Budapest Régiségei 7. (1900)
Kuzsinszky Bálint: Ujabb kőemlékek az Aquincumi Muzeumban 3-66
47 egyrészt tehát az elmélázó, a bánat jeléül fejével kezére támaszkodó ifjú a gyors kimúlás jelképe lett, az újra életre ébredt Attis a remélt feltámadást jelentette. 2 Bár Cybele s vele együtt Attis cultusa már a II. pún háború idejében utat talált Rómába, Claudius császár óta pedig márcziusi ünnepeit is, melyekben különösen a féktelen vígság jutott kifejezésre, megtarthatták, Aquincumban csak egy feliratban 5 találkozunk nyomával. Daciában is csak egy apulumi felirat 4 ismeretes, mely m(ater) d(eum) m(agna) tiszteletét bizonyítja. Már csak ezért sem valószínű, hogy a 37. 38. és 39. sz. kövek Attis alakjai a vallás körébe tartoztak volna. Mindennél döntőbb azonban a typusuk, mely ugyanaz, mint azoké, melyeket a síremlékeken látunk, úgy hogy kétségtelenül egy csoportba tartoznak. Az még sem föltehető, hogy ezen négyszögű hasábokat mint sírköveket alkalmazták volna. Inkább építészeti részeknek tekinthetjük, melyek egy nagyobb szabású, architektonikus síremlékről, kápolnáról valók. A meztelen nő a kalathusszai, mely Attisszel együtt fordul elő az egyik kőhasábon, ép úgy foglalhatott helyet egy síremléken, mint az a tánczoló bacchánsnő, mely a Vásárhelyi Géza birtokában levő toki kőtáblán látható. 5 40. Négyszögű kődúcz, magassága 119 cm, szélessége 40 cm, vastagsága 28 cm. Az Eskütérről való, mint az előbbiek (1898). Előlapja lapos mélyedésben en face keresztbe állított lábakkal, ujjain tánczoló leányt ábrázol. Teltebb formáit nem fedi semmi, csupán csipői köré van egy szalag kötve, melynek végei két oldalt szabadon lengenek. Haját homlokán kétfelé fésülve viseli. A két kéz a fej fölött castagnettákat csapkod egymáshoz. A crotalum formája az, melyet 1 Desjardins-Rómer, A m. n. múzeum római feliratos emlékei XXII 128. XXVII ij2, 2 Roscher, Ausf. Lexikon d. griech. u. röm. Mythologie I S. 727. 3 CIL. Ill ?47i. 4 CIL. Ill HOT. 5 Arch. Értesítő X (1890), 424. 1,