Budapest Régiségei 8. (1904)

Éber László: Középkori és renaissance emlékek Budapest területéről 49-84

68 domborművei között találjuk meg, rendesen nagyobbak, gazdagabbak, részletesebb, aprólékosabb, díszesebb kivitelűek, de hatásuk kevésbbé bensőséges. A mi domborművűnk mesterét kétségkívül a firenzei szobrászok ama nemzedékében kell keresnünk, a mely a XV. század közepe körül, inkább előbb, mint később működött. A dombormű zárt compositiójával, az alakok elrendezésével még a század első nemzedékének a nyomába lép, de a kivitel könnyedségében, finomságában már túlemelkedik az archaikus vonásokon. Még így, mai rongált állapotában is komoly bensőség sugárzik ki ebből a műből és csak Mária arczának finom vonásai, a gyöngéd arányok és karcsú tagok vallanak a firenzei szobrászat azon korszakára, a mikor már a csinosság, a fiatalos gyöngédség kifejezése a művészek fő törekvése. A hazai vörös márvány, a melyből a dombormű készült, kétségtelenné teszi, hogy, mint a «márvány Madonnák mestere», ezé is itt, Magyarországon, Mátyás udvarában működött. A renaissancekori töredékek közül a fönn ismertetett Madonnának szépség, finom kivitel tekintetében méltó párja az a mészkőből faragott női alak, a mely szintén a budavári koronázótemplom helyreállítása alkalmából került a Fővárosi Múzeumba (12. kép). Igen megrongált állapotban maradt reánk. Arcza erősen, erőszakos módon van megcsonkítva, fejét elválasztották törzsétől, nyaka teljesen hiányzik, úgyszintén bal keze is. E pusztításokat ez esetben is talán a mohammedánok vallási fanatismusának róhatjuk föl. A női alakot nem teljes egészében, hanem csak térden fölül ábrázolta a művész. Az alak magassága 45, a fejé 15 centiméter; a hiányzó nyak hosszát hozzászámítván, az egésznek körülbelül 70 centiméter lehetett a magassága. Az alaknak csak mellső oldala van kifaragva, hátulsó fele lapos, — annak a jele, hogy eredetileg fülkében állhatott. A fej rongált állapota következtében az arcz vonásaiból alig látszik valami. Inkább csak sejthetjük a nemes arányokat, a szemek, orr és száj finom rajzát. Két oldalt hosszú, nem épen dús, puha, kevéssé hullámos fürtök hullanak le a vállakra és mellre. Az alak testét bő, de azért a testhez simuló ruha borítja, a mely derékon alul át van kötve, olyképen, hogy a fölső rész bőven, lapos hajtékokkal födi a mellet, míg az alsó rész inkább megfeszül és egyenes, majdnem párhuzamos hajtékokba van szedve. A nyak alatti erős, szögletes kivágást egyszerű, gyöngysorhoz hasonló vésett motívummal ellátott szegély díszíti. A ruhán kívül a női alaknak még palástszerű nagy kendője is van, a mely bal válláról húzódik alá, a bal kart elfödi, lejebb, az alak talapzatát képező egyszerű, kevéssé előre szökő lapon megtorlódik és balfelé húzódik. Még a bal kéz