Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 23. szerda - 42. szám - Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):

1601 egészségügyi jogviszonyát is megtarthatja. De a jövedelmi viszonyokat itt is nagyjából egalizálni kell, illetve kellene. A térítés kérdése egy nagyon fontos dolog. Ezt egységesíteni kell. De azért egy dologra mindenképpen érzékenyek kell hogy legyünk szociálisan. Nevezetesen, ha a mai napot veszem, akkor én már 48 éve élek az egészségügyi ellátás területén, de még egyetlenegy olyan esetre sem emlékszem a múltamból, hogy bárkit is bármilyen formában kitettünk volna az utcára, vagy hazaküldtünk volna a fűtetlen, hideg lakásába, vagy bármilyenféle problémát okoztunk volna, mert ezt a szolidaritás alapján senki nem engedheti meg magának. Tehát egy olyanfajta hálót mindig be kell ebbe építeni, hogy akik ténylegesen önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe, mindenképpen kapjanak ellátást. Tudom, hogy nem a szociális törvény vitájáról van szó, de azt nem árt hangsúlyozni, hogy mi magunk is, az egyén is, a család is, a különböző egyházi karitatív és bármilyen szervezetek, és maga az állam is együtt és komplex módon kell hogy ebben az ellátási formában legyen. Nem kell szétdarabolni, hogy kinek mi a felelőssége, egy a lényeg, hogy aki rászorul, mindenféleképpen kapjon ellátást. A bérek tekintetében van egy nagyon fontos kérdés. Az orvosbérek rendezésében valóban egy nagyon komoly előrelépés történt, szerintem ez senki számára nem képezi vita tárgyát. De az egy nagyon fontos megállapítás, amit államtitkár úr mondott, hogy az orvosi, illetve az ápolói bérek arányával mindenképpen az uniós normák irányába kell hogy lépjünk, mert a mai napon az orvoslétszámnál - ahogy képviselőtársam is mondta - az ápolás területén dolgozó munkatársak létszáma talán még fontosabb, illetve komolyabb megoldást igényel. Amit Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony mondott, azzal kapcsolatban szeretném nem politikai kontextusba helyezni, amit mondok. Én 2006-ban egy megyei kórháznak voltam a főigazgatója. Rendkívül könnyen lehet dobálózni azzal - ne tessék haragudni! -, hogy tessék az OPNI-t újraindítani. Nem! Azokat az ágyakat, amiket akkor leépítettek, azokat a dolgozókat, akiket akkor ténylegesen utcára tettek, nem lehet visszapótolni. Azért nagyon nagy a felelőssége itt az Országgyűlésnek és mindenkinek, hogy ilyen és ehhez hasonló intézkedésekre ne kerüljön sor, mert akit egyszer megkeseredve ebből a rendszerből eltávolítottak, ő soha nem fog ebbe a rendszerbe visszajönni. És ez a hiba nem orvosolható. A finanszírozás kérdése is fölmerült több alkalommal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, csak egyetlen mondat. Valóban, most bázisfinanszírozás van még pillanatnyilag, a Covid tette ezt, még nem tudtunk erre visszatérni. És egyetlen zárómondat: a vidék egészségügyi fejlesztésére nagyon sokat fordított a kormány, 600-700 milliárd forint közötti összeget, s ugyanennyivel indítja a budapesti fejlesztést is. Én azt kívánom, hogy mind a vidék, mind Budapest fejlesztése egységes legyen mindenki számára, aki ezt igénybe veszi. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport. DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): (Hangosítás nélkül:) Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit össze vagyok zavarodva, mert az eredeti lista szerint kicsit máshol voltam. ELNÖK: A saját mikrofonnal kellemesebb lesz. DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Igen, sokkal jobban megy így, köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy állami rendszerek átalakításakor, mint az egészségügy is, ahol az állam alapvető funkcióit kéne hogy valahogy betöltse, érdemes nem rögtön a részletszabályokba belemerülni, hanem egy picit komplexebben megnézni azt, hogy hol vagyunk, honnan jutottunk ide. S bár a felelősségmegosztásban, a felelősökre való mutogatásban kormánypárti képviselőtársaim még mindig csak arra tudnak jutni, hogy a 12-13 évvel ezelőtti nyolc évben mi volt, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ebben a 12 évben mi történt. Tisztelt Nacsa képviselőtársamnak mondom, hogy biztosan ő is sokat készült a vitára, és biztosan nagyon felkészült kollégáik vannak, akik nagyon jól tudnak bűvészkedni a statisztikai számokkal, de van néhány mutató, ami objektíve azt mutatja meg, hogy egy kormány és döntéshozó konkrétan milyen területet tart fontosnak, és milyen területet nem tart fontosnak. Ezek közé kevésbé tartoznak azok a számok, amiket ön mindig idéz, hogy nominálisan, azaz konkrétan forintszerűen évről évre többet költ el a kormány az egészségügyre vagy nem. Ezt az mutatja meg, képviselőtársam, hogy minden évben a GDP-hez, tehát a megtermelt össztermékhez képes hány százalékát fordítja a költségvetés az egészségügyre, az oktatásra vagy bármilyen más területre. S ha ezeket nézzük, tisztelt képviselőtársam, akkor mindjárt megvilágosodhatunk, hogy az emberek mindennapi tapasztalata a mai magyar egészségügy működőképességét illetően miért van szöges ellentétben az önök folyamatos propagandájával. Én csak remélni merem, hogy azt a sok lököttséget, amit itt hallgatunk arról, hogy minden rendben van, önök sem gondolják komolyan, és találkoztak már olyan élő emberrel Magyarországon, akinek az elmúlt időszakban vagy éppen jelenleg orvosi ellátásra van szüksége. De nézzük meg először, hogy ki mennyit költött, és önök mennyit költenek valójában az egészségügyre. A KSH oldalán található Eurostat-adatok szerint Magyarország 2010-ben a GDP 5 százalékát költötte egészségügyre,