A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2000-ben (Aquincumi Füzetek 7. Budapest, 2001)

4. Feltárás az aquincumi katonaváros délkeleti régiójában III. (R. Facsády Annamária)

A feltárás korábbi rétegtani megfi­gyeléseinket megerősítette, illetve kiegészítette. A legkorábbi időszak települési viszonyainak megfigyelé­sére most is elsősorban metszetek készítésével volt lehetőség. Két he­lyen volt időnk és módunk az ere­deti, bolygatatlan talaj szintjét do­kumentálni. (100, 33 és 99, 44 adriai magasságban.) Az altalajt sárga agyagréteg alkotja, mely felett sár­gásszürke, lelet nélküli réteg van. A legkorábbi római település meglété­re a gazdag kerámia és egyéb lelet­anyagból következtethetünk, objek­tumot azonban nem találtunk, bár az itt álló maradványok pusztulása után jól dokumentálhatóan a feltá­rási terület nagy részére kiterjedő égett, faszenes réteg keletkezett. Az égésréteg felett szürkés-iszapos, le­letekben gazdag réteget figyelhet­tünk meg, melyet egy kevertebb, többször bolygatott talajréteg köve­tett. A rétegviszonyok megegyeztek a terület keleti frontján történt feltá­rások során megfigyelt és doku­mentált rétegekkel. A 2. század első felére datálható település beépítet­tebb része, a leletek mennyisége alapján, elsősorban a feltárandó te­rület délnyugati részében lehetett, a korszakra keltezhető épületmarad­vány azonban itt sem került elő. A második égésréteg nyomait is csak­nem az egész feltárási területen tud­earlier observations of the sections. The earliest settlement conditions could be primarily observed in the stratigraphie sequences. We had the opportunity and the time to docu­ment the level of the original, unbroken ground level in two places (at heights of 100.33 and 99.4 m above the Adriatic Sea level). The unbroken ground is composed of a yellow clay overlain by a yellowish grey layer void of finds. The exis­tence of the earliest Roman settle­ment can be deduced from a rich find material consisting of sherds and other objects, although no fea­tures were found. Nevertheless, the destruction of the level can be docu­mented from the burnt layer mixed with charcoal covering the larger part of the excavation surface. Above the burnt layer, a greyish loamy layer could be observed con­taining a great number of finds. This was followed by a more mixed soil layer, which was disturbed sev­eral times. The stratigraphie sequence was identical to the one observed and documented during the excavations in the eastern zone of the area. The denser part of the settlement dated from the first half of the 2 nd century must have been, based on the quantities of finds, in the southwestern part of the area excavated, although no construction

Next

/
Oldalképek
Tartalom