Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. december 6. kedd - 44. szám - Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1887 A módosító jegyzőkönyv korszerűsíti és továbbfejleszti a kiegészítő jegyzőkönyvet, és ezzel gyorsabbá, rugalmasabbá teszi az együttműködést, valamint kiszélesíti a kiegészítő jegyzőkönyvbe foglalt együttműködési formák hatálya alá tartozó elítélt személyek körét. A kiegészítő jegyzőkönyvben részes fél nyilatkozhat, hogy annak hatálybalépéséig ideiglenesen alkalmazza a módosító jegyzőkönyvet. Ebben az esetben a módosító jegyzőkönyv rendelkezései csak azon felek tekintetében kerülnek alkalmazásra, amelyek ugyanilyen hatályú nyilatkozatot tettek. Magyarország az említett ideiglenes alkalmazás lehetőségével élni kíván. Az elmondottakra tekintettel arra kérem önöket, hogy pártállásuktól függetlenül a zárószavazás során szavazatukkal támogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Külügyi Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalásokra van lehetőség. Amennyiben valaki él a felszólalás lehetőségével, kérem, jelezze! (Nincs jelentkező.)Mivel jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Államtitkár úr kíván-e válaszolni? Formálisan megkérdeztem. (Jelzésre:) Értelemszerűen nem kíván. Így tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Soron következik az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/1837. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A vitában elsőként a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Héjj Dávidnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon! HÉJJ DÁVID, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. december 1-jén tartott ülésén megtárgyalta az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló T/1837. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 26 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyrészt a három büntetőjogi kódex – azaz a büntető anyagi, eljárási és végrehajtási törvény - módosítását foglalja magában, másrészt pedig tartalmazza az egyéb büntetőjogi tárgyú törvények módosítását, úgy mint a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvények, valamint a Be.-vel összefüggésben szükséges, a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény módosítását, míg a büntetés-végrehajtási törvénnyel összefüggésben pedig a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény kisebb pontosításait is. Az összefüggő törvények koherens módosítása értelmében szerepelnek még a javaslatban további, nem büntetőjogi tárgyú törvények módosításai is. A Törvényalkotási Bizottság három módosító javaslatot fogadott el a törvényjavaslathoz, melyek nyelvhelyességi és technikai pontosítások mellett további kiegészítéseket is tartalmaznak. Ezek szükségességét indokolta egyrészt az Európai Unió Bíróságának ítéletéből eredő kötelezettségnek való megfelelés, míg további rendelkezései érintik a menedékjogról szóló törvényt, a büntető törvénykönyvet, továbbá a rendőrségről szóló törvényt is. Tisztelt Ház! Az uniós és nemzetközi kötelezettségek, az Alkotmánybíróság határozatai, illetve a jogalkalmazó szervek visszajelzései időről időre szükségessé teszik, hogy a büntetőjogi tárgyú törvényeket felülvizsgálja a jogalkotó. Ez a revízió megtörtént, melynek eredményeként a megfogalmazott célokat a benyújtott törvényjavaslat megfelelően szolgálja, éppen ezért a mindenképpen támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK: Megkérdezem államtitkár urat, hogy fel kíván-e szólalni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Parancsoljon, megadom a szót. DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő T/1837. számú törvényjavaslat a büntetőjogi tárgyú törvények és egyes kapcsolódó törvények módosítását tartalmazza. A javaslathoz a Törvényalkotási Bizottság által előterjesztett módosító javaslat érdemi pontjai a következők: a büntetőeljárásról szóló törvényt érintő módosító javaslatok egyrészt a magánvádas és pótmagánvádas eljárás egyes szabályainak pontosítását szolgálják. A törvényjavaslat jelenlegi szövege szabályozatlanul hagyja, hogy a képviseletről milyen határidő alatt szükséges gondoskodnia a magánvádlónak, illetve a pótmagánvádlónak abban az esetben, ha tartós, súlyos