Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. szeptember 21. kedd - 212. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK): - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

116 mondani tehát a baloldali ellenzéki pártoknak, hogy kifejezetten mindent megtettek azért, hogy a kormányzatot belehajszolják a lezárások következményeibe. Tessenek megnézni... (Arató Gergely: Nyilván rettegett tőlünk a kormány, csak emiatt volt!) Tessenek megnézni az akkori nyilatkozataikat! És miután az elmúlt 11 év semmi másról nem szól, mint hogy a baloldal és a Fidesz egymást hajszolgatja mindenféle kényszerű politikai döntésekbe, önök egymásnak pandanjai, és mindazok, akik józanul képesek a politikában gondolkodni, másodrangúak, mert a sajtó csak a maguk hülye nyilatkozatait és a maguk meggondolatlan nyilatkozatait hozza le, és ezzel az embereket még inkább bizonytalanságba sodorja. El kell mondjam, hogy a tegnapi nap parlamenti felszólalásainak egy jelentős része - és azt kell mondanom, hogy kormánypárt és ellenzék is beletartozik - olyan mértékben bugyuta volt, olyan mértékben képtelenek voltak felülemelkedni fontos kérdéseken, és szakmai alapú nyilatkozatokat tenni, arról nem beszélve, amikor a 30 ezer halottra azt mondja egy képviselő, hogy ki vállalja érte a felelősséget... Hát, döbbenet! Én megmondom önöknek, én annak örülök, hogy csak ennyi van, és tudják, hogy miért örülök neki? Mert én ismerem a magyar társadalom egészségügyi állapotát, az általános egészségügyi állapotát. És amikor ez a járvány elkezdett terjedni, magam azért imádkoztam a Teremtőhöz, hogy a magyar társadalom amúgy hosszú évtizedek óta az összes nemzetközi kutatásban kimutatott rossz egészségi állapota ne legyen oka annak, hogy több ember hal meg e miatt a járvány miatt, mint amennyi egyébként a világon más országokban. Abból kell kiindulnunk, amikor értékeljük ezt a másfél évet, hogy milyen helyzetben érkezett ez a mi országunkba. A Gyurcsány-kormány elkezdte leépíteni a járványügyet, a Fidesz befejezte. 2017-re olyan mértékben alacsony szinten volt a járványügy közigazgatási és egészségügyi szervezettsége, hogy az egy katasztrófa. Így fogadta ezt a járványt a magyar társadalom. Amit az előbb mondtam: évtizedek óta mutatja minden kimutatás, hogy a magyar társadalom valamiért betegebb, mint az átlagos, holott már azért, ha tetszik, ha nem, az életszínvonal javult az elmúlt évtizedekben, a higiénés körülmények javultak, elképesztő, ahogy az egészségügyi ellátórendszer diagnosztikai képességei nőttek, az orvosok, a szakszemélyzet tudása nőtt, az egyetemeken minőségi a képzés, tehát - mi? - az életmód, a gondolkodásmód és a politika által keltett zűrzavar okozta frusztráció, ezek okozzák, hogy a magyar társadalom betegebb. Erre érkezett meg a járvány. Az egészségügyi ellátórendszerben évek óta folytatott tevékenység eredményeként rengeteg egészségügyi személyzet ment el, állandó orvos- és nővérhiánnyal küzd az egészségügy. Erre érkezett meg ez a járvány. Tehát ha valaki felelős politikus azt mondja ebben az országban, hogy optimális helyzetben és optimális körülmények között érkezett ez a járvány, és minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy ezt jól lehessen kezelni, az nem mond igazat. Ez részben a mostani kormányzat által generált viszonyoknak, de nagyobb részben az elmúlt 20-25 év tevékenységének eredménye. Majd mi történik? A kormányzat nem azt csinálja, hogy kinyitja az Alaptörvényt, kinyitja az egészségügyi törvényt, kinyitja a katasztrófavédelmi törvényt, amelyekben tökéletesen le van írva, hogy egy ilyen helyzetben mit kell csinálni, nem; elkezd egy teljesen új jogi környezetet felépíteni. Miért? Mert időközben rájöttek, a gazdasági hátország, hogy ebből mennyi pénzt lehet majd keresni. Gondolják meg, 2600 lélegeztetőgép üzemeltetésére alkalmas egészségügyi személyzet van Magyarországon, 2600-ra! Tehát hiába rakok én tízezret ki kórházakba, nincs hozzá ember, aki be tudja kapcsolni, aki szakszerűen tudja működtetni. Erre mi történik? 26 ezret szereznek be - vagy már elajándékoztuk valamely más országnak, vagy ott porosodik bontatlanul 23 ezer legalább, a raktárakban. 270 milliárd forintot indokolatlanul fizettek ki. Ott van egy nagyon komoly probléma, és ha tetszik, ha nem, képviselőtársaim, be kell látniuk, hogy ezeket az adatokat indokoltan kéri bármely polgár, nemhogy politikus, és nem is értem, hogy a kormányzatnak miért kell azt a bizalmatlansági faktort kialakítani, hogy fontos adatokat nem mond el. Egy: nem hajlandó megmondani, hogy a tesztek, amelyeket elvégeztek, hány embert érintenek. Csak a tesztek számát tudjuk, de hogy hány embert érintenek, azt nem tudjuk. Én, csak én három tesztként szerepelek abban a nem tudom, hány millióban, tehát bizonyára nem annyi embert érint. Hogy ez miért fontos? Azért fontos, mert van egy populációnk, tudnunk kell, hány embert teszteltek, és abból kell levonnunk a következtetést, hogy mennyinél volt pozitív. Ez csak az egyik oka. Aztán nem hajlandók elmondani, hogy effektív koronavírus által okozott betegség szövődménye miatt vagy annak súlyossága miatt hány ember került kórházba. Akárhányszor kérdezem a minisztert, nem hajlandó megválaszolni ezt a kérdést. Feltehetnénk: miért titkolja, hogy hány ember került miatta kórházba? Valószínűleg azért, mert akkor össze lehetne vetni az elhunytak számával, és valószínűleg olyan hatalmas százaléka lenne az elhunytak száma a kórházba kerültekéhez képest, hogy a kormányzat nem nagyon szeretné ezt elmondani. (11.20) Aztán a következő adat, amit pláne nem értek, miért nem mondják meg: a megbetegedések számát. Ugyanis mindannyian tudjuk, a fertőzött az nem beteg, az csak fertőzött. Beteg akkor lesz, amikor a vírus a szervezetében generál egy betegséget, amelyet az egészségügyi ellátórendszer, vagy ha szerencsés, és enyhe lefolyású, saját maga meg tudja magát gyógyítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom