Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 23. csütörtök - 15. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

295 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! TiszteltOrszággyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden év legfontosabb törvényjavaslata és minden év legfontosabb vitája az, amelyik a következő évi költségvetésről szól, és ez az a pillanat vagy ez az a folyamat, amikor elválik a politikai propaganda, s elválik a politikai beszéd a valóságtól. Azt megszokhattuk már az elmúlt sok-sok ciklus alatt az önök esetében, hogy meg kell fogadni azt az intelmet, amit önöktől vagy miniszterelnök úrtól kaptunk, hogy nem azt kell figyelni, amit mondanak, hanem azt, hogy mit tesznek, és hogy mit tesznek, illetve mire készülnek, az pedig nyilván a számokból olvasható ki. És nyilván nekünk feladatunk megnézni, hogy mi az, amit tesznek, mi az, amit nem tesznek, és hogy mi lesz a következménye annak, ha azt a költségvetést hajtják végre, amit beterjesztenek, s nekünk az a meggyőződésünk, hogy ennek igen súlyos következményei lesznek, ha ez így fog történni, ha olyan módon fog történni, ahogy az kiolvasható a költségvetés tervezetéből. Nagyon általános bevezetőként meg kell állapítanunk, hogy egy különleges helyzetben, válságok sújtotta időszakban nyújtották be ezt a költségvetést. Több funkciónak kéne megfelelnie a jelenlegi költségvetésnek vagy a költségvetési tervezetnek: egyrészt a jelenlegi válságot, az inflációt, a gazdasági válságot, a szociális válságot, az energiaválságot, a klímaválságot is kezelnie kellene a költségvetésnek, és szembe kellene néznie a kormánynak azzal a helyzettel, hogy egyszerűen nem mehetünk tovább a válságok, a háborús helyzet után sem úgy, ahogy az eddig megszokott volt. Nagyon egyszerűen, általánosan summázva kimondhatjuk azt, hogy ennek a kívánalomnak szinte semmilyen módon nem felelt meg a kormányzat, és nem felel meg ez a költségvetési tervezet. Tehát mondhatjuk, hogy a valóságot szinte kizárta a kormányzati kommunikáció, és kizárta ez a költségvetési terv is. És még arra is föl kell hívnunk a figyelmet, hogy ez a költségvetés mérhetetlenül igazságtalan, hiszen a válság jelentette többletterheket jellemzően a legnehezebb helyzetben lévő családokra, a legkevesebbet kereső emberekre helyezi, s nem pedig a nagyvállalatokra, és nem felelnek meg annak az elvárásnak, hogy a leggazdagabbak viseljék a legnagyobb mértékben ezeket a megnövekedett terheket. A véleményünk nyilván azzal kapcsolatban vagy azzal összefüggésben is nagyon erőteljes, hogy ez a költségvetés semmilyen módon nem felel meg a környezetvédelmi, a zöldcéloknak, nem felel meg ezeknek a kihívásoknak, de egyébként ez kiolvasható volt már a miniszterjelölti meghallgatásokból is, hogy eddig sem felelt meg ez a kormány a fenntarthatóság szempontjainak, de ebben a helyzetben jól látható, hogy még önmagához képest is, mondhatjuk, hogy évtizedes visszalépésre készülnek. Tehát ez a költségvetés gyakorlatilag nem megoldani kívánja vagy nem fogja megoldani a Magyarországot érintő problémákat, hanem elmélyíti azokat, és bizonyos szempontból egyébként el is kívánják fedni, nagyon-nagyon rövid távú politikai, pillanatnyi politikai érdekeknek megfelelően tervezik ezt megvalósítani. Itt igen hosszú volt már eddig is a mai napon a költségvetési vita. Én figyeltem egyébként államtitkár úr reakcióit, megnyilvánulásait, és nagyon hevesen reagál mindig államtitkár úr arra, amikor az ellenzék a megszorításokról beszél, amikor az ellenzék arról a valóságról beszél, hogy ez a költségvetés bizony brutális megszorító költségvetés, és a kormány elképesztő mértékű és beláthatatlan következményekkel járó megszorító csomagjának az újabb állomását vagy az újabb részét láthatjuk ebben a költségvetésben, és úgy általában is a kormány eddig látható vagy követhető tervei alapján. Nem értem, hogy azon túl, hogy most nyilván van egy kommunikációs politikai megfelelési kényszer államtitkár úr részéről is, hogy tagadja, tagadja mindenki, hogy itt megszorításokról van szó, de én azt gondolom, hogy ha tényszerűen, ha a számokat nézzük, akkor ezt még államtitkár úr sem tagadhatja el. Annál inkább is egyébként elvárjuk államtitkár úrtól azt, hogy őszintén beszéljen erről, hiszen itt az elmúlt években azért megszokhattuk, hogy államtitkár úr kevésbé a politikai kommunikáció, sokkal inkább a szakmaiság és a szakpolitika oldaláról közelítette meg a költségvetési vitákat. Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor, amikor brutális mértékben megvonják az önkormányzati forrásokat, olyan helyzetben, amikor éppen az önkormányzatok a koronavírus-járvány és a kialakuló világválság nyomán rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, többletfeladatok jelentkeztek, a másik oldalról csökkentek a forrásaik, és akkor, amikor a háborús helyzet, az orosz agresszió nyomán kialakult háborús helyzet gazdasági hatásai is az önkormányzatokon csapódnak le, akkor, amikor az éghajlatváltozás hatásai ellen közvetlenül az önkormányzatoknak kell a lehető legnagyobb mértékben védelmezni a magyar embereket, akkor hogyan lehet értelmezni az önkormányzati elvonásokat másként, mint hogy közvetlenül az embereken érvényesített megszorítások? Tehát pontosan tudja azt államtitkár úr is, tudja a kormány minden tagja és minden kormánypárti képviselő, hogy a legfontosabb közszolgáltatások biztosításáért az önkormányzatok felelősek, és amikor megvonják azokat a forrásokat, amelyek ezekhez szükségesek, amikor olyan helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, hogy már a legfontosabb feladatokat sem tudják önerőből maradéktalanul ellátni, akkor egyértelmű, hogy az ott élő, a városokban, községekben, kerületekben élő embereknek egyre többet kell majd fizetni, hogy ezeket a közszolgáltatásokat megkapják, vagy adott esetben az adott kifizetés mellett egyre kevesebb szolgáltatást fognak kapni. Ez egy olyan megszorítás, amelyet önök politikai okokból nem közvetlenül az emberek felé érvényesítenek, hanem az önkormányzaton keresztül sanyargatják vele a magyar embereket. Ezt önök nem tagadhatják el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom