A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)

Az Aquincumi Múzeum kisebb feltárásainak helyszínei és eredményei a 2008. évben

6. kép: Gladiátort ábrázoló terra sigíllata edény töredéke kőtöredékek más-más helyiség díszítésé­re utalnak, melyek funkcióira talán épp a töredékek összeállítását követően kap­hatunk majd választ. A jobb állapotban megmaradt falfestmények masszív alapo­zással rendelkező falak mentén kerültek elő, ezért kevéssé valószínű, hogy csak közfalak lettek volna, ahogy azt korábban a Vályog utca 13. számú telek feltárásánál feltételezték (MADARASSY 1997, 51). Az épületek komfortját a később átépített terrazzÓYal kikent aljú csatorna biztosítot­ta, ennek csak egy kisebb szakasza maradt meg. A telek délnvugati negyedében épü­let, épületalapozás nem került elő, talán belső kert vagy udvar lehetett ezen a te­rületen. Az itt feltárt feltöltési rétegből származik a 6 képen látható Kr. u. 2. sz. vé­ge - 3. sz. elejére keltezhető terra sigillata töredék is. A legkésőbbi építési periódushoz köt­hető az az épület, amelyből két nagyobb kőből összeállított küszöbkő, tőlük kelet­re egy kis vízelvezető csatorna és két na­gyobb pilléralap maradt meg. Ez uté>bbiak feltehetően egv porticusos bejárat részét képezték. Ez az épületmaradvány feltehe­tően egykorú a Aladarassy Orsolya által a Vályog utca 8. számú telken talált nagyobb épületegyüttessel (MADARASSY 1996, 54). A terület felhagyását jelzik a környéken előkerült 4-5. század fordulójára tehető késő római temetkezések (TOPAL 1996, 50-52), amelyek hosszabb ideig tartó teme­tőhasználatra utalnak. Az aláfalazások so­rán előkerült, díszítetlen, földbemélyített szarkofág mellett még két, eltérő tájolású sírt tártunk fel, amelyek elpusztították a 3. századi rerrazzopadlós-falfestmémes épü­let egv részét is. A legkorábbi, tegulákból épített kelet-nvugati sír fölé kőből rakott oldalú és tetejű, házat formáló, észak-déli tájolású temetkezés került. A síroktól ke­letre, a téglasír bolygatásával mélyítették le a szarkofág helyét. A sírok mindegyikét kirabolták, kakin késői sírkerthez tartozha­tott az a kerek építmény is, amelynek már csak az alsó kősóra maradt meg. Hasonló konstrukció a Vályog utca 3. számú tel­ken is került elő (Id.: Aquincumi Múzeum Rajztár: 6844/97). A telken feltárt legkésőbbi, 3. századi épületmaradványokat a KOH (az Ásatási Bizottság véleménye alapján) megtartan­dónak ítélte és visszatakarásukat írta elő. A terület teljes feltárására így nem került sor, a korábbi római emlékek, falak és ré­tegek eredeti helyzetükben bolvgatatlanul maradtak. Kirchhof Anita irodalom: KIRCHHOF 2007 - Kirchhof A.: Új fel­tárási eredmények a katonaváros észak­nyugati régiójából I (New excavation results from the northwestern region of the Military Town I). Aqfüz 13 (2007) 40-56.

Next

/
Oldalképek
Tartalom