Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 16. kedd - 183. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

547 Slachta Margit nevet adni, és ehhez ezt a kutyakomédiát, ezt a körutat kellene bejárni, hogy egy ellenzéki képviselő javasolja úgy, hogy az ellenzék ebben a ciklusban 1500 javaslatából egyetlenegyet sem fogadott el a kormányzati oldal. Én nem gondolom, hogy ezzel az eggyel azt az 1500-at fel lehet oldani. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásokra senki nem jelentkezett. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kívánnak-e még felszólalni az adott napirendünk keretében. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Megkérdezem Ungár Péter képviselő urat, hogy mint előterjesztő kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Öné a szó, képviselő úr. UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én csak egy nagyon rövid hozzászólást szeretnék, hogy lezárjuk ezt a vitát. Alapvetően szerintem mindenki, aki hozzászólt, egyetértett abban, hogy az Országgyűlés első női képviselője megérdemli azt, hogy ezt az intézetet elnevezzük róla. Mindenki egyetértett abban, hogy az ő emléke olyan, ami az Országgyűlés tagjait inspirálja a jobb munkára, és szerintem ez már egy jó első lépés. Remélhetőleg konkrétumokban fog ez folytatódni a következő időszakban, és remélhetőleg a kormányzat, illetve a kormánytöbbség több javaslatot is el fog fogadni, ami Slachta Margit szellemiségében készül, még akkor is, ha értelemszerűen ővele sem kell mindenben egyetérteni. Köszönöm szépen. (Dr. Varga-Damm Andrea tapsol.) Napirend utáni felszólalások: ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most napirend utáni felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr, LMP-képviselőcsoport: „A mi városunk, Pécs 43.” címmel. Öné a szó. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, napirend után szűkebb hazám, Pécs és Baranya sorsáról, problémáiról szoktam beszélni, és most a Pécsi Tudományegyetemről kell beszélni. Azt előre kell bocsátanom, hogy mi a jelentősége Pécs és Baranya életében az egyetemnek. Ezt egészen világosan úgy lehet kifejezni, hogy Pécs, Baranya, és mondhatjuk, hogy az egész dél-dunántúli régió sorsa összefonódik a Pécsi Tudományegyetemmel. E rövid napirend utáni felszólalásban beszélnünk kell a modellváltásnak hazudott kiszervezésről, beszélnünk kell a fejlesztési források megvonásával való fenyegetésről, és beszélnünk kell arról, hogy ismét Pécs egyik országgyűlési képviselője, Hoppál Péter a térsége és a saját választói ellen fordult. Ugyanakkor szeretném egy jó hírrel kezdeni, egy olyan hírrel, amire minden pécsi büszke lehet. Nem olyan régen a Pécsi Tudományegyetem közölte, hogy az egyik rendkívül rangos nemzetközi rangsorban a Pécsi Tudományegyetem egy nagyon pozitív, nagyon előkelő besorolást kapott, és a legjobb magyar vidéki tudományegyetem minősítést nyerte el. Ez mindenképpen egy elismerés, és ez aláhúzza, hogy a sok-sok éven keresztül tartó forráskivonás, megalázóan alacsonyan tartott oktatói és kutatói bérek, illetve munkavállalói bérek ellenére a Pécsi Tudományegyetem nagyon jól és hatékonyan működik. Mindenképpen megérdemel minden elismerést valamennyi dolgozója a Pécsi Tudományegyetemnek. Ugyanakkor láthatjuk, hogy a korábbi kormányzati kommunikációval ellentétben egy rohamtempóban elindított kiszervezési hullám vagy modellváltási hullám már elérte a Pécsi Tudományegyetemet is, és annak ellenére, hogy itt, ebben az ülésteremben nem olyan régen még Bódis államtitkár úr, a Pécsi Tudományegyetem volt rektora, a Rektori Konferencia volt elnöke maga mondta, hogy óvatosabban kíván

Next

/
Oldalképek
Tartalom