Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 30. péntek - 195. szám - A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi C... - FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:

1805 Szeretném azt rögzíteni, hogy nem fosztunk meg a tulajdonuktól embereket, hiszen pont most akarjuk elismerni, tehát ez egy félreértés, amit Varga úr mondott, hogy megfosztunk a tulajdonuktól embereket. Nem teszünk ilyet. Hogy az állam felé történő bejelentés elég ösztönző-e az általam megfogalmazottak szerint, ezt majd az idő eldönti, konzultálva nemcsak levéltári szakemberekkel, hanem olyanokkal is - antikváriusok, gyűjtők, magánlevéltári anyagokat kezelők -, akik azt mondták, hogy a gyűjtő olyan ember, hogy szeretné megmutatni, hogy mije van. Ha erre lehetőséget adunk annak a veszélye nélkül, hogy azt az állam különböző okok miatt elvegye, még ha egyébként ismeri is a szabályozást, akkor valószínűleg meg fogják mutatni, mert az eljárás ilyen értelemben a létező legbékésebb. A tulajdonos a levéltárhoz fordul, a levéltár 30 napon belül megnézi, értékeli, és hogy védendő, maradandó értéket képvisel, vagy nem, ez alapján vételi ajánlatot tehet, de 30 nap múlva mindenképpen visszaadja az eredeti tulajdonosnak, csak az okirat már digitalizálva van, és nyilvántartásba van véve, kutatható. Lesz-e elég forrás? Most, nemsokára terjesztjük be a költségvetést a parlament elé. Én mindenképpen fogok küzdeni azért a magam módján, hogy legyen forrás arra, hogy néhány iratunkat vegyük meg. Megdöbbentő a magyar állam korábbi hozzáállása egyébként. Az 1970-es években a teljes Andrássy-hagyatékot felajánlották a magyar államnak megvételre, fantasztikus irattári anyagokat. Nem kellett, az is csak egy gróf volt, mondta a kommunista vezetésű magyar állam. Ennyi eszük volt az elvtársaknak. Egyébként ez az osztrák piacon ment el aranyáron, hiszen egy csomó osztrák vonatkozása is volt. Ilyenek is vannak, tehát a magyar állam sem járt el mindig jó gazda gondosságával ezekben az ügyekben. Az az aggodalom, amit Varga Zoltán képviselő úr megfogalmazott, hogy majd megnyílik az a követelés, hogy az 1957. január 1-je után keletkezett köziratok is lehessenek magánkézben: nem nyitjuk meg ezt a lehetőséget, az értelmezést sem, és álljunk ellen közösen mindenfajta ilyen törekvésnek, és mondjuk azt, hogy itt húzzuk meg a vonalat, és nem máshol. Összességében köszönöm szépen a hozzászólásokat és az észrevételeket. Remélem, hogy a szavazáskor is fogják a tisztelt képviselők és frakciók támogatni a javaslatomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig volt lehetőség. A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/15988. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Fekete Péter úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Államtitkár úr, öné a szó. FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel az előző előterjesztés és ez az előterjesztés témájában egymáshoz közel áll, és a hozzám intézett kérdések mindkét területet érintik, kérem, engedjék meg, hogy a válaszaimat majd ennek az előterjesztésnek a tárgyalása kapcsán adjam meg részint az expozé előtt, aztán részint az összegzésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom