Budapest Régiségei 8. (1904)
Éber László: Középkori és renaissance emlékek Budapest területéről 49-84
wnagy becsben állottak, mint a vallásos áhítat művészi tárgyai. A hasonló jellegű festményekkel együtt éles világot vetnek a kor vallási és művészeti fölfogására. Mint a templomok oltárain, úgy a családi otthonban is tűnőiéiben vannak a merev, hieratikus, néha szinte ijesztő kifejezésű Madonnák. Az anya és gyermeke közötti viszony már kevésbbé feszes ; Mária meg meri ölelni, csókolni gyermekét, ez pedig nem trónol már hidegen, ünnepélyesen anyja ölén, hanem a kisded természetes tehetetlenségével, ragaszkodásával símúl hozzá és egészen gyermek módjára viselkedik, a korai vénségnek a a nélkül a kifejezése nélkül, a mely a régibb ábrázolásokat jellemzi. E tekintetben azonban több változatot, fejlődési fokot különböztethetünk meg. A korábbiak átlag még nagyon komolyak, egyszerűek, kevéssé világias jellegűek. Utóbb, különösen a század közepétől fogva, egyes genreszerű vonások lépnek föl. Mária elveszti fönséges, megközelíthetetlen típusát és egyénibbé, képmásszerűvé, néha igen kedvessé, néha kissé póriassá válik. A gyermek már kissé nyugtalanabb, olykor nagyon is csintalan, többnyire már nagyobbacska fiú, a kit anyja már alig bir féken tartani. Nagy szerepe lesz már a mellékes részletek kiképzésének is, úgy hogy e későbbi domborművek hatása többnyire már csakugyan világias. »* A compositio egyszerűségénél, gyakoriságánál, valamint az ugyancsak hiányos föntartásnál fogva alig lehet arra kilátásunk, hogy a Fővárosi Múzeumban levő domborművet egyik vagy másik olasz művész nevéhez fűzhessük. Viszont elég jellemző vonással rendelkezünk arra nézve, hogy helyét a XV. századból fönmaradt emlékek sorában megállapíthassuk. A legrégibb Madonna domborművek, első sorban azok, a melyek Donatello val közvetlen vagy közvetett összefüggésben állanak, az anya és gyermek együttlétét, kölcsönös szeretetét a lehető legegyszerűbb formában, legkevesebb eszközzel mutatják be. A Madonna rendszerint fél alakban jelenik meg. A két szereplő már anyagilag is a legszorosabban egymáshoz fűződik : az anya többnyire magához karolja kisdedét. Jellemző az is, hogy míg Donatello ugyancsak szűkre szabja e domborművek keretét és a Madonna fejét majdnem mindenütt éles oldalnézetben mutatja be, addig később a keret kitágul, az ábrázolás új elemekkel — többnyire angyalok jelenlétével — bővül, a Madonna többé-kevésbbé határozottan szembe fordul a szemlélővel, a gyermek is megtanult már a saját lábán megállani, nincsen annyira anyjára utalva és kisebb-nagyobb mértékben külön válik tőle. A későbbi ábrázolások, a melyeknek jellemző typusait különösen Verrocchio * Éber László, Donatello. Budapest, 190J ; 74. 1. 9*