Budapest Régiségei 3. (1891)

Kuzsinszky Bálint: Az aquincumi amphitheatrum ; Függelékül: két lakóház az 1890 és részben 1891-ki papföldi ásatások 81-139

I?2 áll. A kérdés megoldása annyival kényesebb, hogy a szóban forgó helyiségek elosztása és berendezése oly sajátszerű, hogy nem tudjuk, lakószobáknak avagy fürdőhelyiségeknek tartsuk-e. Mindkét föltevés valószínűnek látszik. Ha lakó­szobák voltak, úgy könnyen érlhetőleg csak a déli szobacsoport folytatását képezték s ehhez képest a negyedik és ötödik szobák valamelyike felől okve­tetlenül hozzáférhetők voltak. Tekintjük azonban úgy, mint valamely fürdő 9- Ugyanazon lakóház északi része. részeit, úgy a bejáratok a hat folyosóból nyiltak s ez esetben a falnak két helyütt tapasztalható megszakadása jelezné azokat. Dél felé akkor természetesen zárt fal emelkedett. Egyelőre nem akarván se az egyik se a másik feltevés pártjára állani, ma­guknak az egyes helyiségeknek tárgyilagos leírására szorítkozom. Dél felől kiindulva, meglepő nagyságú teremmel (9) állunk szemközt, mely­nek szélessége azonos az átriuméval, hossza pedig még nagyobb, t. i. 770 m.

Next

/
Oldalképek
Tartalom