Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. november 23. szerda - 42. szám - A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK:
1515 Nos, önök most is túltolták a biciklit, hiszen a járvány miatti gazdasági mélyrepülés után már felszálló ágba került az ország 2021-ben, a gazdasági növekedési adat valóban tiszteletre méltó, de az emberek keveset érezhettek ebből, hiszen a tavalyi, illetve az idei rekordárdrágulás elvitte azt a pénzt, amit önök kiosztottak a választások előtt. Tehát azt gondolom, hogy önöknek ez nem is annyira számít, hiszen az volt a cél valójában, politikai cél volt, hogy 2022 áprilisában minél jobban érezzék magukat az emberek, leszavazzanak önökre, aztán majd jön a feketeleves a választások után, de hát ez már kevésbé érdekli önöket. Lehet, hogy kapott egy kisnyugdíjas egy 30 ezer forintos nagyságrendű, 13. havinak hazudott nyugdíjat, ami valójában 53. heti, de ez már a következő egykét hónapban semmivé vált az elképesztő élelmiszerár-drágulás hatására. Azt gondolom, az is nagyon erős és a való életben tapasztalható kritikája a 2021. év költségvetésének, hogy idén már komoly megszorításokat kellett végrehajtania a kormánynak, és a legfontosabb választási ígéretét - a rezsicsökkentés megőrzését - sem tudta tartani, és egy jelentős rezsiemelés következett be. Láthatjuk egyébként, ma került nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor rezsiköltségei is háromszorosára emelkedtek, tehát itt nagyon komoly rezsiemelés történt; és egyébként adóemelés is a kata formájában. Tehát egy megszorítást kellett végrehajtani azért, hogy kiigazítsák az előző év túlköltekezését. Beszélt itt a törvényjavaslat indoklásában egy fontos elemről, az elsőrendű feladatként megnevezett gazdaságvédelemről, de azért itt szeretném jócskán árnyalni a képet: szerintem a legplasztikusabb talán a turizmusszektor gazdaságvédelme, amit önök a járványidőszak alatt, 2020-21-ben végeztek. És hát valójában gazdaságvédelem helyett a saját oligarcháikat és strómanjaikat tömték ki, legyünk őszinték. Itt tehát nagyon sok elemzést történt. Szakértők egy tanulmányt is létrehoztak ebből a Kisfaludy-programra alapozva, aminek az a címe, hogy „Szoba kiváltsággal”; és nem véletlenül, hiszen elképesztő piactorzító és korrupciós melegágyat teremtő támogatási program volt ez, aminek keretében például Mészáros Lőrinc szállodalánca közel 18 milliárdos támogatást kapott felújításra, miközben egyébként bejelentette, hogy a korábbi dolgozóinak felét elbocsátotta a járványidőszakban. De mégis, ugye, jól láthatjuk, hogy jó éve volt Mészáros Lőrincnek ’20-21, és nemcsak azért, mert rátalált az igaz szerelem, hanem nagyon komoly támogatásokat kapott, és nemcsak ő, hanem más kormányközeli üzletemberek is: az ország veje, Tiborcz István is és az ő köre 56,4 milliárd forintos támogatást kapott. Mindeközben azok a kis- és középvállalkozások a turizmus-vendéglátás szektorban, akik valóban az életben maradásért küzdöttek, gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kaptak. Én magam is találkoztam ilyen vállalkozókkal a saját dél-budai körzetemben, akik nagyon nagyot csalódtak a kormányban ennek a támogatási politikának a kapcsán, és azt érezték, hogy míg ők cserben lettek hagyva, addig a hatalomhoz közel állók bizony ki lettek tömve. És arról is beszélnünk kell, hogy milyen 200 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen az, hogy önök továbbra is vitában állnak az EU-val, és jogállamisági problémák miatt az ország nem jut hozzá és nem jutott már hozzá 2021-ben sem az őt megillető uniós forrásokhoz, és ennek az oka, hogy önök korrupt kormányzást folytatnak. A korrupció miatt az emberek duplán veszítenek, hiszen egyrészt elveszítik azt a pénzt, amit a korrupció formájában magánzsebekben hagynak önök - fölöslegesen és meglepően arcátlanul -, de elveszíti ezt a pénzt azért is a magyar emberek összessége, hiszen az Unió nem küldi e miatt a korrupciós kockázat és korrupciós mintázat miatt a pénzt időben, késlekedik ez a küldés, és már csak a késlekedés is nagyon komoly pénzünkbe kerül, hogyha egyáltalán megkapjuk. De ugye, ez is bizonytalan. Sokat költöttek tehát 2021-ben, de olyan helyekre mégsem jutott, ahol igazán nagy szükség lett volna némi pluszforrásra. Ugye, 2021-ben is már óriási válság volt az oktatás területén. Ekkor írta például azt az emlékezetes levelét az a kezdő pedagógus, aki azt írta, hogy ő a fizetéséből kénytelen a hajléktalanság peremén egyensúlyozni, és száraz tésztán és rizsen élni, miközben ő egy egyetemet végzett értelmiségi lenne, de mégis a kormány a 2021. évben nem volt hajlandó érdemben megemelni a pedagógusok bérét, ahogy úgy látjuk, hogy most sem hajlandó. Pedig ugye, amikor az ellenzék ezt felrója a kormánynak, akkor mindig az az érv, hogy majd hogyha a gazdaság teljesítőképessége ezt lehetővé teszi. Nos, 2021-ben, ugye, volt egy markáns növekedés, tehát lehetővé tette volna ezt az érdemi bérrendezést, de ez nem történt meg, ezt nem tudom máshogy értékelni, csak úgy, hogy a pedagógusok önöknek nem fontosak, és hogyha priorizálni kell, akkor mindig valami mást helyeznek előtérbe. 2021-ben sokat romlott az önkormányzatok finanszírozási helyzete is. A költségvetés felé történő visszafizetési kötelezettségük 50 százalékkal több lett, viszont az őket megillető, a központi költségvetést terhelő kiegészítés a felére csökkent. És ahogy itt elhangzott Vajda képviselőtársamtól, nagyon erősen itt is látható az a mintázat, hogy a fideszes vezetésű önkormányzatok felülreprezentáltan kapják a fejlesztési támogatásokat, és az ellenzéki vezetés egyfajta hátrányt jelent a költségvetés szempontjából. Végezetül annyit szeretnék hozzátenni értékelésként, hogy önök tehát túl sokat költöttek ebben az évben, nem tudták tartani a hiánycélt, és ezt a költést ráadásul rossz fókusszal tették meg, és ennek most az emberek látják meg a kárát. És a választási pénzszórás lehet, hogy azt eredményezte, hogy önök megnyerték a választást, de a