Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 17. hétfő - 197. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK):

2073 említettem, hogy egy 15 éves távlatban jelentkeznek ezek a források. Én egy olyan módosító javaslatot fogok benyújtani, hogy arányosan, időarányosan az alapvető karbantartási és pótlási munkákhoz szükséges források álljanak rendelkezésre. Hasonlóan óriási károkat okozott az a kormányzati döntés, ami megvonta, pont a járványügyi helyzetben, a helyi közösségi közlekedés állami forrásait, állami árkiegészítését. Értelemszerűen erre is nyújtok be módosítót, hiszen önmagában az önkormányzatoktól nem elvárható, főleg egy ilyen nehéz gazdaság helyzetű térségben, hogy meg tudják oldani állami segítség nélkül ezt a nagyon fontos közszolgáltatást. És szintén, már a jövőbe tekintve, nagyon fontosnak tartom, hogy megalapozzuk egy olyan közösségi közlekedési rendszer kialakítását, ami az egymástól elkülönülve működő városi közlekedési rendszereket is összekapcsolja, és végül egy egységes térségi szemléletű közösségi közlekedést tud kialakítani. Tehát a gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy egy egységes tarifával, egységes bérlet felhasználásával akár a komlói polgárok is el tudnak jutni Pécsre egy helyi bérlettel, és ott tudják használni a helyi közösségi közlekedést. Ennek a szakmai koncepciója nagyon-nagyon hosszú évek óta létezik, itt a finanszírozást kell megoldani, és nyilván amíg nem történik meg a kormányváltás, addig mást nem tudunk tenni, mint hogy erre is javaslatot nyújtunk be, hogy ezt biztosítani lehessen. És egy szintén nagyon-nagyon fontos lépés, tudjuk azt, hogy a pécsi közlekedés az elmúlt évtizedekben nagyon-nagyon komoly problémákkal szembesült. Volt egy korrupciógyanús buszeladási folyamat, majd egy korrupciógyanús buszbeszerzési folyamat. Ennek kapcsán én már körülbelül négy évvel ezelőtt tettem feljelentést, és tudjuk azt, hogy milyen nehéz helyzetben van a közösségi közlekedés, ezért ebben az évben is benyújtom azt a javaslatot, hogy a központi költségvetésből több milliárd forint jusson a pécsi közösségi közlekedés már nagyon elöregedett, leromlott állapotú járműparkjának fejlesztésére. Én nagyon bízom benne, hogy a kormánypárti képviselők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) is érzik saját felelősségüket, és támogatják majd a javaslataimat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Varga Zoltán képviselő úr, a DK képviselője következik: „Orbán megint hazudott. És ismét lebukott!” címmel. Parancsoljon! VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, elnök úr, ezen a késői órán is. Kevesen vagyunk, de gondolom, akik itt ülünk, azok emlékezhetnek: a miniszterelnök, sok egyéb hazugsága mellett, azt találta ígérni, alig egy évvel ezelőtt, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet fog létrehozni ő és a kabinet. Hogy is fogalmazott pontosan? Nem lesz olyan ember, akinek ez az időszak ha kifut, az ne kapna ajánlatot a magyar gazdaságból vagy a magyar államtól. Nos, mi ennek jártunk utána, és hol máshol debreceniként, mint Debrecenben, a Fidesz alternatív fővárosában, a kirakatvárosban, ahol minden megtörténhet és annak az ellenkezője is, és ahol a polgármester tökéletesen vissza tud mondani különben bármilyen, szájába adott propagandát. Mert könnyű persze egy ország szemébe hazudni, a parlamentben felállni, és azt állítani, hogy a mi országunk a munkaalapú társadalomra épül, és hogy lassan elérjük már a 100 százalékos foglalkoztatottságot is, és mindenki, aki mást mond, az vagy Soros, vagy Gyurcsány embere. Merthogy ez egyértelmű minden debreceni polgár számára, hogy, ellentétben a hazug miniszterelnöki ígéretekkel, a kormányzati segítség nélkül maradt vállalkozások tömegei mentek tönkre, húzták le a rolót végképp, ami persze tömeges elbocsátásokhoz, debreceni családok és melósok munkanélküliségéhez vezetett. Mindenki környezetében van erre példa, szerintem mindenki tud ilyen példát mondani. Nem lehet ezt hamis propagandával sem elleplezni, sem tagadni. És Debrecenben is egyre több vállalkozás és üzlet kapujára került rá a lakat, ami egyértelműen azt mutatta, hogy a munka nélkül maradt debreceniek biztosan nem kaptak ajánlatot, ahogy a kormányfő mondta, sem a magyar gazdaságtól és főként nem a magyar államtól. A miniszterelnök később persze talán érezte, hogy valami nem stimmel ebben a történetben; talán csak szóltak neki, ezt nem tudjuk, hogy a magyarok százezrei szembesülnek az általa tett hazug ígéretekkel, ezért megpróbálta finomítani az álláspontját: ha máshol nem, hát közmunka biztosan lesz nekik, mondta ő, a kormány, az elmaradt válságkezelés miatt munkájukat vesztőknek. Ezért a DK debreceni képviselői adatigényléssel fordultak Debrecen város polgármesteréhez, amelyben tájékoztatást kértek, hogy az elmúlt években, a pandémiát megelőző évben, a járvány időszakában hogy is alakult akkor a közmunkában foglalkoztatottak száma a városban. Papp László, Debrecen város polgármestere

Next

/
Oldalképek
Tartalom