Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

7 romjai még meg vannak, előbb-utóbb el fognak pusztulni okvetetlenül, ha csak valamely kegyeletes kéz nem nyújtja meg fennállásukat még néhány éven át. A hatalom, a szellemi nagyság, fényes név, gazdagság, szépség, szóval a «földi istenség» eszményeinek épp úgy mint az út szélén kidőlt nyomorult koldus nyomában, ott van a «por és hamu» és az «árnyék», a semmiség e jelképei, melyet mint ennek ellentétét, az örökkévalóságot a gyarló emberi elme nem is tudja magának megfoghatóvá tenni. Az európai népeknek nagy része mégis jobban meg tudta őrizni nemzeti halottainak hamvait. A westminsteri apátság temploma páratlanul áll a világon. De ebbe csak VII. Eduard óta kezdtek temetkezni a királyok és családjaik és csak az újabbi időkben vált a nemzet jeleseinek egyetemes pantheonjává. A történelmileg nevezetes és egyúttal művészi alkotású síremlékekben Olaszország a leggazdagabb; ilyeneket a régi korból majdnem mindegyik jelentékenyebb város tud felmutatni. A franczia forradalmárok vépképen elpusztították ugyan a saint-dénisi királyi sírboltot, sok századnak e tiszteletre méltó emlékét, és kegyetlenül bántak el sok helyütt ilynemű emlékekkel a vidéken is; az uj Panthéon pedig üresen maradt; elfordult tőle a közérzület, mivel érdemetleneket temettek oda; de a père-la-chaisei híres temető legalább a két utolsó század «dicsőségeinek» földi maradványait mentette meg eddig az elfeledéstől; ezek ott uralkodnak a velők együtt porló, valamint a temetőt látogató százezrek fölött, mint uralkodtak egykoron az élők között. Németországnak és az északi népeknek is megmaradt sok nagy halottjuk. Ezek közt reánk nézve legérdekesebb a németeknél is nagy tiszteletben álló Szent Erzsébet, II. András leánya, Lajos thüringeni landgraf nejének sírja Marburgban. A női erények és a legszebb tettekben nyilvánuló vallásosság e példányképe, ki bámulatra ragadta az egész akkori világot, a kort, melynek legnagyobb dísze és dicsősége volt, és az marad, míg emberek érezni és ily magasztos eszmények megvalósulásán épülni tudnak: Szent Erzsébet, a világ jótevője, a mi büszkeségünk és kegyeletünk örökös tárgya, okvetlenül elveszett volna minden nyom nélkül, mint annyi jeles és nagy emberünk, ha atyja óhajtásának engedve, férjének halála után hazájába tért volna vissza. Lengyel testvéreinknek is annyi vesztesség után megmaradt nagy értékű nemzeti kincsök: a «Wawel» kryptájában nyugvó királyaik és jeles embereik épségben maradt sírjai, köztük I. Lajosunk leánya, a Jagelló-dynastiának ősanyja, Hedvigé, és a jó emlékű Báthory Istváné. A hazafiúi érzület, kiapadhatatlan kútforrásai ezek, összekötik a boldogabb múltat a jövő reményeivel. Nekünk ily emlékeink nincsenek, ezek dolgában a művelt nemzetek között mi vagyunk a legszegényebbek. Attilától egész II. Lajosig — a székesfehérvári