Budapest Régiségei 3. (1891)

Kuzsinszky Bálint: Az aquincumi amphitheatrum ; Függelékül: két lakóház az 1890 és részben 1891-ki papföldi ásatások 81-139

Oo másra s tompa fegyverekkel vívtak. A komoly küzdelemre a jelt trombita harsanása adta meg. A tompa fegyverek helyét élesek foglalták el. A küzdők párosával állottak föl. Csak különböző fegyvernemek harczolhattak így egymással. A reiiarii rendes ellenfelei a secuiores voltak. Üldözésök ellen a háló védte meg; mihelyt azt úgy sikerült elvetniök, hogy az ellenfél fejére hullott, biztos volt a győzelem. A kegyelemdöfést megtette a szigony vagy a kard. Régebben^ így még Pompeiiben, a murmdlones-eket találták magukkal szemben. Később azonban ezek többnyire mint a thrákok ellenfelei léptek fel. Hasonlóképen a hoplómachi is. A küzdelem félbeszakadt, mihelyt az egyik fél megsebesült. A játékrendező rendszerint a közönség tetszésére bízta aztán, vájjon leölessék-e vagy sem. A megsebesült fölemelte balkeze hüvelykujját, így könyörgött életéért. A közönség vagy kendőlobogtatással felelt, a mi kegyelmet jelentett, vagy lefelé fordítva mutatta hüvelykujját, mire a győztes irgalom nélkül leszúrta. Kegyelemre rendszerint csak a bátrak számíthattak. A félénkségét a nép magára nézve a megsértés egy nemének tekintette s azzal büntette a bátortalanokat, hogy korbácsütésekkel és tüzes vassal kergettette a küzdelembe. Ilyformán a nép tényleges részesévé vált a játékoknak. A circusi pártok mintájára az amphitheatrumban is alakultak pártok. Két ily pártról van értesülésünk. Az egyik (parmulani) a kis paizsú thrákokat, a másik (scufarü) a nagy paizsokkal küzdő, általában a nehéz fegyverzetű gladiátorokat kedvelte. Voltak császárok, kik maguk is az egyik vagy másik párthoz csatlakoztak, sőt Domitianus annyira ment, hogy a nézők egyikét, a miért az a császár pártjáról nem épen hizelgően mert nyilatkozni, az arénába hurczoltatta s kutyák elé dobatta. Jóllehet a párviadalok a közönségesek voltak, nem hiányzottak oly harczok sem, hol csapat csapattal állott szemközt. Többnyire azonban az amphitheatrum arénája nem volt elég téres számukra, azért a circusban folytak le. Vérengzésben itt sem lehetett hiány. Mégis a kegyetlenségek netovábbját az állathajszák nyújtották. Még hagyján, ha gyakorlott és jól fölfegyverzett vadászok szállottak síkra a vadakkal. De mit szóljunk azokhoz a vérfagyasztó jelenetekhez, midőn az elítélteket védtelenül vagy legfölebb a leghitványabb fegyverdarabokkal ellátva a vadak martalékául dobták oda. Hogy a hatás fokoztassék, még tovább mentek. Nem volt a mythologiának vagy történetnek az az ismert halálneme, a melyben az arena nézője ne gyönyörködhetett volna. Ilyenkor minden képzelhető eszközt felhasználtak, hogy a csalódás minél teljesebb legyen. Szükség esetén az arena tökéletes színpaddá alakult át, melynek dekoratiója semmi kívánni valót sem engedett. Látni lehetett Medeát, a mint a halálos öltözetéből hirtelen előtörő lángok fölemésztették. 64-ben, a város fölgyújtásával