Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 30. péntek - 195. szám - Az ülésnap megnyitása - A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről:

1802 érdeklődve figyeltem és hallgattam az előadásait. Egy picikét nosztalgikus hangulatba kerültem, amikor a történelmi kitekintését vagy betekintését hallhattuk. Én köszönöm neki. Különben megvilágosította sok részét ennek az általa előterjesztett indítványnak. Arról azonban nem beszélt, de szerintem mégiscsak érdemes róla szólni, hogy ennek az önálló képviselői indítványnak azért volt múltja vagy előélete. Tudjuk azt, hogy ezt egy ennél bővebb tartalmú verzióban - amiben különben más elemek is módosításra kerültek volna - az EMMI révén a levéltári kollégiumi tagok, többek között Budapest Főváros Levéltára is látta, sőt véleményezték is hosszan, és több módosítót is beadtak. Azonban ezeknek a módosítóknak a nagy részét - s még egyszer megjegyezném itt minden él nélkül, hogy ezek szakmai módosítók, nem pedig politikai töltetű gondolatok voltak - a kormány nem fogadta be, most meg azt látjuk, hogy nem is ő az előterjesztő, hanem a tisztelt Kósa Lajos, önök ezt egy egyéni képviselői indítványban adták be. Már az előttem szóló szocialista képviselőtársam is beszélt arról, hogy ez egy más műfaj. Valójában nem is értjük, hogy miért volt erre szükség, de ezt valószínűleg el fogják majd nekünk mondani. A törvénymódosítás lényege, hogy ha az 1957. január 1-je előtt keletkezett és közlevéltárakból vagy még irattárakból magánszemélyhez kikerült közirat magántulajdonba kerül, és ha a tulajdonos el akarja azt idegeníteni vagy külföldre kivinni, akkor a Magyar Nemzeti Levéltár mint hatóság fog már dönteni az irat jogi helyzetéről és az állam részéről az esetleges vásárlási szándékáról is. S látjuk, hogy az előttünk lévő javaslat szankciókat is tartalmaz azokra az esetekre nézve, ha a tulajdonos ezt nem teszi meg önmagától. A Magyar Nemzeti Levéltár, ha jól értem, eddig nem volt hatóság, a törvény elfogadásával viszont valamilyen módon azzá válik. Mi megkérdeztünk nagyon sok szakmai szereplőt ebben a kérdésben, hogy mi a véleményük, hiszen ez valójában nem egy politikai döntés kell hogy legyen. Itt nem a tisztelt Országgyűlésnek, a parlamentnek kell erős politikai szándékot megfogalmazni, hanem szerintem itt meg kell hallgatni a szakma véleményét, hogy nekik mi erről a véleményük. Mi sem tettünk mást ebben a dologban. A főváros szerint a törvényjavaslatnak annyi vonzata lehet, hogy bármelyik, 1957 előtt keletkezett és a fővárostól vagy valamelyik másik illetékességi szervtől kikerült iratra ez a törvény vonatkoztatható lesz, s ekkor már a Magyar Nemzeti Levéltár jár el ezekben az ügyekben. Azt tudjuk nagyon jól, hogy a főváros levéltára 1945-öt követően nem szenvedett el olyan mértékű pusztítást, mint például az Országos Levéltár 1956-ban, amikor is ismereteink szerint rengeteg iratanyag pusztult el, illetve került magánszemélyekhez, és itt nem feltételezzük, hogy bármilyen bűnös módon, mert kerülhetett ez akár jóhiszeműen is oda. Viszont bőven lehet, s valószínűleg van is rá példa - talán Kósa Lajos is mondott egypár ilyet -, hogy ezek az iratok ettől kezdve legálisan kerülhetnek ki akár még az antikvár piacra is. A probléma különben itt van igazán, hogy amennyiben az irat nem jóhiszeműen került ki 1957 előtt, azaz valaki eltulajdonította, akkor is ebbe a kategóriába fog esni. De a legproblémásabb ebben a dologban nyilván az, hogy a levéltárnak kell majd bizonyítani, hogy az irat 1957 előtt került ki, és az közokirat, nem pedig a tulajdonosának. Ez a bizonyítási kényszer csak az ez után az időpont után kikerült iratoknál marad a tulajdonosnál. Itt teljesen egyértelműen és logikusan be lehet látni azt, hogy az adott levéltáraknak itt azért lényegesen jobbak a pozíciói. Viszont kérdéses az, hogy a Magyar Nemzeti Levéltárnak az elővásárlási jogához kapcsolódóan lesz-e elég forrása az előkerülő iratok megvásárlására. Az ilyen módon visszavásárolt közokirat elvben vissza kell hogy kerüljön az illetékes levéltárba. Reméljük, hogy ez így is lesz, mint ahogy nagyon bízom benne, hogy az a javaslatban megfogalmazott igény is meg fog valósulni, hogy az illetékes levéltárat a vizsgálatba bevonhatja a Magyar Nemzeti Levéltár, nem pedig csak egy ígéret marad. Ahogy mondtam, mi szakmai szereplőket kérdeztünk meg ebben a kérdésben, és nagyon sok szakmai szereplő egyöntetűen azt mondta, hogy erre a jogszabály-módosításra ebben a formában semmi szükség nincs, tudniillik az ő tapasztalatuk és gyakorlatuk az, hogy ha eddig előkerült közokirat, akkor azt igyekeztek ingyenesen megszerezni, legfeljebb megőrzési díjat fizettek érte, és azt sem jelentős összegben, mert eddig az volt az álláspont, hogy semmilyen közokirat nem elidegeníthető. Szintén hallottuk az előterjesztőtől, hogy előkerültek ilyen iratok akár antikváriumi árveréseken is. Volt példa arra, hogy rendőrségi feljelentés is született az ügyből, ezekben az ügyekben azonban általában tehetetlennek bizonyult a rendőrség, hiszen nagyon nehéz eligazodni abban, hogy ez közokirat vagy nem közokirat, és a rendőrség ebben általában nem is igazán tudott lépni. Ebben a tekintetben viszont nyilvánvaló módon előrelépés lesz ez a törvényjavaslat. Azonban a közokirat magántulajdonba adása sokak szerint magával a javaslattal, illetve annak az elfogadásával át fog lépni egy szakmai és jogi Rubicont is ebben az esetben.