Budapest Régiségei 12. (1937)

Láng Nándor: Római rokokó bronzszobrocska az Aquincumi Múzeumban 3-24

9 nisztikus plasztika fatípusait átvette a római relief minden fajtája, ismételték számtalanszor a történeti reliefeken és a szarkofágokon, éppúgy, mint a stukkó- és az ú. n. Campana-reliefeken, a vésett üvegvázákon és gemmákon, terra-sigillatákon, az érmek és ezüstedények képdíszében. Jellemző példákat szolgáltat a Traján-oszlop, amelyen a tájképi elem sorában legfontosabbak a fák ; jelenetválasztó szerepükön kívül egyesével vagy csoportosan az alakok mögött vagy közt jelzik a színteret; közöttük uralkodó egy karéjos levelű lombos fa, a tölgy.* Ilyet látunk, hogy a kisplasztikából is idézzünk jellemző példát, az egyik hildesheimi maszkos serlegen.

2 Ezek a reliefes fák olyképpen vannak stilizálva, hogy lombozatuk nincs, mint a festményeken, egységes koronába foglalva, hanem az egyes ágak szabadon láthatók s uralkodnak az ábrázolásban ; belőlük gyéren nőnek ki az aránylag nagy s mindig felismerhető jellegzetességgel mintázott levelek. A mi bronzunk fája ezen a stilizáláson túlmenőleg jóformán csak törzsből és ágakból áll ; az utóbbiak természethíven adják a tölgy ágainak csavarodásait, a koronát azonban csak gyöngén, illetőleg elégtelenül jelzi a végig vastag ágakon ülő néhány levél Ez természetes folyománya annak, hogy mestere oly feladatra vállalkozott, mely a kerek szobrászat-szabta határokat meghaladja és amelyet még a sok mindent lehetővé tevő bronztechnikával sem tudott kellőképpen megoldani, legalább oly mértékben, mint azt a témái szerint is vele rokon 18. századbeli rokokó-művészet kedvelt anyagával, a legváltozatosabb elaprózások visszaadására alkalmas porcellánból alakított csoportozataiban megvalósította.

3 Mentségére szolgál azonban, hogy e téren nem ő volt a merész újító, mert láthatott erre példákat, mint azt a nagyon hézagosan ránk jutott antik emlékanyagnak egy-két fennmaradt idevágó darabja valószínűvé teszi. A római Museo Capitolinónak az Antoninusok idejébe datálható «Vadász»-a

4 igazolja, hogy a nagy szobrászat is megpróbálkozott ilyesmivel. Ez az eklektikus jellegű munka ruhátlan vadászt ábrázol, portraitfejjel a polykleitosi típusú testen, amint jobbjával magasra tartja a lándzsájával leterített nyulat, mellette pedig, ágcsonkokkal vele összekötve, piniát látunk, melynek tűcsomókkal és tobozzal ritkásan kiképzett koronája fején túl emelkedik. Nyilvánvaló, hogy a márványszobor egy bronzeredetinek a másolata. 1 K. Lehmann—

Hartleben, Die Trajanssäule (1926) Taf. 7, 11, 14, 27, 42, 56, 6j, 64, 66, 67. 2 Pernice

—Winter, Der Hildesheimer Silberfund (1901) Taf. i?. 3 Ráth György, Az iparművészet könyve, 2 (1905) 548, 4J4. kép. Berling, Das Meissner Porzellan (1900) 95, Fig. 126. — Kgl. sächs. 'Porzellanmanufaktur Meissen (1910) 75, Fig. 51; 42, Fig. 7? ; Taf. 16, 3. 4 Stuart Jones, Catalogue of the Ancient Sculptures in the Municipal Collection of Rome, I. 1912) 292; 71. tábla, 27. A szobrot, tévesen, Gallienus korába helyezi. Budapest Régiségei. XII. 2