Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 7. hétfő - 207. szám - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója:

3201 kibocsátási és exportnövekedéséhez, az agrárkormányzat célja ugyanis a mezőgazdasági kockázatkezelési eszköztár további fejlesztése és annak kockázatmegelőző eszközökkel történő bővítése. Így került sor 2018 májusában a harmadik pillér, az országos jégkármegelőző rendszer bevezetésére, 2022-től kezdődően pedig az agrárkárenyhítési alap kibővítésre került. Míg a 2021. évi központi költségvetésben a nemzeti agrárkár enyhítésére 8,6 milliárd forintot, addig a 2022. évi költségvetésben már 12,8 milliárd forintot fordít erre a célra a költségvetés tervezete. Ez egy 4,2 milliárd forint értékű pozitív különbözetet jelent, amely segíti a gazdálkodókat, hogy továbbra is megfelelő mértékű kompenzációt kaphassanak a bekövetkezett káraikért. A kormány elkötelezett a magyar földművesek agrárpiaci versenyképességének javítására, gazdasági pozíciójuk megerősítésére, és támogatja a hazai agrárium kialakulását. Éppen ezért a kormány a közös agrárpolitika vidékfejlesztési programjának társfinanszírozását az eddigi 17,5 százalékról 80 százalékra emelte föl, ami azt jelenti, hogy a 2014-2020 között rendelkezésére állt források mennyiségéhez képest háromszor nagyobb összeg kerül biztosításra a magyar mezőgazdaságra. Jelenleg a KAP működését koordináló uniós szakpolitikai szabályok elfogadására még nem került sor, így 2022 átmeneti évként fog működni, azonban a KAP átmeneti időszakára vonatkozó végleges technikai szabályok már 2020-ban megjelenhettek. Egyértelműen látható tehát, hogy jelentős változás történik az agrártámogatások területén azáltal, hogy a nemzeti társfinanszírozás összege - az Unióban egyedülálló módon - a maximálisan adható 80 százalék lesz, így az új programozási időszakban közel háromszor annyi támogatás folyósítható. Ezzel Magyarországra a 2021-27 közötti programozási időszakban a kohéziós uniós források, valamint a hazai hozzájárulás révén körülbelül 7900 milliárd forint fog érkezni, illetve ennyit használunk föl. Megállapítható, hogy költségvetési oldalról a további jó működéshez minden szükséges forrás rendelkezésre fog állni. A Nemzeti összetartozás bizottságának véleménye. Magyarország a költségvetésében immáron évek óta szavatolja a külhoni magyar intézmények és szervezetek állandó működését és fejlesztését, a külhoni magyar közösségek megerősítése érdekében indított programok folyamatosságát és azok folyamatos bővítését. A nemzetpolitikáért elsődlegesen felelős minisztérium, a Miniszterelnökség fejezetében rögzítettek azok a fő források, amelyek a 2018-2022 közötti időszakban megfogalmazott célkitűzések alapjai, és amelyeket 2022-ben is folytatni kíván Magyarország Kormánya. A Miniszterelnökség részéről „nemzetpolitikai tevékenységek és határon túli magyarok támogatása” jogcím terhére továbbra is nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás feladatfinanszírozás és az ahhoz kapcsolódó arányos működési költségek támogatására Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és a diaszpóra területére. Nemzetpolitikai célokra a Miniszterelnökség az idei évhez hasonlóan változatlanul több mint 5 milliárd forintot különített el. Tovább haladva a 2022. évi költségvetés nemzetpolitikai szempontú vizsgálatával, az Agrárminisztérium fejezetében jelentős támogatást lelhetünk fel. A határon átnyúló agrár- és vidékfejlesztési feladatok támogatásán belül az anyaországgal való együttműködés fontos intézményrendszere a Kárpát-medencei falugazdász-hálózat, amelynek támogatására jövőre 343 millió forintot fordítunk. Az agrártárca mellett a szülőföldön való megmaradás ösztönzésének támogatása minden szinten támogatja a magyar nyelvű határon túli agrárképzést is. Jövőre is folytatódik a csángó-magyar együttműködési program, amelynek célja a Csángóföld fejlesztése és a többi magyarlakta területtel együtt, hasonló ütemben való fejlesztése. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztosítja 2022-ben is a határon túli felsőoktatási feladatok támogatására szánt keret elosztását. A jövő évi költségvetés nem engedi el a kezét azon tehetséges határon túli kutatóknak, akadémikusoknak, akik szülőföldjükön szellemi-tudományos életet gazdagítanak. Az MTA fejezetén belül átszervezték ugyan a Domus szülőföldi ösztöndíj és a magyarországi ösztöndíj kiegészítését 35 millió forinttal egy másik címre, de összességében a határon túli magyar tudósok és tudományos szervezetek támogatására az idei költségvetésben lefektetett összeg jövőre is rendelkezésre fog állni. (19.00) Végül ki kell emelnünk a Bethlen Gábor Alapot, amely már évek óta gondozza és fogja össze a 2010-ben lefektetett nemzetpolitikai céljainkat, támogatja a határon túli magyarság szülőföldjén való boldogulását, segíti az olyan magyarságismereti és nemzetpolitikai kutatásokat elősegítő intézményeket, mint a Magyarság Háza, támogatást nyújt a magyar-magyar kapcsolatok építését célzó Határtalanul! program lebonyolításához. Összességében a 2022. évi költségvetésitörvény-javaslatról elmondhatjuk, hogy nemzetpolitikai szempontból egy mértékletes, minden szakterületre kiterjedő, jól átgondolt tervezetet tartunk a kezünkben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom