Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 22. hétfő - 181. szám - A köztársasági elnök úr által alaptörvény-ellenesség miatt visszaküldött, az Országgyűlés 2020. december 15-ei ülésnapján elfogadott, az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvény hez benyújtott törvényalkot... - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK: - DUDÁS RÓBERT (Jobbik):

347 jogi kerete nincs ennek a tárgyalásnak, majd ha tudnak, megegyeznek, ha nem, nem, és akkor majd jön a hivatalos hatóság és közbelép. Nyilván nem a gazdasági szereplő javára fog majd ez a hatóság dönteni, hanem az állam által megbízott koncesszor javára. De ami még rosszabb, hogy kimaradnak ebből a kompenzációból egyébként a magánszemélyek, a költségvetési intézmények és az iskolák is, tehát az oktatási intézmények. Most úgy akarunk példát mutatni a jövő generációinak, vagy úgy akarjuk a jövő generációit egyébként környezettudatosságra meg fenntartható fejlődésre nevelni, hogy például a papírgyűjtés intézményét kivesszük a kezük alól, mert mostantól ez egy teljesen értelmetlen tevékenység lesz, amely egyébként egy jó közösségépítő gyakorlat is volt az elmúlt sok­sok évtizedben. Önök a körforgásos gazdálkodásra hivatkoznak. De ezt a körforgásos gazdálkodást egyébként más országok meg tudták úgy tenni, hogy a piaci helyzetet nem befolyásolták, és nem egy koncesszort hoztak létre, hanem egész egyszerűen egy olyan jogi környezetet alkotott az állam, amelyben a szereplőket a megfelelő útra tudták terelni. Itt most azért, valljuk be őszintén, Magyarországon a kétharmad nyugodtan meg tudná teremteni a megfelelő jogi környezetet, semmilyen szükség nem lenne arra, hogy egy koncesszort hozzunk létre. Ráadásul ez a rendszer egyáltalán nem biztosítja azt, hogy a hulladékgazdálkodás egy magasabb szintet fog elérni Magyarországon, mondjuk, a jövő évtől vagy az azt követő évtől, mint ami jelenleg is van. Nyilván a jelenlegi rendszernek is megvannak a hibái, ezt önök is ismerik, mi is ismerjük. Ezeket a hibákat kellene helyrehozni, de nem azzal, hogy kinevezünk az állam által egy koncesszort, aki majd monopolhelyzetben diktálja az iramot, és tulajdonképpen kivérezteti ezzel az önkormányzatokat, kivérezteti a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeket. (16.00) Éppen ezért mondtuk mi ma, ezért kértük szavazásra, hogy vetessék le napirendről ezt a javaslatot, önök nem támogatták. Viszont arra kérem a kormánypárti képviselőket, hogy a szavazásnál ne támogassák a javaslatot, hanem adják meg a lehetőséget az illetékes minisztériumnak arra, hogy a szervezetekkel, az érdekképviseletekkel le tudjanak ülni, tárgyalni tudjanak, mert higgyék el nekem, hogy nagyon jó meglátásaik vannak, és bízzák rájuk azt, hogy milyen javaslatot fognak letenni az asztalra. Köszönöm. (Taps a Jobbik és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A hátralévő időkeret értékéig az LMP képviselőcsoportjából Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr következik. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak egy gyors kérdést szeretnék feltenni az államtitkár úrnak. Amikor ennek a törvénynek a vitája elkezdődött, akkor még létezett energiapolitikáért felelős államtitkárság, és létezett a fenntarthatóságért felelős államtitkárság. Most ezt a változást úgy értékeljük, hogy a kormány úgy értékeli vagy úgy látja, hogy nem elég fontosak ezek a politikaterületek, és ezért összevonja őket, illetve azt látom, hogy a fenntarthatóság a kormánynak nem ér meg egy önálló minisztériumot - de akkor most már (Az elnök csenget.) egy önálló államtitkárságot sem érne meg? És hogyha mondjuk, az atomenergia, a nukleáris biztonság kérdéséről vagy a radioaktív hulladékok kérdéséről szeretnék kérdést feltenni, akkor ki most a kormány illetékese e kérdések, e szakpolitikai területek kapcsán? Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Dudás Róbert képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, örömmel vettem volna, ha a törvényjavaslat vitája a kormány részéről egy felvezetővel, egy expozéval kezdődik, én azt gondolom, azzal sokunknak tudott volna segíteni, hogy mi az, ami változott, mi az, amit változtatni kívánnak - nyilván a kiküldött anyagokból mi is tudjuk és látjuk. Ugyanakkor viszont akár a Törvényalkotási bizottság ülésén, akár a jelen vita során azok az elhangzott állítások, hogy az Alkotmánybíróság részéről ez most már megfelelő, megmondom őszintén, hogy számomra, illetve számunkra még véletlenül sem kielégítőek. Két dolog van, amit biztosan nem tartalmaz ez az előterjesztés, ez pedig a szakmának a véleménye, valamint a lakosságnak az érdeke. Hiába nevet ezen Balla képviselő úr, mert a Törvényalkotási bizottság ülésén a

Next

/
Oldalképek
Tartalom