Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 26. hétfő - 159. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (független):
973 korszak egyenes folytatása volt a Rákosi-diktatúrának, és ezt kell megérteni nekünk, maiaknak, ez volt a valódi diktatúra. És ezzel a szóval dobálóznak tudatlanul, felelőtlenül és hazug módon ma az ellenzék, a baloldal politikusai. A mai zavaros politikai viszonyok közepette gyakran hallunk olyan hangokat európai vezetők és hazai baloldali vezető politikusok részéről, hogy hazánk nem jogállam, hogy hazánkban nincs demokrácia, és hogy diktatúrát építünk. Ezért kell felidéznünk és bemutatni az ’56 előtti és az azt követő diktatúrát. Tisztelt Ház! Október 23-án az 1956-os hősökre emlékeztünk, azokra, akik életüket adták azért, hogy az ország szabad és független legyen. A pesti srácok hősiességét állítjuk példaként a ma fiataljai elé, eközben a Momentum EU-képviselője épp a minap tett teljes értékű beismerő vallomást, és elmondta, hogy ő háromnaponta egyeztet és hívja fel az EU jogállamiságért felelős vezetőjét, hogy betanítsa neki, hogy mit is kell gondolni és mondani a magyar diktatúráról. ’56 hőseire emlékezünk, de közben a legvidámabb barakk egykori kápójának DK-s unokája (Arató Gergely: Nana! Viselkedjünk!) már legszívesebben megszüntetné Magyarországot és vele együtt az összes európai nemzetállamot. Gyurcsány Ferenc felesége (Arató Gergely: Van neve is, Dobrev Klára.) egyetlen internacionális Európai Egyesült Államokról álmodozik. Az Uniónak valójában nem jogállami problémája van a magyar kormánnyal (Varju László közbeszól. - Az elnök csenget.), ez csupán hívószó és ürügy. A magyar kormánnyal az EU mögött álló láthatatlan erőnek, a hatalmas bankoknak és multicégeknek az a bajuk, hogy nemzeti keretek között akarunk maradni. (15.30) Márpedig a magyarság független akar maradni, ezért a függetlenségért küzdöttek meg 1956-ban. Ma pedig nekünk az a dolgunk, hogy emlékezzünk az ’56-os mártírokra, és őrizzük meg azt a szabadságot, amit ők már nem élhettek meg. Gloria victis! Dicsőség a hősöknek! ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Farkas Gergely független képviselő: „Miért nem fontos a magát nemzetinek valló kormánynak az egyik legfontosabb történelmi emlékhelyünk?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. FARKAS GERGELY (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon számos gyönyörű hely van, számomra az egyik legszebb az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark. De nemcsak azért szeretnék most ennek a parknak a sanyarú sorsáról beszélni, mert szívemhez oly közel áll, hanem azért, mert az összmagyarságnak egy fontos jelképe, az összmagyarság találkozóhelye volt régen és lehetne napjainkban is. A park alkotóelemei külön-külön is nagyon komoly értékkel bírnak minden magyar ember számára. Gondoljunk csak például a Feszty-körképre, önmagában erre a 120 méter hosszú, 15 méter magas, összességében 1800 négyzetméteres, fantasztikus hangulatú festményre, de lehetne sorolni a Rotundának más kiállításait, a hangulatos skanzent, vagy éppen a monumentális honfoglalási emlékművet, Szer monostorát vagy éppen a Csete-jurtákat, és számos más olyan látnivaló is van a parkban, ami említésre méltó lenne. Ugyanakkor a park sorsát firtató írásbeli kérdésemre kapott válaszban is egy hasonló megfogalmazást kaptam a kormány részéről. Ők úgy fogalmaztak, hogy az emlékpark alapvető célja, hogy az első országgyűlésünk helyszíneként a nemzeti összetartozás és az összmagyar kultúra jelképe legyen, erősítse a nemzeti identitást, és segítse nemzeti örökségünk megőrzését. Ez mind nagyon szép, és jól hangzik, ugyanakkor nagyon szomorú vagyok, hogy a gyakorlatban nem társul például olyan támogatás ennek a parknak a fenntartásához és fejlesztéséhez, amit véleményem szerint és ezen leírás szerint is, amit a kormány itt az előbb megfogalmazott, megérdemelne ez a park. Pedig úgy gondolom, hogy az előbb említett kulturális megfontolásból, de akár turisztikai szempont miatt is az államnak kötelessége lenne gondoskodni arról, hogy a jó állapotát megőrizze, és folyamatosan fejlessze.
