló részben hozzájárul a fenti minősítéshez és bevallja a mulasztásokat, azokat azonban részben betegséggel, részben pedig azzal a nagy ellenszevvel magyarázza, mellyel a rajztanár Mihalik József, Kassa város ötvösségének története. Budapest, 1900. }io. 1.