Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 18. kedd - 198. szám - Egyes törvényeknek az egyszülős családok életkörülményeinek javítása érdekében történő módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK (DR. BRENNER KOLOMAN): - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

2139 Valóban, egyetértek Gurmai Zita képviselőtársnőmmel, hogy ez a javaslat azért nem egy komplex javaslat. A címéből talán azt is gondolhattuk volna - míg el nem olvastuk -, hogy az egyszülős családoknak számtalan egyéb más olyan problémája is van, amely indokoltan javítandó, kormányzati feladat, és azt reméltem, hogy ebben a javaslatban arról is fogunk olvasni. De ne legyünk elégedetlenek, minden olyan javaslatot támogatni kell, amely akár például az egyszülős családok élethelyzetét javítja. Ha egy laikus elolvassa ezt a javaslatot, bizonyára meglepődik azon, hogy vajon miért kell egy ilyen témát felvetve arról beszélni egy törvényjavaslatban, hogy egy végrehajtónak a költségei a végrehajtást kérő kielégítése után keletkezzenek vagy legyen rá lehetőség. Vagy miért van az, hogy egy ilyenfajta törvényjavaslatban kell azt rögzíteni, hogy egy végrehajtás elévülése alatti időintervallumban miért csak egyszer keresi meg az adós pénzügyi szolgáltatóit a behajtás érdekében a végrehajtó? Egy laikus számára nagyon sok olyan elem van ebben a javaslatban, ami kérdéseket vet fel, hogy egyébként a végrehajtások vonatkozásában miért is ilyenek a szabályok. Ki kiért van? A végrehajtóért vannak azok az emberek, akik nem fizetnek, és azok az elszenvedők, akiknek tartoznak, vagy például az is, hogy amikor egy gyerektartásdíjat kell behajtani, akkor eddig miért is a végrehajtó volt a legfontosabb, hogy ő a költségeket beszedje, és nem az a gyermek, akinek érdekében ezeket behajtják? Bizony azt kell mondanom, hogy az egész végrehajtási jog szellemiségében rengeteg hiba van, óriási visszaélésre adnak ezek lehetőséget, azzal együtt természetesen, hogy egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy valaha is a jogalkotó ezt kívánta volna. Egyszerűen az élet és a különböző szereplők viselkedése és hozzáállása is alakította ki ezeket a néha abnormális helyzeteket. Természetesen miért ne üdvözölnénk azt, hogy ha sikerül egy gyermektartásdíj behajtása ügyében vagyont vagy pénzeszközt behajtani a végrehajtónak, akkor annak az összegnek elsősorban a gyermektartásdíj kielégítésére kell szorítkoznia, és nem a végrehajtó költségeit kell belőle finanszírozni. Aztán, amikor arról szól a javaslat, hogy szünetel az eljárás azért, mert megállapítja a végrehajtó, hogy behajtható vagyontárgy nincs, a meglévő bankszámláról nem sikerült behajtani, és akkor nekem már nincs is több dolgom. Gondolja valaki, hogy ez normális, hogy egyébként egy végrehajtási törvénynek ilyen rendelkezései vannak? Hogy nincs benne a végrehajtási törvényben, hogy bizonyos időközönként az elévülési időn belül újra meg kell kísérelni a vagyon felderítését és a pénzeszközök megkeresését? Nem ez lenne a normális? Azért vetem ezeket fel, mert ha már ezekről a kérdésekről beszélünk - és effektíve a törvények módosító javaslata került a Ház elé -, akkor ezeknek általános problémájáról is érdemes szót ejteni. Természetesen nagyon örülök annak, hogy ez a javaslat az állam általi gyermektartásdíj megelőlegezésében végre a mai életviszonyokhoz és az értékviszonyokhoz igazodó javításokat eszközöl, azokat a korlátokat, amelyek igencsak csekély számúvá tették azon szülők számát, akik ezt igénybe tudták venni, felszámolja. Azért annak örültem volna, ha a javaslatba, amikor arról szól, hogy a mindenkori legkisebb bér összegének 30 százalékáig lehet folyósítani az állam általi előlegezést, bekerült volna, hogy a bruttóra vagy a nettóra gondol. Miért is fontos kérdés ez? Először is azért, mert mindenki a nettó bért kapja meg, másodszor is azért, mert jelen esetben a 167 400-as legkisebb bruttó adható bér 30 százaléka 50 220 forint. Azt hiszem, hogy erre már mindenki azt mondja, hogy ha nem tudja megkapni a szülő a külön élő szülőtől a gyermektartásdíjat, akkor ez a mérték valóban jelentős súllyal esik latba egy család költségvetésében. De ha a 167 400 forint nettójából indulok ki, akkor az már igen csekély, mert az alig több mint 32 ezer forint. Azért javaslom a tisztelt előterjesztőnek, hogy ezt a kérdést feltétlenül tisztázza vagy legalábbis pontosítsa a javaslatban, mert félreértésre adhat okot, és szerintem semmi kedve senkinek szeptemberben törvénymódosításért az Országgyűlésbe ezt a témát újra behozni. (14.10) Ugyanis látják képviselőtársaim, a kettő összeg között, a 30 százalék között 18 ezer forint különbség van. Üdvözlöm a javaslatban azt, hogy három hónapi behajthatatlanság után lehet már legalább igényelni az állam általi előlegezést a korábbi hat hónap helyett, de szeretném önöknek nagyon röviden felvázolni, hogy ha ma elindít egy külön élő szülő egy tartásdíj iránti pert, még a mostani meglévő szabályokkal és a polgári perrendtartás módosításával is minimum fél évnek el kell ahhoz telnie, hogy bebizonyosodjon: neki nem fizeti a külön élő szülő a megállapított jogerős tartásdíjat. Azért mondom a minimum fél évet, mert ennél csak több lehet még e mellett a javaslat mellett is, és gondolhatják, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy egyedül maradt szülőnél még egy gyermekkel is, de többel pedig aztán a külön élő szülő anyagi támogatása nélkül iszonyatos nélkülözések következhetnek be. De hangsúlyozni kívánom, legalább már ez a módosítás megérkezett, és ez is javítja a jelenleg kialakult helyzetet.