Budapest Régiségei 8. (1904)

Éber László: Középkori és renaissance emlékek Budapest területéről 49-84

54 elrendezésében nyilvánul meg a leghatározottabb módon. Elrendezés, technikai kivitel szempontjából a ruházat két részre, egy felső és egy alsó részre oszlik. Fölül a testhez simuló ruhát adja vissza a művész, alul azt ábrázolja, mint omlik le az ülő alak térdéről. Fölül, kivéve a nyak nyilasa körülötti részt, a ruha hajtékai nem symmetrikus elrendezésűek, sőt a hajtékok nem is domborodnak ki, hanem csinosan, tisztán bevésett vonalak tagolják a felületet. A trónoló Krisztusnak e nem nagy méretű, de a maga szigorú, merev frontalitásával ünnepies, monumentális hatású ábrázolása nem állott magában eredeti rendeltetési helyén. A dicsfényt jelző médaillon föliratos keretén kívül egyes nyomok láthatók, a melyek, különösen a jobb oldalon fölül, valami szárnyas lények egykori jelenlétét teszik valószínűvé. Az egész, több alakból álló dombormű az utolsó Ítéletet, illetőleg Krisztust mint a világ bíráját ábrázolta, két angyal vagy az evangélisták jelvényeinek közepette. Alighanem erre vall a médaillon szépen, tisztán vésett fölirata is, a mely azonban olyan csonkán maradt fönn, hogy olvasása nem biztos. t ORBITA TOLLITVR . .. . O GRADIVNTVR. E föliratot a középkori latinságnak megfelelő és az utolsó Ítéletre vonatkozó kifejezésekkel egészítvén ki, következő mondatok valamelyikét vagy azokhoz hasonlót kell föltételeznünk :* Orbis terrarum tollitur, pauci cum eo gradiuntur, vagy: . . . angeli cum eo gradiuntur, vagy mortui e sepulchris progre(a)diuntur. Az utolsó ítélet plastikus ábrázolásai

2 a román Ízlésű templomokon rendesen a kapuk tympanonjában lépnek föl. A rendelkezésre álló tér, az vmező félköre az ábrázolás rövidített módját vonta maga után. Főleg csak Krisztus mint a világ bírája fordul elő, mandorlában, körülötte harsonázó vagy Krisztus kínszenvedésének jelvényeit tartó angyalok és az evangélisták jelvényei. Az Ítélkező Krisztus abban a tekintetben tér el a diadalmaskodó Krisztustól, a kinek ábrázolása még az ókeresztény időkre megy vissza, hogy jobb kezét nem emeli áldó mozdulatra, hanem sebhelyét mutatván, tenyerét kifelé fordítja. Néha mindkét kezét így fölemeli, azonban igen gyakran, különösen francziaországi domborműveken, leeresztett bal kezében könyvet tart, a\ élet könyvét, a mely az utolsó ítéletkor szintén szerepet játszik. A mi domborművűnkön a jobb kéz megrongált állapota daczára is világos, hogy nem áldó mozdulatra van emelve, hanem tenyerével kifelé 1 E conjecturákat Gárdonyi Albert úr szíves érdeklődésének köszönöm. 2 V. ö. Springer, Das jüngste Gericht. Eine ikonographische Studie. Repertórium für Kunstwissenschaft, 1884, ?9J. köv. II. ; Det^el, Christliche Ikonographie, I. ^2. köv. 11., stb.