Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 18. kedd - 198. szám - Egyes törvényeknek az egyszülős családok életkörülményeinek javítása érdekében történő módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK (DR. BRENNER KOLOMAN): - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

2140 Pár kérdést engedjenek meg számomra, hogy a javaslaton túlmutató gondolatokat osszak meg önökkel. Egyedül maradt szülő, egyedül maradt gyerekek, társadalmi probléma, jogalkotási kényszer, és ha tetszik, ha nem, igen nagy számban jelentkező társadalmi helyzet. Amire persze a jogalkotó is, a kormány is mindig igyekszik valamifajta megoldást keresni, hogy a hátrányokat csökkentse, de azért lássuk be, a társadalom belátása nélkül ezt a kérdést a legmagasabb szintű, a legméltányosabb, a szociálisan legérzékenyebb törvényekkel sem tudjuk megoldani. Rendkívül alacsony szinten van Magyarországon a családalapítási tudatosság. Rendkívül alacsony szinten van az országunkban a családtervezés szemlélete, a felelősségvállalás kialakulásának lelki-érzelmi és tudati szintje. Azzal, hogy a kormányzatok - persze nagyon helyesen - különböző anyagi támogatásokat nyújtanak gyermekek megszületése érdekében, azt az egyetlen dolgot felejtjük el, hogy ezekkel az intézkedésekkel elképesztően növeljük annak esélytelenségét, hogy szülők tudatosan vállalják a gyerekeket. Nagyon nehéz az elérhető anyagi lehetőségek mellett önkontrollal meghatározni - mindenkinek magának -, hogy ő alkalmas lesz-e akárhány gyermek felnevelésére. Nem az a lényeg, hogy a gyermekek megfogannak - az is lényeges, hiszen anélkül nem születnek meg -, de az sokkal komolyabb kérdés, hogy míg fel nem nőnek, az az anya és apa tud-e, képes-e együtt maradni azért, hogy nagyszerű gyermekeket együtt neveljenek föl, és ők alkotó, gyarapodást jelentő részesei lesznek-e a társadalomnak, vagy a nem átgondolt, a felelősséget nem felmérő közösségként gyakran az állam terhére tenni a gyerekek eltartását. Ugyanis nem arról van szó, hogy ne tenné meg egy kormányzat, egy ország vezetése, hogy ebben támogatást ne nyújtsanak, de én meg azt gondolom, hogy annak is ebben fontos elemének kell lenni, hogy a tudatosság a társadalomban mennyire volt meg. És hangsúlyozni kívánom, ha valami, számomra nagyon fájdalmas az az évről évre kisvárosnyi emberrel csökkenő magyarságlélekszám, ami rettenetes. Ezzel a tendenciával, nem is tudom, hogy az unokáink idejében vagy felnőtt idejében hány magyar ember lesz az országban. De ahhoz, hogy a társadalmunkat minél inkább arra predesztináljuk, hogy úgy vállaljanak sok gyermeket, hogy mindegyikükben a felelősségvállalásnak megfelelő szintje meglegyen, és ne egy pillanatnyi döntési helyzet határozza meg azt, hogy egy társadalomban vagy egy családban mennyi gyermek születik meg, erre tudatosan, lélekben, fejben készülni kell. Amikor azt mondta Gurmai Zita képviselőtársnőm, hogy hány ezer egyedül maradt szülő részesül csak az állam általi előlegezésben; így van, ez vélhetően azért ekkora szám, mert egyszerűen a feltételeknek nem tudnak megfelelni. De én akkor lennék boldog, hogyha ez a szám nulla lenne, mert ez azt jelentené, hogy a külön élő szülő természetes módon a felelősségvállalását a gyermekek eltartására teljesíti. Nem az a lényeg, hogy az ilyen intézményt - mint az állam általi előlegezése a tartásdíjnak - hányan vesznek igénybe, hanem az a lényeg, hogy mit teszünk azért, hogy minél kevesebb egyedül maradt szülő kerüljön abba a helyzetbe, hogy az államhoz kell fordulnia a külön élő szülő helyett. Úgyhogy én nagy tisztelettel kérem a kormányzatot, hiszen erős legitimációja van, rengeteg olyan szociális intézményt vagy szociális területen működő intézményt hozott létre, amelyek lehetnek alkalmasak arra, hogy az ilyenfajta társadalmi tudatosságot erősítsék. És amikor olvastam erről az egyszülős szervezetről, az egyedül maradt szülőket támogató szervezetről, és hallottuk is, hogy milyen sok száz millió forintot különített el erre a kormány, akkor szerintem a következő, amit elvárhatunk, az az, hogy fogalmazzák meg már ők azt a programot, amivel azt próbálják a társadalomnak sugallni, hogy hogy tudod a megfelelő döntéseidet ahhoz meghozni, hogy te ne legyél egyszülős család tényezője felnőttként. Hiszen erről soha nem hallunk. Természetes ma már, hogy még akik házasságot kötnek is - és akár valamely egyház előtt hiába mondják ki a halálig való hűséget -, sajnos a társadalomban a változtatás iránti igény elég erős, és egy-egy vonzó más alternatíva felrúgat emberek sokaságával családi közösséget. Szóval, én azt szeretném tisztelt képviselőtársaimnak mondani, hogy a társadalom sajnos - be kell látnunk - sem a családalapításban, sem a gyermekvállalásban nem eléggé tudatos, és nem eléggé méri fel annak felelősségét, hogy az általa vállalt gyermekeket együtt, közösségben neveljék fel. Amikor ebben a javaslatban a polgári perrendtartás szabályainak változásáról olvastam, akkor felsejlett bennem az az időszak, amikor az új polgári perrendtartás vitája volt. Én ugyan nem voltam a Házban, de nagyon sok olyan anyagot készítettem, és a parlamentben ülő képviselők tolmácsolták is, amikor is felhívtam az akkori javaslattevők figyelmét arra, hogy az új polgári perrendtartásban a 45 napos ellenkérelemelőterjesztési idő egy ügyfajtánál rendkívül komoly problémát fog okozni, és már akkor azt mondtam, hogy ez pedig a gyermektartásdíjak kérdése. Hiszen hogyha még egy ellenkérelem előterjesztésére is ennyi idő áll rendelkezésre - és a bírák eléggé ki szokták azt a 30 napot tölteni, amíg ki kell adniuk a megérkezett beadványokat, feltételezve, hogy nem kellett hiánypótlást kiadni -, egy ideiglenes intézkedés is hat-hét hónapon belül nem kerül sorra, közben pedig a külön élő szülő nem fizetett gyermektartásdíjat; és mi van akkor, ha még ezután több hónapig tart, hogy egyáltalán egy ideiglenes intézkedés jogerős legyen?