Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 26. szerda - 203. szám - Egyes törvényeknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BARCZA ATTILA (Fidesz):
2676 haverom erre azt mondaná, hogy nem röhögték el a sztorit, de természetesen a Házban vagyunk, így ilyet nem mondunk, tudjuk nagyon jól, de valójában még csak el sem mosolyodtak, pedig ha valaki, akkor önök tisztában vannak ennek az egész ügynek különben a mókás hátterével, azzal, hogy amit önök itt most előadtak, annak a tizede nem igaz. Mert önöket abszolút nem érdekli, hogy mi a helyzet Kovács néni fizetővendég-szolgálatával vagy bármelyik Debrecen környéki kis szálláshely sorsával, és azzal is tisztában vannak különben, hogy ez az egész már semmi másról nem szól, mint az Orbán családról és annak a gazdagodásáról. És akkor most hámozzuk ki a szövevényes történetből a valóságot! Mi is történt? Az történt, hogy nagyjából egymilliárd forintért a Magyar Turisztikai Ügynökség - egyenlő Orbán Ráhel és baráti köre -, tehát még egyszer mondom: egymilliárd forintért kidolgozta azt, hogy hogyan vegyék el a szállodaszövetségtől a minősítési rendszert. Létrehoztak egy Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testületet - egyenlő Orbán Ráhel és Tiborcz István baráti köre -, amely minősíteni fogja különben Mészáros Lőrinc, mondhatnám azt is, hogy az udvari gázszerelő vagy mangalicaszerelő és Tiborcz István, a családi fényhozó frissen megszerzett szállodáit, azokat a szállodákat, amelyek különben, ahogy képviselőtársaim is elmondták, milliárdos európai uniós vagy állami támogatásokat kaptak, amelyeket természetesen nem kell visszafizetni, mindaközben, hogy dolgozók tucatjait bocsátották el, és nagy valószínűség szerint ezek a szállodák lesznek azok különben, amelyek újabb csillagokat fognak kapni. Ugye, államtitkár úr, most már ön is fogja a fejét, mert rádöbbent, hogy ez így van. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ott tartunk, hogy gyakorlatilag önök létrehoztak egy teljesen működésképtelen rendszert, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy nemcsak a külföldi szálláskeresők, de a magyar emberek százezrei is olyan oldalakon nézik meg, hogy milyen szállást foglaljanak, amelyeket mindenki ismer, és itt most nem akarok a reklám helye lenni, ezért is mondok egy külföldi céget: booking.com, amelyet önök semmilyen módon nem tudnak államilag manipulálni. Ott mindenki meg tudja nézni, el tudja dönteni, hogy milyen szállást foglaljon, ott vannak az értékelések, nem kellenek ahhoz különben milliárdos családi vállalkozások. És azt kell hogy mondjam, hogy szégyelljék magukat különben, mert az, amit itt önök, maguk építgetnek a maguk kis lakájrendszerével, az nem más, mint a legaljasabb diktatúra, amikor a kedves vezetőnek a kedves lánya lenyúlja a szállodaipart, lenyúlja a turizmust, és eltelik még egypár nap, és azt fogjuk látni különben, hogy a kedves vezető kedves, frissen katonai akadémiát végzett fia meg majd meg fogja kapni a hadsereg irányítását - mert nagyjából így szokott kinézni minden beteg diktatúra, és önök most pontosan ugyanebben a folyóban gázolnak, pontosan ugyanebben a mocsokban gázolnak -, és megpróbálják ezt mindösszesen egy olyan nemzeti mázzal leborított szirupos őrületbe becsomagolni, hogy hátha ez kedves lesz a magyar embereknek. (11.40) De önök valójában okos emberek, önök tisztában vannak azzal, hogy ez az egész rendszer nem fog tudni működni. Ez semmi másról nem szól, mint minden egyéb más, amit itt, a parlamentben látunk: a lopásról, a szemérmetlen, aljas és hazug lopásról, arról, hogy az Orbán család hogy lehet még gazdagabb. És most már ott tartunk, hogy nemcsak a százmilliárdokért hajolnak le, hanem azokért az egymilliárdokért is, amivel ki lehet szervezni különben ezt a székhelyminősítő (sic!) rendszert. De higgyék meg, hogy ennek a sztorinak egyszer vége lesz, mert az emberek nagyon jól látják, hogy önök ellopták a Balatont (Derültség a kormánypárti padsorokban.), nagyon jól látják, hogy a Fertő tavat éppen most kebelezik be. Mi azzal is tisztában vagyunk, hogy vissza fogjuk venni. Az első Dobrev-kormány lesz az, amelyik visszaadja a magyar embereknek a Balatont, a Fertő tavat (Nacsa Lőrinc: A nyaralót is?), a tisztességet, a becsületet, azt, amit maguk éppen most tiportak sárba, azt, amit most betonoznak körbe, amit most zárnak le, mert az Orbán család unokái nőnek, legyen nekik hol fürdeni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Barcza Attila képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport. BARCZA ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Végighallgattam a vezérszónokokat, és nagyon sok gondolat fogalmazódott meg bennem. Nagyon igyekszem rövid lenni. Van, ami politikai kérdés, meg van, ami szakmai kérdés. Én azt gondolom, hogy ez a vita, a turizmustörvénynek a vitája a szakmaiságot kell vagy kellene hogy tükrözze minél jobban, mert ha a szakmaiságtól teljesen eltekintünk, akkor nem fogunk egy álláspontra jutni. Tehát ha valaki felteszi azt a kérdést, hogy mire jó az NTAK-adat, és nem érti, hogy mire jó, mit lehet ezzel kezdeni, micsoda óriási