Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. június 8. szerda - 9. szám - Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:

437 (15.10) A beterjesztett javaslat kiemeli, ami a jelenleg hatályos jogszabályban nem szerepel, hogy az egészségügyi válsághelyzet összehangolt védelmi tevékenység. Kimondja, hogy az egészségügyi válsághelyzet idején a betegek ellátása egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik. Egészségügyi válsághelyzetben bármely egészségügyi dolgozó, ide nem értve a szakképzésben részt vevőket, más egészségügyi tevékenység ellátására alapellátást, járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézménybe vagy időszakosan működő gyógyintézetbe kirendelhető. Jól emlékszünk rá, hogy a sokat emlegetett egészségügyi szolgálati jogviszonyt bevezető 2020. évi C. törvény elfogadásakor mind az ellenzéki pártok, mind az egészségügyi dolgozókat képviselő szakmai szervezetek a törvénynek ezt a részét bírálták leghevesebben, annyira, hogy a kormány végül is meghátrálni kényszerült. Most ismét előkerült ez a sokat szidott kirendelés, ugyanúgy az időtartam szabályozása nélkül, földrajzi korlátok megnevezése nélkül, a költségek megtérítésének szabályozása nélkül, sőt annyiban kiterjesztve ezt, hogy azok az alapellátásban dolgozó szakemberek is részt vesznek így a törvény megfogalmazása szerint, ebben; azok a háziorvosok, akik egyébként mind a szerződésükben, mind az illetékes települési önkormányzattal kötött feladatellátási szerződésükben a praxisukra vonatkozóan személyes részvételre kötelezettek. A javaslat szerint az egészségügyi dolgozók kirendeléséről az egészségügyi államigazgatási szerv, több megye érintettsége esetén operatív törzs vagy - és itt van egy érdekes megfogalmazás - a kormány rendeletében kijelölt más szervezet dönt. Melyik lesz ez a szervezet? Országos Kórházi Főigazgatóság, NNK? Erre a kérdésekre bizony választ várnak az egészségügyi dolgozók, és ez az ambíciójuk teljes mértékben érthető és támogatható. Megjegyzem, hogy a javaslat jelenlegi formájában az időtartam addig tarthat, amíg a kirendelést kérő egészségügyi intézmény csak a kirendelt dolgozók segítségével tudja ellátni az egészségügyi válsághelyzet miatt a többletfeladatait. Ennek tehát, ellentétben a korlátozott időtartamú kinevezéstől eltérő foglalkoztatástól, sem időbeli, sem földrajzi korlátja nincs. Újabb passzus szerint, amennyiben a munkavállaló alapos indok nélkül tagadja meg az utasítás teljesítését, fegyelmi és munkajogi következményekkel lehet számolnia. A gyakorlat csak ezt követően formálódik, így kérdés, hogy lesznek-e ebből munkajogi viták, illetve azok megítélésében a bírói gyakorlat milyen szempontokat dolgoz ki az egészségügyi alkalmazottak kirendelése esetén. Végül felhívom a kormányt és a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy a beterjesztett salátatörvény elfogadása esetén ne lepődjenek meg azon, ha ennek hatására nemhogy javul, hanem veszélybe kerül a magyar emberek egészségügyi ellátásának a biztonsága. Már most is működési zavarokról hallunk, főleg vidéki kórházakból. Szülészeti osztályok, sürgősségi betegellátó osztályok működését korlátozták pont a betegek biztonságos ellátása érdekében. A múlt hónapban voltak olyan napok, amikor Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a megyei kórházban megszűnt a sztrókos betegek ellátása, ennek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy akár Budapestre, a Honvédkórházba, akár a Debreceni Klinikai Központba szállította a mentőszolgálat az ilyen helyzetbe került betegeket, szinte lehetetlen feladat volt vagy lett volna megfelelő időablakban hatékonyan beavatkozni, márpedig ennek hiányában jelentősen megnőtt vagy megnőtt volna annak a rizikója, hogy maradandó károsodást okozzon neki a sztrók. És még valami: június van, júliusban-augusztusban az egészségügyi dolgozók is szeretnének szabadságra menni. Nem látom annak biztosítékait, hogy az ország valamennyi egészségügyi intézetében zavartalan marad a betegek ellátása. Ha pedig ez a törvényjavaslat valóban korlátlan jogosítványokkal ruházza fel a kormányt, akkor ne lepődjenek meg, ha ez felgyorsítja az egészségügyi dolgozók felmondási hajlandóságát. Amit elmondtam, azt az egészségügyi dolgozók és az általuk ellátott betegek védelme érdekében mondtam el, és nagyon szeretném, ha ez a törvényjavaslat beletartozna abba a körbe, amit egyébként a kijelölt miniszter úr is megígért, és a felelős államtitkár úr is megígért, hogy a szakmai szervezetekkel és a betegjogi szervezetekkel való egyeztetés nélkül semmilyen, az egészségügyet szabályozó vagy befolyásoló jogszabályt nem alkotnak. Én szeretném erre felhívni a figyelmet, és felkérni a kormányt, hogy ezt az ígéretét is tartsa be. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat. Egyúttal megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelzés.) Mivel további jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztő képviseletében Fürjes Balázs államtitkár urat, hogy kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy kíván, ezért megadom a szót Fürjes Balázs államtitkárnak. Parancsoljon! DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Sok minden elhangzott. Köszönöm szépen, hogy komolyan vették a frakciók a törvényjavaslat vitáját. Elnézést kérünk Arató képviselő úrtól, hogyha a pünkösdi vallási ünnepet, elkötelezett ünneplést megzavartuk. Az élet sajnos nem áll meg. Fenyegetőzni meg eszem ágában sem volt, azt jeleztem csak a jegyzőkönyv kedvéért, hogy időtakarékos akartam lenni, ezért azt a sok példát, amit most sem fogok idecitálni, amik arról szólnak, hogy ellenzéki frakcióvezetők, politikusok jóval nagyobb összegű juttatásban részesülnek évek óta, mint a miniszterelnök, ezt a számháborút nem látom szükségesnek megnyitni. Nem lesz a miniszterelnök fizetése - természetesen ez nem igaz - az osztrák kancelláréval egyenlő, nem emeli senki - nincs

Next

/
Oldalképek
Tartalom