Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 17. hétfő - 197. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):

2074 megkeresésünkre hosszasan gondolkodott, hogy válaszoljon vagy ne válaszoljon, aztán természetesen jött a szokásos blokk, a propagandaszöveg, azt küldte vissza, amelyben tájékoztatott minket, hogy nem az önkormányzat kezeli, és itt most idézem pontosan, ezt „a közérdekű adatot”, ami már önmagában is nevetséges állítás. Ezért mi ismételt megkereséssel fordultunk már nemcsak a polgármesterhez, de a debreceni önkormányzat cégéhez, a DEKERT Kft.-hez, amelyik a közmunkaprogramot üzemelteti a városban. A cég vezetője már válaszolt, de gondolom, közben egyeztetett a polgármesterrel is, hogy neki kötelessége válaszolni, és elmondta a kért információkat. Majd megkaptuk a polgármestertől is az újabb levelet, amelyben már nem gondolta azt, hogy a debreceni önkormányzat ne kezelne közérdekű adatot, viszont hosszasan próbálta mosni a Fidesz-mundér, hát, nem létező becsületét. Mert bármennyire is akarta vagy nem akarta, bármennyire is titkolta vagy nem akarta elmondani, de kiderült az igazság: az, amit eddig is tudtunk, de legalábbis sejtettünk: az, hogy a magyar miniszterelnök szemérmetlen módon és gátlástalanul hazudik, mindenben, mert Debrecenben, a Fidesz kirakatvárosában, a kormány alternatív fővárosában 2019. évben - és most figyeljenek, mert számok következnek - az átlagos statisztikai létszám 327 fő volt a közmunkában foglalkoztatottak számában, 2020. évben már csak 224 fő, 2021-ben pedig már a 200 főt sem éri el a közmunkában foglalkoztatottak száma éves viszonyra levetítve. Mi derül ki ebből a három vagy négy számból? Egyértelműen az derül ki, hogy bár Debrecen polgármestere el akarta ezt hallgatni, védeni akarta a fideszes mocskos mundér becsületét, de nem lehetett; Orbán hazudott, és ismét lebukott. Egyszer ennek meg fogja inni a levét. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Bősz Anett képviselő asszony, a DK képviselője a következő napirend utáni felszólaló: „Érd egyéni képviselője nem a várost képviseli a parlamentben, hanem a kormányt a városban” címmel. Parancsoljon! BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érd megyei jogú város 777 millió forintot kapott az iparűzésiadóbevétel-kiesés pótlása gyanánt. (22.30) A járvány következtében erre egyébként számos település szorul. Ez az összeg, megjegyzem, Érd esetében valamifajta megjegyezhető előtörlesztésnek tekinthető, másnak aligha. Ha csak arra gondolunk, hogy a kormánypárti vezetésű megyei jogú városok ennek közel a dupláját kapták, máris szembeötlő az igazságtalanság. 2019-ig minden évben 700 millió forint működési támogatást kapott Érd a kötelező feladatai teljesítésére. Ahogy a demokrata ellenzéki szövetség legyőzte T. Mészáros Andrást 2019. október 13-án, ez a támogatás megszűnt. Akkor most van tehát bosszúhadjárat a demokrata ellenzéki vezetésű városok ellen, vagy nem, tisztelt képviselőtársaim? Jó lenne eldönteni. Ha a kormánypártok egyéni képviselői komolyan gondolnák, hogy minden választópolgár szolgálatára vállalkoznak, akkor megküzdöttek volna azért, hogy ezek a páratlan pénzelvonások ne történjenek meg. 2019-ben és 2020-ban is így ment ez, így a város költségvetési hiánya már 1,4 milliárd forintra rúgott idén januárban. A gépjárműadó elvétele után további 600 millió forintos kiesést könyvelt el Érd. Ez két évre számolva a helyi iparűzési adó megfelezése miatt további több mint 1 milliárd forintos hiánnyal terhelődött. Történik ez egy olyan városban, ahol az ipari parkok fejlesztése 2006-2019 között igen szerény módon ment végbe, ennek köszönhetően tehát nagy adófizetők aligha vannak. A fentiek eredőjeként 3,25 milliárd forinttól esett el Érd 2019-ben és 2020-ban. Aradszki András képviselőtársunk, a térség hivatalban levő képviselője azt mondja, siker a 777 millió forintos támogatás. Csakhogy ez a HIPA-kiesés kompenzációjaként aligha felfogható, hiszen az innen származó adóbevétel 2,5 milliárd forint lenne, aminek a felétől elesett a város, így tehát a 777 millió forint, jól figyeljenek, mindössze a 62,16 százaléka a bevételkieséseknek. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök bizonyára jól tudják, hogy ez még a kétharmados többségre sem elegendő, és ilyenkor nemzetiségi szószólót vagy esetleg a Mi Hazánk nagybecsű tagjait kell megkérniük, hogy segítsék önöket a minősített többség elérésében. Ebben nem segítik Érd megyei jogú városát tehát, hogy a korábbi költségek kétharmadát legalább állni tudják. Egyébiránt a városvezetés néhány héttel ezelőtt Balla György képviselőtársunkkal, a Pénzügyminisztériummal és a Belügyminisztériummal olyan tárgyalást folytatott, amely úgy zárult: „Nekünk nem mondtak nemet.” - mondta akkor a városvezetés. Vagyis elismerték, hogy Érd egy rendkívül speciális

Next

/
Oldalképek
Tartalom