Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

(S hajdani sírboltban talált csontvázak kivételével, melyekben az együtt volt királyi jelvényeknél fogva tudósaink III. Béla és neje maradványaira véltek ismerhetni, és a melyek befogadására a budai főegyház kryptájában szép sarkofág készült — egyetlen uralkodónk vagy történelmileg híres emberünk földi maradványairól sincs tudomásunk. A tatárok és törökök dúlása kirabolt, szétrombolt és fölpörkölt mindent, mit útjában talált, és oda veszett örökre úgyszólva minden, mi századokon át a nemzet kegyeletének tárgyát képezte. A kerepesi temető csak néhány évtized óta vált nemcsak a főváros, hanem az egész ország pantheonjává. Vájjon fognak-e a nemzeti bánat szolgálatába állott művészet legszebb virágaival ékeskedő újabbkori mausoleumok és síremlékek tovább állani és az utódok kebelét lelkesíteni, mint a régiek, melyek már elpusztultak és a melyekről csak azt tudjuk, hogy az egész világ bámulta őket s most már nincsenek? nem fogja-e ezeket is, mielőtt a későbbi nemzedékek közönye és feledése, meg az idő vas foga befejezné rajtuk romboló művét, az ellenség vagy a neki bőszült nyers tömeg oktalan dühe szétdúlni ? ezt ne kérdezzük, hanem adjuk meg drága halottaink hamvainak a tiszteletet, melynek lerovására keblünk Ösztönöz és áldozzunk emlékeiknek érzelmeink legjavával addig, míg élünk. A sötét sír, mely drága halottunk hamvai fölött bezáródott, századokon át közvetlenül és sokkal érthetőbb hangon fog szólani az utókor érzületéhez, mint a történelem sok írott lapja, s örök tanulság és lelkesedés fog belőle kisugárzani. Ilyen gondolatokban merengtem, midőn a főváros közönségének 1882-ik évi február 8/9-én kelt határozata következtében, a régészeti bizottmány tagjaival együtt azon kérdés elé láttam magamat állítva: hol állott a hajdani Fehéregyház, melyet Béla király névtelen jegyzője a honalapító Árpád fejedelem sírja helyéül jelölt volt meg, s mely történetíróink legjelesbjei részéről is annak van elismerve? A közgyűlést eme lelkes és az egész ország részéről osztatlan örömmel fogadott elhatározásra azon óhajtás bírta: vajha sikerülne à nemzet első halottja, az ország megalkotójának sírját meglelnünk, hogy Magyarország fennállásának néhány év múlva bekövetkezendő ezredéves ünnepén a dicsőült vezér hamvainál róhassuk le örökös hálánk adóját. A főváros közönsége akaratának tehetségem szerint megfelelendő, magam is a kérdést egész hévvel kezdem tanulmányozni; gyűjtögettem az adatokat és néhány hó múltán okmánytárainkban meg is találtam az útjelzőket, melyek biztos alapokat szolgáltattak a nyomozásra. Vizsgálódásaim eredményét még azon év őszén a régészeti bizottmány elé terjesztem, a «Fehéregyház és Árpád sírjáról» szóló értekezésemet közzé tettem az «Archaeologiai Értesítő» 1882-ik évfolyamban, és ennek lenyomata a fővárosi tanács intézkedése folytán ezer példányban osztatott szét, azonkívül pedig az országos régészeti és embertani