Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak
2022. június 8. szerda - 9. szám - Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
433 Én azt gondolom, hogy egy felelős kormánynak, sőt egy olyan kormánynak, amely magát nemzetinek és vidékbarát kormánynak nevezi előszeretettel, kifejezetten figyelnie kellene arra, hogy ezeknek a régióknak megfelelő támogatást tudjanak adni, és a fejlesztési források megjelenjenek ezekben a régiókban, hiszen hogyha az infrastruktúra a továbbiakban is csak pusztul le, ahogy az önök kormányzása alatt egyébként ez jellemző, akkor a gazdasági fejlődés nem is tud megjelenni, és az elvándorlás sem tud mérséklődni ezekben a régiókban. Nagyon sok rendszerproblémát lehet említeni, például azt, hogy Magyarországon egyre rosszabb helyzetben van az állami közúthálózat, de itt is regionális eltérések vannak, amik azt mutatják vagy azt húzzák alá, hogy vannak kifejezetten nehéz helyzetű vagy nehezebb helyzetű térségek ebből a szempontból is. Hasonlóképpen egyébként a közműellátás kérdései is megjelennek ezekben a térségekben, és itt is vannak olyan térségek, ahol elképesztő mértékben leromlott a legfontosabb közszolgáltatás. És önök adósak már ciklusok óta egy átfogó közlekedési reformmal, és tudjuk azt, hogy egy jól működő közösségi közlekedési rendszer nélkül nincs területi politika, nincs területfejlesztés, és itt is egyelőre csak, új lendülettel, Vitézy államtitkár úr beharangozott elképzeléseit hallhatjuk ismét, hogy most majd lesz valamiféle közlekedési reform, és ennek a nyomait nem látjuk. És azért az teljesen egyértelmű, hogy ha önök bármiféle közlekedési reformot szeretnének végrehajtani, de annak nem teremtik meg az infrastrukturális feltételeit az adott vidéki térségekben, akkor abból nem lesz semmi. Tehát ezt nem értjük, hogy miért gondolják azt, hogy gyámság alá kell helyezni ezeket a fejlesztési tanácsokat. És egyébként az sem érzékelhető, nem olyan régen neveztek ki önök új regionális fejlesztési kormánybiztosokat, hogy ők milyen összefüggésben vannak ezekkel a fejlesztési tanácsokkal, most azzal együtt, hogy a direkt kormányzati döntések tekintetében teljesen kívülállók ezek a kormánybiztosok és a fejlesztési biztosok is. Azt már említették képviselőtársaim, hogy teljesen indokolatlan ilyen durva megszorítások sorozatában lehetőséget adni a miniszterelnöknek, hogy akár mindenféle korlátozás nélkül megemelhesse a kormánytagok fizetését, de azért itt hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy önök első körben valahány államtitkárt nagyon szemérmesen megválasztottak, és most újabb döntésekkel növelték az államtitkári kart, és egyre nagyobbá duzzasztják ismét a kormányzat struktúráját, tehát az a megállapítás, miszerint a spórolást magukon kezdik, az hazugságnak bizonyul. Látszik, hogy önmagán nem spórol ez a kormányzat, önmagán nem spórol a hatalom, és látható, hogy itt egy ilyen válságos helyzetben szemérmetlenül még a miniszterek, államtitkárok fizetését is meg kívánják emelni, illetve kinyitják a lehetőséget, hogy ezt a miniszterelnök saját hatáskörben megtegye. Ez semmiképpen nem tekinthető indokolhatónak. És a rengeteg ide nem tartozó, vagy hogy úgy mondjam, a jelenlegi helyzettel nem koherens módosítás közül még kiemelném azt, hogy tovább nő a kormányzati centralizáció az önkormányzatok területrendezési, területfejlesztési ügyeivel kapcsolatban. Itt önök különböző esetekben lehetővé teszik, hogy kormányzati döntésekkel felülírják az önkormányzatok területrendezési, területfejlesztési döntéseit, ami megint csak az önkormányzatok jogköreinek csökkentését, kiüresítését jelenti, és elveszi a lehetőséget, az önrendelkezés jogát a helyi testületektől, a lakosság által megválasztott testületektől, hogy a települések fejlődésével, tervezésével, működésével kapcsolatos legfontosabb döntéseket ők maguk hozzák meg. Ez is teljesen indokolatlan. Önmagában ezért is vállalhatatlan ennek a javaslatnak a megfogalmazása. És ezzel együtt azt láthatjuk, hogy folyamatosan csökkentik az önkormányzatok mozgásterét, folyamatosan csökkentik az önkormányzatok döntési lehetőségeit, még brutális megszorításokkal is érintik azáltal, hogy az önök által rezsivédelemnek hívott intézkedések alól kivonják az önkormányzatokat, és gyakorlatilag ezeket a helyhatóságokat magukra hagyják az ott élő emberek számára legfontosabb közszolgáltatások biztosításának az egyre nehezebben megoldható vagy a legtöbb esetben már megoldhatatlan feladatával. Én azt gondolom, hogyha önök egyáltalán, mert látható, hogy egyáltalán nem tekintik partnernek az ellenzéki vezetésű városokat, az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, akkor figyeljék meg azoknak a fideszes polgármestereknek a nyilatkozatait, gondolok itt egyébként például Cser-Palkovics Andrásra, aki elég világosan és határozottan megüzente önöknek, hogy ezek a megszorítások milyen hatást fognak gyakorolni a városokban élő emberekre, pártpolitikai hovatartozás nélkül. Úgyhogy azt tudom mondani, hogy sok fontos és indokolt elem mellett sajnos ebbe a salátatörvénybe ismét sikerült olyan elemeket is behozni, amelyek vállalhatatlanok, és amelyek nem szolgálják az emberek érdekeit, ezért nem fogjuk tudni támogatni ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Nyilván az elmúlt években az ember egyre gyanúsabban tekint az olyan típusú törvényekre, aminek a címe: „az egyes törvények...”, és akkor utána jön a hosszú felsorolás, hogymi mindennel összefüggő módosításáról szóló javaslat. Tényleg, visszautalva Arató képviselőtársam vezérszónoklatára, ezzel a mostanival azért megint léptek egy nagyot, tehát gyakorlatilag lassan elérünk ahhoz az időhöz, hogy mondjuk, ülésszakonként egy törvényt benyújthatnak, az egyes törvényeknek a mindennel is összefüggő módosításáról, itt egy picit beszélgetünk róla,