Budapest Régiségei 2. (1890)

Hampel József: A papföldi közfürdő 51-74

68 terem s a délí végső apsis körülfutó párkánynyal és falpillérekkel való tagozasa, a hideg, langyos és meleg fürdő apsisokban a lépcsőket a helyiségek rendeltetése indokolja és helylyel-kozzel a fal vakolatán még megvan a nyomuk; a világításra szolgáló oldalnyílások azt az eshetőséget tételezik föl, hogy a fürdőépület megfelelő falai szabadon állottak, a mit legalább egy falról, a B terem keleti nyugoti faláról bizton lehet állítani. A tetőszerkezet a helyreállításból azért maradt el, mert arra sem a jelen épület maradványai nem nyújtottak elég fölvilágosítást, sem átalában az antik fürdőépületek másutt fönmaradt példányai sem adnak analógiára elég támasztó pontot, kivéve a bolthajtásokra és kupolákra. A pompeji fürdők tanúsága szerint a beboltozott helyiségek fölött alig volt egyéb, talán fából készült tetőszerkezet; ellenben a nagy fogadó terem (B) fölött okvetlenül volt, de minő volt az összeépítése és idoma — azt nem lehet tudni. A romok leírásában többször jeleztük, hogy az épület többször ment át módosításokon. Mindjárt az első terem (B) keleti falán látunk két befalazott átjárót, a langyos fürdő apsisának (F) kettős fala is azt mutathatná, hogy a mikor az épületet átépítették, kiszélesbítették a fürdő ezen termét. Talán ugyanakkor falazták be az E terem alatti alfűtési csatornanyílást, mert ezen teremnek ekkor, a bővítés után más lett a rendeltetése, mint előbb volt. A bővítés nyilván a H nagy terem hozzáépítésével történhetett meg. Idők folyamában azután itt is változtattak ismét egyet-mást. Már fön a maga helyén részletesebben jeleztük az apsis és alfűtésének elzárását és az apsis melletti falnak hozzátoldását, mely mutatja, hogy az / jelzésű és mellette elterülő szobák csak utóbb csatoltattak össze a főépülettel. A fürdőnek ilyformán e foltozgatások tartották fön fejlődési szakaszait, melyeknek chronologiáját azonban bajos volna megállapítani. A tizennyolcz darab antik pénz, mely az ásatások folyamata alatt előkerült, a második század elejétől a harmadik közepéig terjed, tehát arra utal, a mit különben is föltételeznénk, hogy az épület nem az első századból való, mikor Aquincum római lakossága még nem volt elég számmal, hogy községet alkothatott volna, vagy legalább is jelentékenyebb községi építkezésre vállalkozhatott volna. A katonai táborhely környékén keletkezett markotányos-telep csak a második század folyamatán lett municipium és csak Septimius Severus alatt lett colonia. Valószínű tehát, hogy a fürdő legrégibb részét csak a második századból szabad kelteznünk és hogy bővítése néhány nemzedékkel utóbb, legfölebb a harmadik század közepe tájára tehető. Erre enged következtetni azon áldozati ara, melyet a tepidarium kőfalában leltünk ; állította Cl. Pompejus, az aquincumi colonia decuriója, tehát a