Budapest Régiségei 10. (1923)

Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek 81-215

<• TÁJÉKOZÁS. A grafikus vonalak játéka már közel félezer eve fűti az ember kép­zelőerejét. A XV. század első művészi álmodozói, a kik éjt nappallá tevő heves munkával, a szép után égő szomjúvágygyal faragták, vésték a fának, rézlapnak sima, engedelmes felületét, csak keserves küzdelmek árán jutottak el ahhoz a csúcshoz, a melyről új művészi szépségek tájára nyilt kilátás. Nehéz, tiszteletreméltóan nagy munkát végeztek. A színkeverés, festészet immár nagy múltú technikája mellett egészen új utakon kellett járniok a metszőművészeknek : az anyag durvaságát belefinomítani a vonalak haj­szálnyi érzékenységébe, az életet, mozgást meghódítani és odarögzíteni a fára, egyszerű vájt, vagy domború vonalak rajzával. S ahogy ez sikerült, még mennyi technikai akadályt kellett leküzdeni a sokszorosító eljárások ezer csinja-binja között, mígnem Dürer artisztikus megoldása szökkent ki e lázas próbálkozásokból ! S a mikor a metszés művészetté magasztosult, s a könyvnyomtatás széles elterjedésével a Gondolat, az Eszme végigrepült a kulturvilág minden táján, a metszés is ráeszmélt tulajdonképeni czéljára, a kép, illusztráczió népszerűsítésére. A kép szövetkezett a könyvvel s most már együtt járták ja világot. A fametszés, majd rézmetszés ilymódon megtalálta igazi hivatását. Ez a hivatása két ágra szakadt. Egyrészt a festészet remekműveit vitte át papirra, a szinek harmóniáját a vonalak ezer finomságú beszédével helyet­tesítve; másrészt az új anyagon át új művészeti érdekeket keltett életre a sajátszerű formanyelvvel. Új szocziális és új művészeti hatásokat váltott ki s ez a kettős hivatása bizonyítja a grafika őserejét és biztosítja a virágzását. A hogy a keresés, a küzdelmek első évszázada lezajlott, a XV. század vége felé már ott tart a metszés művészete, hogy a gyakorlati élet sokféle igények kezdi kiel égíteni. így nagy befolyással volt a vallási érzések fej­lesztésére, a mennyiben a szentek, búcsújáró helyek, s más egyházi vonat­kozású tárgyak képeit tömegesen állították elő, s a XVI. század eleji ima-

Next

/
Oldalképek
Tartalom