Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 26. hétfő - 159. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - SNEIDER TAMÁS (független):
974 Ezzel szemben a kormány a terület fontosságához és 55 hektáros nagyságához képest nagyon alacsony összeget különít el a költségvetésben ezen célokra, ugyanis az évi körülbelül 220 milliós támogatás körülbelül az ott dolgozók bérére és néhány minimális javításra elegendő, és sajnos ez meg is látszik a park állapotán. Ezt bizony személyesen is megtapasztaltam néhány héttel ezelőtt, amikor ellátogattam Ópusztaszerre, és saját szememmel is láttam, hogy milyen állapotban van jelenleg. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy nagyon meglátszik a parkon a pénztelenség. Néhány példával is szeretném ezt alátámasztani. Például a Csete-jurták közül mindösszesen kettő látogatható, az összes többi zárva van az állapota miatt. Számos más épület vagy épületrész sem látogatható, mert olyan állapotban vannak. Jó néhány szobrot fel kellene újítani, vagy éppen emléktáblák már olyan szinten vannak rossz állapotban, hogy nem olvashatóak a szövegek ezeken a táblákon, vagy a skanzennek is sajnos néhány épülete már olyan állapotban van, ami felújításra szorul. Fordultam már írásbeli kérdéssel a kormányhoz ezzel a témával kapcsolatban. Ott azzal védekezett a kormány, hogy akad egy-egy épület, amit az elmúlt években felújítottak már. De hát ez elég gyenge válasz ahhoz képest, hogy mondtam, hogy mekkora területről van szó, és összességében nem túlzás azt mondani, hogy akár száz épület is található ezen a nagyon nagy területen, és szégyenletes módon nagyon rossz állapotban vannak összességében ezek az épületek. A felújítás pedig nem pénz, hanem csak akarat kérdése. Nem nehéz azt belátni, hogy az elmúlt tíz évben itt a szükségesnél nagyobb nagyságrendű összegeket adott a kormány különböző célokra. Jól látható tehát, hogy lenne pénz a felújításra, csak éppen az akarat hiányzik, és azért egy konkrét példát is szeretnék hozni, párhuzamba állítva az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkkal. Hogy ne legyen olyan nagyon tájidegen a példa, én Lakitelek példáját hoznám ide, ahol a Lezsák Sándor nevével fémjelzett terület több milliárd forintot kapott. Emlékeztetnék még egyszer mindenkit, hogy Ópusztaszer 220 millió forintot kap évente, a Lakiteleki Népfőiskola pedig több milliárd forintot kapott. Nem tudom, hogy ott pontosan mi zajlik, nem is azt szeretném kritizálni, arra szeretnék rámutatni, hogy igenis lenne pénz az Ópusztaszeri Nemzeti Parkra, amely ugyan nem egy fideszes képviselő neve mögött áll, meg nem olyan módon fut, de mégis nagyon fontos lenne, hiszen, ahogy már említettem, az összmagyarság jelképe ez az emlékpark. A félreértések elkerülése végett még felszólalásom végén azt szeretném elmondani, hogy nem az volt a célja a felszólalásomnak, hogy lebeszéljem az embereket, hogy meglátogassák ezt az emlékparkot, sőt ellenkezőleg, azt mondom, hogy még jelenlegi állapotában is olyan élményt tud nyújtani, amely egy egész család számára is, úgy gondolom, hogy tartalmas kikapcsolódást tud biztosítani. Ugyanakkor a felszólalásom célja a figyelemfelhívás volt, ugyanis ez egy olyan fontos emlékhelyünk, amelyre igenis fontos lenne, hogy a kormány sokkal, de sokkal több pénzt szánjon, és úgy gondolom, hogy egy ilyen ráncfelvarrás után egy méltó helyszíne lehetne az összmagyarságnak, és egy olyan kikapcsolódást tudna nyújtani akár magyarországi, akár határon túli magyarok számára, ami valóban megérné, hogy odalátogassanak. Bízom benne, hogy a kormány felismeri ezt, és mielőbb megteszi a szükséges lépéseket. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Sneider Tamás képviselő úr, független képviselő: „Munkából a temetőbe!” címmel. Megadom a szót, képviselő úr. Parancsoljon! SNEIDER TAMÁS (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma Magyarországon egy férfiember hét évet tölthet nyugdíjban, egy hölgy 21 évet. A magyar jogszabályok és a magyar férfiak korai halálozása mindössze ezt teszi lehetővé. Mi, magyar férfiak dicsekedhetünk el azzal, hogy Európában a legrövidebb időt töltjük el nyugdíjban, és azt a pár évet is többnyire betegen. Lakosságarányosan nálunk él a legkevesebb férfiember nyugdíjból. Szarkasztikusan fogalmazva, büszkék lehetünk rá, hogy míg Európa férfijai eltunyulva, nyugdíjasként henyélnek, addig mi, magyarok kemény férfiként beledöglünk a munkába.
