Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. június 8. szerda - 9. szám - Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

434 megszavazzák, és akkor haza lehet menni. Egyébiránt ennek a törvénynek itt semmilyen létjogosultsága nincsen, szégyen a jogalkotási törvény be nem tartása tekintetében, és szerintem szégyen a Ház méltóságára való tekintettel is. (14.50) Ebben a törvényben egymással teljesen össze nem függő területek, teljesen össze nem függő szabályozásai vannak, mint állítólag a nemzet legfontosabb közös ügye, a honvédelem és annak az Alaptörvényből adódó különböző végrehajtási szabályainak meghozatala. A gazdaságfejlesztés, azért lássuk be, semmi másról nem szól, mint - ahogy már előttem is említették - valaki vagy valakik, a szabadkikötő-tulajdonosok adójának az elengedéséről egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben, ahol mindenkinek össze kell kapaszkodnia, és be kell fizetnie mindenféle alapokba. És természetesen szól a miniszterelnök fizetéséről, a miniszterelnök fizetésének kicsit több mint megkétszerezéséről, a kormány tagjai meg a politikai felső vezetők fizetése tekintetében pedig a nem bántó, majdnem 4 millió 400 ezer forintos plafon eltörléséről. Hát, nyilvánvalóan az egy nagyon fontos nemzetbiztonsági érdek, itt a háborúval a szomszédunkban, és az ország békéjét és biztonságát mint elsőrendű szempontot szem előtt tartó kormány egyik legfontosabb és legsürgősebb lépése eltörölni a fizetési plafont a kormány tagjainak, a 4 millió 400 ezres fizetési plafont a kormány különböző kinevezetteinél. Mégis megkísérelnék néhány érdemi dolgot mondani a javaslatról, hiszen ami miatt ez a törvény valójában idekerült, és gondolom, sürgősséggel tárgyaljuk, a miniszterelnök úr fizetésén túlmenően meg a kormány tagjai fizetésének megemelésén túlmenően, az az, hogy önök az Alaptörvény tizedik módosításával előrehozták az Alaptörvény kilencedik módosításának hatálybalépését. Tehát nem 2023. január 1-jétől lesz újabb szabályozása a különleges jogrendekre vonatkozóan, hanem már most november 1-jével ez a szabály hatályba fog lépni, és ennek bizony a különböző szabályait végig kell vezetni a jogszabályokon. E 130 oldalnyi jogszabály egy jó része egyébként erről szól. Megmondtuk kerek perec, amikor azt az alaptörvény-módosítást, illetve a Vbö.-t és az új honvédelmi törvényt is tárgyalta ez a Ház, hogy egyiket sem tudjuk támogatni, mert annak a koncepciónak, amely alapján ezek a törvények születnek, a jogállamhoz, a parlamenti demokráciához már az égvilágon semmi köze nincsen. Az alaptörvény-módosításban a kormány különleges jogrendben gyakorolt rendkívüli hatalmát korlátozó, egyébként ’89 óta folyamatosan meglévő alkotmányos féket is kiiktat, különösen ilyen - akkor is elmondtuk - az, hogy a belső zavargások esetében megkönnyíti majd a szükségállapot kihirdetését. Különleges jogrendet immár nemcsak erőszakba torkolló zavargások esetén, hanem pusztán az - idézőjelben - alkotmányos rend felforgatására irányuló tevékenységre hivatkozva is meg lehet majd tenni. Nemegyszer - szeretnék visszautalni - hallottuk az elmúlt időszakban, hogy ellenzéki politikusok valamilyen szintű politikai véleménynyilvánítását már az alkotmányos rend felforgatásának címkézték itt, a Parlament falai között is. Az új Alaptörvény hatálybalépése után ez egyébként egymagában lehetőséget biztosítana egy szükségállapot bevezetésére, ha a kormány úgy dönt, ami egészen elképesztő. Nyilván a honvédek bevethetősége tekintetében is az új rendszer azt a garanciát, ami nem véletlenül került ’89-ben az alkotmányba, és nemcsak az előtte lévő negyvenéves diktatúra, hanem azt megelőző mindenféle őrületek tapasztalataiból is adódik itt Magyarországon, hogy a honvédeket a saját állampolgárainkkal szemben nem vetjük be, ennek a belföldi bevethetőségnek a korlátait is gyakorlatilag ez a javaslat majd le fogja bontani. Különlegesen aggályos a javaslat - egyébként leginkább erről szól - az összehangolt védelmi tevékenység fantázianevű új válsághelyzeti szabályozáshoz hasonló rendelkezése. Ez a kvázi rendkívüli jogrend a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet mintájára bármennyiszer meghosszabbítható, és így az idők végezetéig fenntartható lesz. A parttalan szabályozás ekként tökéletesen alkalmas lesz a nemzet fenntartásáért folytatott folyamatos küzdelem imitálására és az izgalmi állapot fenntartására, ami nyilván a Fidesz hatalmi, politikai logikájának egyik legfontosabb alapja. Itt utalnék vissza államtitkár úr expozéjára, amikor azt mondta, hogy ilyen nehéz helyzetben, mint ami most van, fontos, hogy a kormány rugalmasan és gyorsan tudjon bizonyos döntéseket meghozni, teszem hozzá, éppen az imént elfogadott veszélyhelyzet alatt bármit és bármikor meghozhatnak, de ez az új összehangolt védelmi tevékenység is egy ilyen célt fog szolgálni. Azt mondta államtitkár úr, hogy a parlamenti kontroll és a jogállami megoldás egyensúlya ilyen helyzetben is fontos, és ön reményét fejezte ki, hogy ez a javaslat ilyen. Szeretném önnek mondani, államtitkár úr, hogy nem sikerült ebben a javaslatban ezt az egyensúlyt semmilyen módon megtartani. Az összehangolt védelmi tevékenység lényege egyébként maga a káosz is, de azon belül a káosz átláthatatlansága és teljes ellenőrizhetetlensége. A magyar Országgyűlésnek, parlamentnek, alkotmányos intézményeknek, állampolgároknak, médiának, senkinek semmilyen joga és lehetősége nem lesz, hogy ilyen összehangolt védelmi tevékenység során kontrollt gyakoroljon, vagy legalábbis információhoz jusson, hogy önök mit és miért csinálnak, miközben elképesztő eszközöket fognak a kezükbe kapni, a magántulajdon szentségét is felülíró, az önkormányzati tulajdont is felülíró és még számtalan más, a médiaviszonyokat felülíró egészen elképesztő eszközöket kapnak. Ezekről már részletesen és sokszor beszéltünk, még egyszer nem szeretném megismételni. Csak szeretném rögzíteni az álláspontunkat, hogy ez a jogállamiság és a parlamenti demokratikus kontroll egyensúlyát nem tudja magáénak, és így aztán nem is lehet ellenzéki képviselőként támogatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom