Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 14. hétfő - 209. szám - Sebián-Petrovszki László (DK) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Mi lesz a Fertő tóval?” címmel - ELNÖK: - SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL (LMP): - ELNÖK:

3353 Szeretném azt is jelezni, hogy 2017-ben, tehát négy évvel ezelőtt egy egységes szerkezetű, előzetes vizsgálati dokumentáció készült, majd elkészült a fejlesztés „Natura 2000” hatásbecslési dokumentációja, valamint a tervezett beruházások természetvédelmi és tájvédelmi szempontú értékelése is, 2018-ban, tehát három évvel ezelőtt pedig a teljes fejlesztés és beruházás megkapta a környezetvédelmi engedélyt. 2018-ban a magyar-osztrák vízügyi egyezmény alapján magyar-osztrák vízügyi bizottság is hozzájárult a fejlesztési beruházáshoz. A fejlesztő egyeztetett az ICOMOS nevezetű ENSZ világörökségi bizottság állandó műemlékvédelmi, kulturálisörökség-védelmi szakértő intézményével, ennek magyar nemzeti bizottságával. Az ő javaslataikat is figyelembe véve készült el 2019-ben a „Fertő Part” beruházás világörökségi komplex hatásvizsgálati dokumentációja is. Ennél alaposabban, régebben, megfelelőbben előkészített beruházás aligha van Magyarországon, ami egyébként a helyben élők maximális támogatását is élvezi. Az előbb mondtam, itt is igaz, az önkormányzat kifejezett támogatását is élvezi. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszonválaszra van lehetősége képviselő úrnak. SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Friss, mai hír, hogy gyakorlatilag az uniós kötelezettségszegési eljárás előszobájának tekinthető egyeztetési eljárást indított a Bizottság ebben az ügyben, tehát igenis van itt probléma, és az ICOMOS-tól kezdve az UNESCO-n át számos szerv folyamatosan jelzi a problémát, hogy ez gond, és hogy ez nem tűrhető. De mondok egy másikat is, ami a fő kérdésem volt. Hogyan lehetséges az, hogy ezeket a cölöpházakat úgy dózerolja el a hatóság, hogy kifizettetik ráadásul az illető tulajdonosokkal azt a költséget, amibe ez került, miközben milliókért jogszerűen vették a bérleti díjat, miközben engedéllyel építették a cölöpházakat, miközben ugyan vitatja az állam, hogy ezek ingatlanok-e, de ingatlanadót kivet rá, és kell ingatlanadót fizetni utána a tulajdonosoknak? Hogy lehet az a XXI. században, hogy emberek tulajdonát így, egyik napról a másikra, meg nem várva a bírói döntést, ami folyamatban volt, tehát nem jogerős eljárás esetén is simán ledózerolták ezeket a házakat, és a tulajdonosokat arra kötelezik, hogy fizessék meg ezek költségét? (Taps a DK és a Párbeszéd soraiból.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Viszonválaszra van lehetősége Gulyás Gergely miniszter úrnak. GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Ha a jogi rész iránt érdeklődik képviselő úr, akkor jelzem, hogy az 1990-es mederhasználati szerződés felmondása alapján történt meg jogszerűen három darab ilyen cölöpház eltávolítása, azt hiszem, osztrák tulajdonosaik vannak. A háztulajdonosok bírósági útra vitték az ügyet annak érdekében, hogy a bontás felfüggesztése megtörténhessen, de még megfelelő keresetet sem nyújtottak be. Jogilag valóban ezek a cölöpházak ingatlannak nem minősülnek. Ha ingatlanadót fizettek, az egy másik vita, amit felesleges ettől még idekeverni, jogilag teljesen egyértelmű a helyzet. Ami viszont sokkal érdekesebb, hogy valójában, ha ön járt már a Fertő tónál, és megnézi a partszakaszt, akkor azt látja, hogy osztrák területen a fejlesztések megvalósultak, magyar területen pedig nem, és természetesen ezért az osztrák érdek az, hogy ez a fejlesztés ne valósuljon meg. Nagyon jó lenne, hogy ha a magyar parlamentben, még ha nagyon sok mindenben nem is értünk egyet, mindenki magyar érdeket képviselne, és nem osztrákot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Csárdi Antal, az LMP képviselője - pontosan megérkezett -, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mit tervez a kormány?” címmel. A miniszterelnök úr távolléte miatt válaszadásra Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter urat jogosította fel. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a válaszadó személyét, avagy a miniszterelnök úrtól személyesen kéri a választ. CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Személyesen kérem szépen a választ. ELNÖK:

Next

/
Oldalképek
Tartalom